A Parlamentből nézve hogyan értékeli Magyarország elmúlt 3 évét?
Gazdasági, politikai és morális tekintetben is válságosnak, de nem kilátástalannak. Az elmúlt években már tapasztaltuk, hogy a szocialista kormányzat semmitől sem riad vissza, ha hatalmának megtartásáról van szó. A hírhedt öszödi beszéd óta, teljes kommunikációjukat átszőtte a hazugság politikája. Hazugságokat, újabb üres ígéretek és újabb hazugságok követnek. S közben persze sorra kerülnek napvilágra a szocialisták korrupciós ügyei. Ráadásul azt hiszem, amit ma tudunk ezekről a korrupciós ügyekről, még csak a jéghegy csúcsa.
Mi jellemezte a Fidesz stratégiáját látva a válságot, annak magyarországi begyűrűzését és kormányzati kezelését?
Az alapvető stratégiánk az volt az elmúlt időszakban, hogy rámutassunk: a kormány félrekezeli a válságot. Későn ismerték fel, és még később ismerték be, hogy válság van. Még el sem értük a tetőfokát, amikor a kormánypárti politikusoktól már azt hallottuk, hogy milyen könnyen megúsztuk és túl vagyunk a nehezén. Ezt követően pedig mindent ráfogtak a válságra. Ezt teszik ma is. A válsággal takaróznak, miközben hibát hibára halmoznak. Alkalmatlan intézkedéseikkel, és sok esetben az indokolatlan megszorításokkal, nem hogy könnyítettek volna a terheken, csak még jobban elmélyítették a válságot.
Korrupciós botrányoktól hemzseg a magyar közélet, a Fidesz többször szorgalmazta az előre hozott választásokat, ami aztán nem valósult meg. Mi ennek az oka?
Nem rajtunk múlt. Mivel a szocialisták és a szabad demokraták is görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz, és látják népszerűségük rohamos hanyatlását, az ő érdekük minél tovább kézben tartani a jelenlegi hatalmat. Egy előrehozott választás számukra túl kockázatos lett volna, ezért nem támogatták a többszöri kezdeményezésünket, hogy legyenek előrehozott választások. Más alkotmányos lehetőségünk pedig nem volt a kormányváltás kieszközölésére. Márpedig mi mindenfajta változást csakis alkotmányosan, demokratikus választások útján látunk keresztülvihetőnek.
Sokan szkeptikusak így kedvező fordulat esetén is mondván, minden tönkrement körülöttünk. Mit tud tenni Fidesz-győzelem esetén egy új kormány?
Azt fogjuk tenni, amit az elmúlt időszakban is folyamatosan javasoltunk. Megszorításokkal nem fogunk előbbre jutni. Adócsökkentéssel, az élő munkaerő terheinek csökkentésével, a hazai kis és középvállalkozók támogatásával, és nehézségeik, terheik enyhítésével először is beindítjuk a gazdaság motorját. Ha a hazai vállalkozások megerősödnek, ezzel már új munkahelyek jöhetnek létre. Meg kell állítani a munkanélküliség folyamatos emelkedését. Mi 10 év alatt egy millió munkahely megteremtését tűztük ki célul. Ezekkel az intézkedésekkel, pedig szépen kinőjük a válságot.
Térségünkről is essék szó. Kérem, képviselő úr, mutassa be az elmúlt 3 év munkáját: mit sikerült megvalósítani a tervekből és mi az, ami még folyamatban van?
