Lépését Schmitt tegnapi sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy már megválasztották köztársasági elnöknek, illetve a parlament új elnökének - Kövér László – személyéről is döntés született. Új jogkörükben azonban csak augusztus elejétől tudnak mindketten eljárni, hiszen a jelenlegi államfő, Sólyom László mandátuma augusztus 5-ig tart.

Lezsák Sándor tegnap közölte, hogy a házszabályban kötelezően előírt határidőn belül, augusztus 6-án írja alá és küldi el az Országgyűlés utolsó ülésnapján elfogadott törvényeket az aznap hivatalba lépő Schmitt Pál köztársasági elnöknek.
(Magyar Hírlap)