Menü
Hírek
Programok
Kölcsey Kör
Interjúk
Keresztény Élet
Archívum
Keresztény Élet

Képviselők


Nemzeti Fórum országgyűlési képviselői

(kattintson)

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért


Média
partnereink

Szövetségesek

Képviselők

Szövetségesek

Szövetségesek

Képviselők

Szövetségesek

Szövetségesek

2019. február 20. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Adalékok a Brexithez
2019. február 12.

Még véglegesen nem dőlt el semmi és sokan reménykednek, hogy Nagy-Britannia végül is az Európai Unióban marad.

Az Európai Unió vezetőinek merev magatartása a britekkel szemben és különösen Donald Tusk legutóbbi kijelentése, miszerint „azon elmélkedem, van-e valamilyen különleges hely a pokolban azok számára, akik támogatták a Brexitet anélkül, hogy legalább vázlatos elképzelésük lett volna arról, hogy hogyan lehet azt biztonságosan végrehajtani” azonban kiverte a biztosítékot még a mérsékelt britek esetében is és különösen udvariatlan gesztus volt Theresa May brüsszeli útja előtt.

Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a kilépést támogató politikusoknak ne lett volna elképzelésük a kilépés utáni helyzetről, hanem arról, hogy az Európai Unió vezetői ott akadályozták a brit kilépést ahol csak tudták, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy másnak még csak eszébe se jusson a „Hotel Californiát” elhagyni. Az unióra igazán ráillik az Eagles együttes még a hetvenes években írott dalszövegének utolsó három sora: „minket arra programoztak, hogy fogadjunk, kicsekkolhatsz ahányszor csak akarsz, de sohasem távozhatsz”.

A brit kilépés atyja Nigel Farage máris felkészül arra, hogy március 29-én mégsem történik meg a kilépés és támogat egy új pártformációt, amelyet Brexit Pártnak hívnak. Kifejezetten olyanok támogatását várja, akik az unió elhagyása mellett teszik le a voksukat. Mint ismeretes, Nigel Farage korábban a UKIP, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt a vezetője és európai parlamenti képviselője. Szellemes beszédeiben erősen kritizálta az unió centralizációs törekvéseit, és a Brexit tulajdonképpen az ő tevékenységének köszönhető.

Farage közvetlen kollégám volt az Európai Parlament Independence and Democracy (Függetlenség és Demokrácia) frakciójában és több alkalommal beszélgettünk arról, hogy mi is a UKIP célja. Maga a csoport, amelyet egy dán képviselő, Jens-Peter Bonde vezetett, alapvetően az unió megreformálásában volt érdekelt, mégpedig olyan irányba, hogy szűnjön meg a hatáskörök folyamatos centralizálása, a nemzetállamok kapjanak több kompetenciát saját ügyeik intézésében. A frakció tagjai olyan pártokból jöttek, amelyek kritikusak voltak az unió felépítésével és főleg Brüsszel túlhatalmával szemben, amit eufemisztikusan csak „demokráciadeficitnek” neveznek. Jens-Peter Bonde is egy olyan párt jelöltjeként került be az Európai Parlamentbe, amelyet azért alapítottak, mert Dániát megismételt szavazással rákényszerítették a maastrichti szerződés aláírására – igaz engedményeket is tettek a dánok felé, például, hogy nem kötelességük bevezetni az eurót. Nigel Farage is – másokkal együtt – a maastrichti szerződés aláírását követően alapította meg mozgalmát, de a UKIP már nem megreformálni akarta az uniót, hanem kilépni belőle.

Az 1992-es maastrichti szerződésig az Európai Gazdasági Közösség állampolgárai támogatták a szervezetet, a szerződést azonban már csak minimális többséggel lehetett népszavazáson elfogadtatni – ha csak első körben el nem utasították. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Európa lakossága nem akar egy egyre szorosabb unióban, vagyis egy egyre centralizáltabb államszövetségben élni. E ponton talán tanulságos felidézni, hogy a lakosság vonakodását a maastrichti szerződéstől hogyan kommentálta az Európai Bizottság akkori elnöke, Jacques Delors kabinetfőnöke, Pascal Lamy:„Európa a kezdetektől fogva a Saint-Simon hirdette elvek szerint (a technokrata elit vezető szerepével – a szerk.) épült, ez volt Monnet (Jean Monnet, az unió kezdeményezője – a szerk.) megközelítése: az emberek nem készek arra, hogy az integrációba beleegyezzenek, ezért úgy kell előrehaladni, hogy nem mondunk túl sokat arról, hogy mi is történik. Most ennek vége lett. Nem tud működni, ha a népakarattal kell szembe néznie.”

Valójában azonban a Saint-Simon által hirdetett elveknek, azaz a technokrata elit vezető szerepének nem lett vége. Most is a közvélemény akarata ellenére kívánnak számos célt elérni, amire csak a legutóbbi példa a bevándorlás „szabályos formájának” és a bevándorlók kvóták szerinti elosztásának szorgalmazása, ami nemzetállami hatáskörbe való beavatkozás. Ez a beavatkozás azonban a maastrichti szerződés óta folyamatosan tart. Jó példa rá, hogy az Európai Konventen kidolgozott Európai Alkotmányt két alapító országban is (Franciaország és Hollandia) népszavazáson utasították el nagy megdöbbenést okozva az európai elit köreiben.

Csak a trükkös Nicolas Sarkozy mentette meg őket azzal, hogy néhány passzust kihagyva ráfogta, hogy ez csak a korábbi egyezmények kismértékű módosítása, amihez nem kell népszavazás. Így jött létre a ma érvényben lévő lisszaboni szerződés. Írországban azonban még ehhez is népszavazásra volt szükség, ahol annak rendje és módja szerint el is utasították, majd mindenfajta ígéretekkel és hatalmas propagandával másodszorra sikerült elfogadtatni. Sokan e példákból kiindulva kívánnak a Brexit esetében is egy másodszori népszavazást kiíratni.

Az egymást követő egyezmények egyre több döntési jogkört központosítottak. Egyik kollégám, a jogász Klaus Heeger (ma a Független Szakszervezetek Európai Konföderációjának – CESI – főtitkára), készített egy grafikont a döntési jogkörök centralizálásáról. A grafikon világosan mutatja, hogy míg 1957 és 1986 között a központosított (egyhangúság helyett minősített többséget igénylő) döntési körök változatlanok voltak és szám szerint csupán mintegy negyvenet tettek ki, az ezt követő időben a központosítás rendkívül felgyorsult.

A lisszaboni szerződés idején a csupán minősített többséget igénylő ügykörök száma már kétszázhúsz körül mozgott. Ennek az a jelentősége, hogy amikor egy korábban egyhangú döntést igénylő témakört áttesznek minősített többségű döntési körbe, akkor az egyes tagállamokra olyasmit is rá lehet kényszeríteni, amit egyhangú döntés esetén elutasítottak volna. Sőt ma már ott tartunk, hogy az egyezmények módosítása nélkül, pusztán az egyes kérdéskörök átértelmezésével egyhangúságot igénylő – tehát kizárólag nemzeti kompetenciába tartozó – kérdéseket minősített többségű körbe értelmeznek át, és központilag – gyakorlatilag német álláspont szerint – akarnak róluk dönteni. Tipikus példa erre a bevándorlási kvóták erőltetése, ugyanis az, hogy egy ország kit fogad be, a belpolitikához tartozik, ami nemzeti és nem uniós hatáskör.

Ezen túlmenően a szerződések szükségképpen általános pontjait az Európai Bíróság Brüsszel szájíze szerint értelmezheti és értelmezi is. Ha valaki vitába keveredik Brüsszellel és az Európai Bírósághoz fordul, mert máshova nem fordulhat, szinte biztos lehet benne, hogy a pert el fogja veszíteni. A szerződések Európai Bíróság általi átértelmezését hívtuk annak idején jogi aktivizmusnak.

Gondolom már elég sok okot soroltam fel, ami miatt egy valamikori nagyhatalom ki akar lépni az unióból. Maga Nigel Farage 2004-ben eleve azzal érkezett a csoportunkba, hogy a UKIP nem reformálni akarja az Európai Uniót, hanem kilépni belőle. Arra a kérdésemre, hogy akkor mi lesz a gazdasági kapcsolatokkal, azt felelte, nekik elég a Népszövetség és az Egyesült Államok, amellyel Nagy-Britannia mindig is különlegesen szoros kapcsolatokat ápolt. Tony Blair volt brit miniszterelnök például azért vitte be országát az Irak elleni háborúba, mert az volt a felfogása, ha Amerika háborúzik, akkor a briteknek mellette a helyük. Valóban, a brit gazdaság eddig is csak lazán kapcsolódott az Európai Unióhoz. Kereskedelmüknek csak a fele bonyolódott az unió­val, míg ez az arány a legtöbb ország esetében nyolcvan százalék körül van. Emellett az igazán komoly kapcsolatok eddig is államközi szerződések alapján alakultak ki, amire jó példa az Airbus. A tipikusan uniós projektet, a Galileo nevű műholdas navigációs rendszert tíz év alatt sem tudták tető alá hozni, és mire a projekt utolsó (harmincadik) műholdját fellövik, az elsőket kezdhetik lecserélni az elavultság miatt. Az Airbus viszont versenyképes a Boeinggel.

És van még egy dolog, ezt nem Nigel Farage, hanem egy angol kommentelő jegyezte meg egy, az euró­ról szóló internetes vita kapcsán: „átkozott német pénz, két háborúban legyőztünk benneteket és mégis magatok alá gyűrtétek Európát”. Hát erről van szó, a britek egyáltalán nem akarják, hogy Berlinből diktáljanak nekik.

A szerző a Nemzeti Fórum gazdasági szakértője.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
A gördeszkás pap Lakiteleken
2019. február 12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Új arcok, régi harcok

Budapest, Polgárok Háza

2019. február 20. 18 óra

A Hit pajzsa díj átadása

Budapest, Jezsuita Rend Párbeszéd Háza
2019. február 23.

Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövője

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Lakitelek Népfőiskola

Szövetségesek

Szövetségesek

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép