Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2019. január 16. szerda
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: A háttérhatalom marad
2018. november 9.

Sokan fellélegeztek annak hallatán, hogy Angela Merkel rövidesen befejezi politikai pályafutását. Én azonban szkeptikus lennék, mert lehet ugyan, hogy ő megy, de amit képviselt, a centralizált, kulturális marxizmussal átitatott, neoliberális Európát preferáló erők maradnak.

Önmagában azt is nehéz lenne eldönteni, hogy e politikai komplexum alakítója vagy terméke volt-e a német kancellár. Amikor megválasztották, bízni lehetett abban, hogy fizikus végzettségű politikusként majd racionálisan gondolkodik, ám erre a feltevésre sorozatosan rácáfolt és nemcsak a migrációval kapcsolatos felfogásával, hanem több más módon is, többek között az atomenergia alkalmazásának kérdésében. Ez utóbbi esetben egy fizikustól joggal lett volna elvárható, hogy – szemben a „zöldek” atomenergiától való irtózásával – kiáll az atomerőművek mellett. De amint a fukusimai erőmű a cunami áldozatául esett és az ezt követő ijedtség nyomán a „zöldek” néhány százalékponttal többet szereztek valamely tartományi választáson, Merkel a német atomerőművek leállítása mellett döntött és helyettük szélerőműveket építtetett, majd ezek időszakos működésének kompenzálására szénerőművek építését határozta el. A szén-dioxid erőltetett mértékű korlátozása és ugyanakkor szénerőművek építése között nehéz bármely logikát felfedezni, hacsak politikai logikát nem, hogy a politikus népszerűsége megtartása érdekében a közhangulat napi változásait igyekszik követni, miközben évtizedekre kiható téves döntéseket hoz. Ugyanez a logikátlanság mutatkozik meg a migránsok kezelésében: 2010-ben Merkelnek még az volt a véleménye, hogy a multikulturalizmus végképp megbukott (talán mert a hallgatósága ezt akarta hallani tőle), 2015-ben pedig kitárta az ország kapuit azok előtt, akik nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni a nyugati társadalmakba.

Az unió gazdasági problémái alapvetően ugyan az euró bevezetéséhez köthetők, amiben Merkelnek nem volt része, ám az egyensúlytalanságokat kiélező német merkantilista (exporttöbbletre törekvő) politikában igen. Még saját, a német kormány mellett működő közgazdasági szakértői csoportjára sem hallgatott, hogy véget vessen annak a folyamatnak, amely az uniót adósok és hitelezők egymással szemben álló csoportjára szakította szét. Teljes érzéketlenséget mutatott a dél-európai országok problémái iránt, amikor arra biztatta őket, hogy „csinálják meg a leckéjüket”, vagyis csökkentsék a béreket, a nyugdíjakra, az egészségügyre és általában a szociálpolitikára fordított összegeket, adják el, amijük van, annak érdekében, hogy a fizetési mérlegüket egyensúlyba tudják hozni. Ha a német versenyképességet növelni is lehet a bérek és általában a munkakörülmények rontásával (Hartz-reformok), ez nem működik a dél-európai országokban, mert a versenyképesség nemcsak a költségeken, hanem a termékek mögötti gazdasági erőn és kutatási poten­ciálon is múlik, amiben a dél-európaiak, de még a franciák sem tudnak versenyezni a német multinacionális vállalatokkal. És akkor még nem is beszéltünk az unió külgazdasági politikájáról, amely a német exportlehetőségekért cserébe utat nyit azoknak az importtermékeknek, amelyeket eddig a dél-európai országok gyártottak (könnyűipari termékek, fogyasztási cikkek, mezőgazdasági termékek).

Ha az elmúlt másfél évtized német politikáját és gazdaságpolitikáját Merkellel lehet azonosítani, akkor azt mondhatjuk, hogy a Brexitre is nagyrészt miatta került sor. A briteket, akik az unió elhagyására szavaztak, elsősorban a brüsszeli döntések Berlin-központúsága zavarta. Lelkivilágukat jól jelzi egy az euró körüli vitában elhangzott komment, amelyben egy brit hozzászóló így fejezte ki érzéseit a közös pénzzel kapcsolatban: „Átkozott német pénz! Két háborúban legyőztünk benneteket, mégis elvittétek Európát”.

A németekbe kisgyermek koruktól belenevelik, hogy ők egy bűnös nép tagjai, akik a második világháborúban elkövetett rémtettekért felelnek. Ugyanakkor a mai Németország, miközben folyamatosan bocsánatot kér Hitler gaztettei miatt, gazdasági téren meglehetősen kegyetlenül bánik a gyengébb uniós országokkal. Nem lehetne mindezt megfordítani: a németeket felmenteni az eredendő bűn alól, viszont elvárni tőlük, hogy gazdasági súlyuknak megfelelően törődjenek a kevésbé fejlett régiók gazdasági és társadalmi problémáival? Emlékezzünk csak arra, hogy a második világháború után – talán az első utáni békekötés katasztrofális hatására is gondolva – Amerika nagyvonalú gazdasági tervvel segítette talpra állni a háborúban lerombolt Európát. Miért ne lehetne egy ilyen programot – német kezdeményezésre – ma is megvalósítani? E gondolathoz lehetne partnereket találni Németországban, hiszen ez nagyon hasonló lenne a német kormány mellett működő öttagú gazdasági tanácsadói csoport 2011-ben tett javaslatára az euróövezetben felhalmozódott adósságok rendezésére.

Persze kérdés: az Európai Unió mai problémáiért mennyire lehet csupán Merkelt, vagy a németeket okolni? A neoliberális gazdaságpolitika angolszász találmány, a németekhez sokkal inkább a Ludwig Erhard nevével fémjelzett szociális piacgazdaság köthető. Lehet, Merkel sokkal inkább megjelenítője, vagy végrehajtója egy olyan akaratnak, amely a háttérből származik. John Schindler amerikai biztonságpolitikai szakértő úgy jellemezte az európai és amerikai változó politikai erőteret, hogy a baloldal elhagyva hagyományos értékeit, a bérből és fizetésből élők érdekeinek védelmét, „kulturális baloldallá” változott át, amely már nem a társadalom többségével, hanem a különböző kisebbségek ügyeivel foglalkozik.

A jobboldal is szakított tradicionális társadalmi értékeket védő szerepével és a multinacionális vállalatbirodalmak érdekeit képviselő „nagytőkés jobboldallá” alakult át.

A kulturális baloldal internacionalistái és a nagytőkés jobboldal plutokratái azután egymásra találtak abbéli szándékukban, hogy nemzetek feletti politikai struktúrákat hozzanak létre, amelyeket a pénzük és intézményi, valamint médiabefolyásuk révén uralni tudnak.

Ezek a struktúrák Merkel távozása után is fennmaradnak, és pél­dául támogathatják a tömeges bevándorlást – a kulturális baloldal azért, mert a bevándorlás lassanként feloldja az általuk gyűlölt tradicionális kultúrát, a nagytőkés jobboldal pedig azért, mert olcsó munkaerőt remél a bevándorlástól. Hogy ez az összetartás nem csak Schindler spekulációja, azt bizonyítani lehet – többek között – az európai parlamenti szavazásokkal, ahol a baloldal mind a migrációs politika, mind a neoliberális gazdaságpolitika tekintetében azonos módon szavaz a jobboldallal. De ez az összetartás megfigyelhető a jobb- és baloldalinak tartott (valaha talán az is volt) újságok cikkeiben is, ahol még véletlenül sem lehet találni a jelenleg uralkodó politikai és gazdaságpolitikai felfogást kritizáló cikkeket.

Mindezek miatt az európai politikában Merkel távozása után sem várhatók gyökeres változások, inkább azt mondhatjuk, hogy egy folyamat elindul, amelyet – reményeink szerint – támogat majd a jövő évi európai parlamenti választás. E folyamatot segíthetjük azzal, ha minél pontosabban meghatározzuk, milyen irányúak is legyenek a változások. Migrációs kérdésekben már kezd kialakulni alternatíva, az, hogy minden ország maga döntse el, fogad-e migránsokat vagy sem, és hogy segítenünk kell a potenciális migránsok helyben maradását. Ennek feltételeit és nagyságrendjét azonban még senki sem becsülte meg. Például azt, hogy hogyan lehet majd a ma is részben alultáplált szub-szaharai lakosságot helyben tartani, ha a népességszám a következő két évtizedben – az ENSZ közepes előrejelzése szerint – még hétszázmillió fővel gyarapszik. Ugyancsak alternatívát kell találni a jelenlegi közös pénzzel szemben, mert az még a Macron-féle alátámasztással (közös költségvetés) sem lesz működőképes a kevésbé fejlett régiók számára.

Merkel távozását tehát inkább potenciális lehetőségnek, mintsem konkrét eredményt hozó változásnak kell tekintenünk.

 

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Karácsonyi szeretetebéd Kecskeméten
2018. december 24.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövője

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére

Beküldési határidő: 2019. január 20.

Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért

Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép