Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. szeptember 23. vasárnap
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Európa a változás útján
2018. március 8.

Hegeltől származik a gondolat, hogy a mennyiségi változások idővel minőségi változásokká alakulnak át, és e törvény helyességét ismét megtapasztalhatjuk a nyugat-európai hagyományos kormánypártok hanyatlása nyomán.

Amikor Olaszországban esett szét a hagyományos pártrendszer, még kevéssé figyeltünk oda, megszoktuk, hogy Olaszországban évente új kormány van, pontosabban 1946 óta harminc miniszterelnök és hatvanegy kormány váltotta egymást. Persze a háború utáni évtizedek nagy részében végig a kereszténydemokraták vezették Itáliát, csak a nyolcvanas években kaptak szerepet a szocialisták. De hol van már Alcide de Gasperi és Giulio Andreotti kereszténydemokrata vagy Bettino Craxi és Giuliano Amato szocialista pártja?

És a franciákra emlékezve, hol vannak Francois Mitterrand szocialistái, vagy Valéry Giscard d’Estaing republikánusai? Ha Belgiumnak ötszáznegyvenegy napig nincs kormánya, kit érdekel? Ütközőállamnak hozták létre két részből az országot, hát hadd ütközzenek.

Sorolni lehetne még az országokat ahol a hagyományos politikai struktúrák megrendültek, de most az euró­pai politikai elit a szívéhez kapott: az Európa horgonyának tartott Németországban szakadtak el

a tartókötelek. A legutóbbi választásokon a Németországot a háború óta kormányzó kereszténydemokraták és szociáldemokraták sok szavazatot vesztettek, és a közvélemény-kutatások szerint, ha ma lennének újabb választások, együttesen sem nyernék el a voksok felét.

A Der Spiegel egyik szerkesztőségi cikkében (a maga liberális korlátain belül) elemzi a hagyományos pártrendszer meggyengülését és úgy találja, hogy az alapszervezetek, a párt bázisa lázadozik a vezetés ellen. Az, hogy az európai politikai elit – legyen szó bármelyik országról – elszakadt a választóktól, nem újdonság. A Gallup 1999-ben hatvan országban ötvenhétezer embert kérdezett meg arról, hogy vajon az ő országában a választások demokratikusak-e, és vajon az országot az állampolgárok akarata szerint kormányozzák? A két kérdés alapján képezhető négy csoport közül a leg­érdekesebb az volt, ahol a válaszok szerint a választások demokratikusak voltak, az országot mégsem a népakarat szerint kormányozzák. Ebbe a csoportba az unió olyan kiemelkedő országai tartoztak, mint az Egyesült Királyság, Svédország, Dánia, Finnország Franciaország, Hollandia. A felmérés óta eltelt majdnem húsz évben a helyzet nyilván tovább romlott, de mostanában ilyen felmérés nem készült, az európai politikai elit nem meri megkérdezni a népet, akarják-e a tömeges bevándorlást, az „egyre szorosabb uniót”, a nemzetállamok felszámolását.

Ha már a Spiegel újságírói adósak maradtak a válasszal, segítsünk nekik. Talán azzal a természetes folyamattal kell kezdenünk, hogy idővel minden párt veszíthet népszerűségéből. A valamikori nagy tettek, ha voltak, elhalványulnak, felnő egy új generáció, amely természetes adottságnak veszi, hogy nincs háború, nem kell éheznie és egészen jól megél, ha esetleg a szülei pénzén is. De természetesen nem elégedett, a hatalomból is részesülni akar, és szeretné az előtte lévő generációt nyugdíjban látni. Ez épp elég ok az elégedetlenségre, de azért számos más ok is található, például az uralkodó gazdaság- és társadalomfilozófia megváltozása, annak gazdasági és társadalmi hatása.

Nyugati szakkönyvekből még úgy tanultam, hogy az a jó társadalom, ahol széles középosztály van, nincsenek nagyon gazdagok, és nincs széles leszakadó társadalmi réteg sem. Persze már Arisztotelésznek is ez volt a véleménye, de a második világháború után évtizedekig ez a felfogás volt a nyugati gazdaság- és társadalompolitika vezérelve. Egyesek úgy tartották, ez a társadalompolitika a szociáldemokrácia teljesítménye volt, ám nem hívén a szakíróknak és utánanézve a dolgoknak kiderül, a második világháború utáni évtizedekben minden fő politikai erő ezt az elvet követte, a német szociális piacgazdaság megteremtése például a kereszténydemokrata Ludwig Erhard nevéhez fűződik. Ma szinte hihetetlen, de ebben az időben az Egyesült Államokban a személyi jövedelemadó felső kulcsa 91 százalék volt egészen 1963-ig, és utána is hetven százalék egészen 1986-ig. Ezt követően a neoliberális reformok során ment le negyven százalékra.

Hasonló volt a helyzet Nyugat-Európában is. Annak ellenére, hogy a jövedelemadó progresszivitása megmaradt, a korábbi széles középosztály erodálódni kezdett, és a jövedelemkülönbségek a társadalom felső és alsó jövedelmi rétegei között folyamatosan nőttek. A növekvő társadalmi feszültségek ellenére a szociáldemokrata pártok nem álltak ki az egyenletesebb jövedelemelosztás mellett, hanem szinte a jobboldali pártokkal versenyezve hozták a középosztályt sújtó újabb és újabb intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan a technológiai fejlődés következtében a baloldal elvesztette hagyományos társadalmi bázisát, a nagyvállalati munkásságot.

De közben átalakult a hagyományos pártok ideológiája is. A baloldalból úgynevezett kulturális baloldal lett, amely már nem a munkásosztály vagy a bérből és fizetésből élők problémáival, hanem a Frankfurti Iskola tanításai szerint a mindenféle kisebbségek érdekvédelmével, a hagyományos értékrendszer megkérdőjelezésével törődik, és mint ilyen, teljesen internacionalistává vált. A hagyományos jobboldal pedig, ahelyett hogy védte volna a keresztény Euró­pa értékeit és hagyományait, maga is átvette a frankfurti tanításokat, egyben a nemzetközi tőke szószólójává vált. John Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt szakértője szerint a kulturális baloldal és a nagytőkés érdekeket védő jobboldal között széles koalíció alakult ki. Egyetértenek a bevándorlás támogatásában, mert a kultúrkommunisták az általuk utált tradicionális népi, nemzeti kultúra felszámolóit, a nagytőkés jobboldal pedig az olcsó munkaerőt látja bennük. Ezen túlmenően összeköti őket nemzetekfelettiségük, a tevékenységüket esetleg korlátozni képes nemzetállamoktól való irtózás.

Ennek az elmúlt másfél-két évtizedben egységes háttérhatalommá sűrűsödő jobb- és baloldali elitnek az értékrendje és az általa meghatározott politika alapvetően eltér a hagyományaikhoz, történelmükhöz, nemzetállamukhoz ragaszkodó többségi társadalmak értékrendjétől, és ez az oka a hagyományos, de pályájukról eltérített pártok népszerűségvesztésének, az újabb, a társadalom igényeit jobban képviselő pártok megjelenésének. Most még nehéz megmondani, hogy mikor lesz a választási eredmények által mért mennyiségi változásokból a mai uralkodó elit hatalmát megrengető és talán meg is döntő minőségi változás, de a dialektika szabályai szerint ezek a minőségi változások előbb-utóbb bekövetkeznek.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Hölvényi György a Kölcsey Kör kecskeméti vendége
2018. szeptember 20.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Felhívás: Grillázs készítő verseny

Lakitelek Népfőiskola
Jelentkezési határidő:
2018. október 19.

Kölcsey Kör Kecskeméten: Migrációs és menekültpolitika Európában

Kecskemét, Kocsis Pál Szakközépiskola
2018. szeptember 20. 18.00

Meghívó a RETÖRKI két új kötetének bemutatójára

Budapest, Polgárok Háza
2018. szeptember 3. 17.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép