Drága sereg volt az, adóztatott a király alaposan, hogy a sereget fenn tudja tartani. Nyögték az adóterheket urak és jobbágyok. Ez utóbbiak persze keservesebben. Ám azok az adók nem a már akkor is aranyaikat csörgető, pénzüket kínáló bankárok, uzsorások, királyi vagyonokra spekuláló idegenek zsákjaiba kerültek, és nem az ország eladósítását, elzálogosításának tervezett menetrendjét szolgálták.
A fekete sereg akkor a magyar király hatalmát erősítette, és Magyarországot valóságos európai hatalmi tényezővé tette, a török szultán, a Habsburg császár és a cseh király között. Azokból az adókból Európa egyik legfényesebb reneszánsz királyi udvara épült Budán, ezzel is rangot adva a magyar királyságnak. Épült és gyarapodott abból világhíres könyvtár, magyar műveltség, tudomány, irodalom.
Eltelt azóta néhány évszázad, közben teljesen megváltozott a világ és ez a hányatott sorsú Magyarország is. „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára” – jut eszembe Kölcsey történelmi képsora a Himnuszból, a nemzeti bajok, bűnök, tragédiák soraival együtt, Mátyás hadától Mohácsig és tovább, az ország romlásának egyéb képeihez, meghosszabbítva a képsort Trianonig, majd onnan máig. Miközben a magyarság megjárta a maga Golgotáját, a világ úgy változott, hogy nemcsak a valódi királyságok vesztek a múlt ködébe, nemcsak nemzetek és birodalmak uralkodói, hanem új uralkodókat is termett a történelem. Nemzetek fölötti, globális uralkodókat csinált az egykori aranycsörgetőkből, a pénzükkel házalókból, az uzsorásokból, akik ma másfajta palotákban ülnek, más arcot mutatnak, vagy nem mutatnak semmilyent, inkább rejtőzködnek valahol a Világbank páncéltermeiben. Szeretnek láthatatlanok, színtelenek és szagtalanok lenni. Ma ők szerveznek fekete sereget jól fizetett zsoldosokból. Így fordult a világ. Ez egy másik, egészen más fekete sereg, amelynek egy-egy csapata mindig megjelenik ott, ahol egy ország bajban van, mindig pénzt kínál, és mindig pénzt kaszál, egészen addig, amíg az ország kormányától teljesen át nem veheti az irányítást, amíg semmivé nem teszi a nemzetállamot és páriává az ország népét. Ez a fekete sereg ezzel tud elszámolni gazdáinak. Az ország miniszterelnöke pedig azzal, hogy nem hagyja végső nyomorba dönteni az ország népét, és helytartósággá zülleszteni az államot.
Ezt tette most Magyarország miniszterelnöke, miután visszautasította a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének néhány követelését és arroganciáját. Ezzel kavart nagy vihart Európában. Az új fekete sereg médiaszárnya itthon és külföldön botrányosnak tekintette Orbán Viktor magatartását, vagyis azt, hogy egy ország kormányfője szembe merészel szállni a Nemzetközi Valutaalap képtelen követeléseivel. Ezek a követelések egyébként rámutatnak a mögöttes célra: a bankvilág mindenek fölötti érdekeinek védelmére és az országok gyarmatosításának kíméletlenségére. Ebben a hadviselésben persze a fekete sereg nyilvánvalóan csak eszköz a megszálló hatalom kezében, akárcsak maga a valutaalap és sok más intézmény a világ feje fölött.
Jellemző, hogy itthon a magát baloldalinak nyilvánító MSZP és sajtója ugrott neki a kormánynak és személy szerint is a kormányfőnek a bankok és a bankoligarchák védelmében, megadva az alaphangot nyugati szövetségeseiknek. Úgy tűnik, még arra sem gondoltak, hogy amikor letépik magukról az álarcot egy kritikus pillanatban, akkor önmaguk leleplezésével a saját sírjukat ássák, valahol a politikai hadszíntér szélén, miközben Orbán Viktor tekintélye csak növekszik itthon és Európa önmagára adó vezetői körében. Igaz, az önleleplezésnek és az önpusztításnak nem ez az első alkalma a liberálszocialista társulat történetében. Ha egy-egy súlyos sebet ejtő tőrdöfésnek tekinthetjük az őszödi beszédet, a kettős állampolgárságról szóló ellenkampányukat vagy az ’56-os évfordulón elkövetett bűntetteiket, vagy azt a szabad rablást, amit itt végbevittek, akkor ezt az újabbat, a mostanit már halálosnak. Ezt már saját tagságuk előtt sem tudják kimagyarázni, nem beszélve arról, hogy a tisztességes „baloldaliak” (mert vannak ilyenek, ha kevesen is, Gazsó Ferencék például) nyíltan és határozottan azonnal kiálltak a kormány mellett, s ezzel meghirdették a maguk külön háborúját a lealacsonyodott és végképp hitelét vesztett álbaloldali párttal szemben.
Talán most jött el az a történelmi pillanat, hogy a magyar kormánynak előbb-utóbb mégiscsak lesz magyar ellenzéke még a baloldal felől is. Így a régen áhított nemzeti összefogásnak az alapjai is létrejöhetnek végre a nemzeti létérdekek együttes képviseletében. Ehhez képest teljesen érdektelen kérdés, hogy az MSZP meddig vonaglik még és mikor helyezkedik el a saját maga ásta sírgödörben.
Bíró Zoltán