Országgyűlési képviselői munkám egyik legfontosabb gyümölcse a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány létrehozása. A megalakulást követően felvettük a kapcsolatot a térségben lévő települések polgármestereivel, civil szervezetek képviselőivel, akik támogatásukról biztosítottak minket. Az első jelentős esemény az alapítvány életében a „Pedagógusok a kistelepülésekért" díj létrehozása volt. Az elismerést első alkalommal a 2007-ben a Pedagógusok Napján vehette át három pedagógus, akiket az alapítvány védnöki testülete arra a legalkalmasabbnak tartott. Azóta minden évben átadásra került ez az elismerés. „Az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom" címmel elkészült egy könyv, mely a 2006-ban elhunyt Dr. Horváth Balázs volt országgyűlési képviselő, ügyvéd, közéleti személyiség életművét hivatott bemutatni dokumentum emlékkötet formájában. A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány 2008-ban első alkalommal hozta létre a „Térségi Tavaszi Fesztivál" címet viselő kulturális programot, amely során a térségben tevékenykedő civil szervezetek, művészeti csoportok kapnak bemutatkozási lehetőséget. Első alkalommal Veszprémben, 2009-ben Nagyvázsonyban, a Zichy-kastély udvarán rendeztük meg ezt a fesztivált. Az alapítvány szervezésében folyamatosan rendezünk konferenciákat, melyek a kistelepülésen élők életminőségének javítási lehetőségiről szólnak. 2008. őszén Szentgál településen volt az első alkalom, „Védjük meg együtt közös értékeinket", 2009. tavaszán Nagyvázsonyban és Herenden szerveztünk konferenciát a „Hungarikumok védelméért" címmel. 2009. novemberében Bánd településen találkoztunk azon a konferencián, melyet „A jövőnk a tét: a vidéki Magyarországért" címmel szerveztünk. A legfrissebb célkitűzés pedig az, hogy 2010. elején egy újabb kötet kerüljön kiadásra „Hagyományok, értékek, hungarikumok Veszprém megyében" címmel.
Ugyanakkor az alapítvány felkarolta a dr. Horváth Balázs emlékszoba kialakítását is. Mi volt ennek személyes motivációja?
Könnyű helyzetben voltam, hiszen csak egy korábbi jó kezdeményezéshez kellett csatlakoznom. Dr. Horváth György, Balázs testvére és Fábry Szabolcs Nagyvázsony polgármestere korábban elhatározták, hogy ez az emlékszoba Nagyvázsonyban jöjjön létre. Alapítványunk a megalakulás óta ápolja, őrzi dr. Horváth Balázs országgyűlési képviselő, volt belügyminiszter emlékét. 2007-ben, amikor a dokumentum kötetet adtuk ki Horváth Balázs munkájáról, akkor szintén egy jótékonysági esttel kötöttünk össze. A térségben élők már akkor megmutatták, számukra is fontos célkitűzésünk, és hozzájárultak a könyv kiadási költségeihez. Most is így volt, az esten fellépő művészek közreműködésükkel támogatták az emlékszoba kialakítását, mindannyian térítésmentesen vállalták a szereplést. Azokat a művészeket, együtteseket, művészeti csoportokat hívtuk meg, akik itt élnek közöttünk, a térségben, és magas színvonalú művészi munkájukkal régóta öregbítik térségünk hírnevét.
Nagyvázsony is nehéz helyzetben van. A település és térségének jövőbeni fejlődési lehetőségeit, kitörési pontjait miben látja?
Minden egyes alkalommal elmondtam, hogy Nagyvázsonynak múltját és jelenét tekintve, térségi helyzetét tekintve igazi térségi központtá kell válnia. Erre minden szempontból alkalmas. Meg kell erősíteni az intézményi hálózatot, egészségházat, óvodát, iskolát egyaránt. Nagy örömmel láttam azt a törekvést, hogy a hagyományőrző helyi kulturális programok, a nyári rendezvények Nagyvázsonyba hozzák az embereket. Ezt a törekvést folytatni kell, ennek elérése céljából közös térségi összefogás szükséges. Ezért tartom kiváló ötletnek a Kinizsi-kör létrehozását. Nagyon örülök, hogy feladatot kaptam ebben a munkában, minden erőmmel azon leszek, hogy sikeres legyen.
horvathzsolt.fidesz.hu