Menü
Hírek
Programok
Kölcsey Kör
Keresztény Élet.
Interjúk
Nézőpont
Sajtószoba
Keresztény Élet

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért


Média
partnereink

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

2019. január 21. hétfő
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Gondolatok Sargentini után
2018. szeptember 18.

Bár sok szó esett már a Sargentini-jelentésről, lehet, sokan unják is, de talán fel tudok vetni néhány olyan gondolatot, ami még nem hangzott el. Az egyik, ami a vitát hallgatva elgondolkodtatott, az Ujhelyi István mondókája a kokárdával kapcsolatban. A kokárda, mint a hasonló jelképek, az ember valamihez való viszonyulását, az identitását fejezi ki.

Megítélésem szerint az identitást mindenki magában hordja, azt nem lehet elvenni. Visszaemlékszem, még a kétezres években (szocialista kormány és médiabefolyás alatt) a Kossuth rádióban egy interjú hangzott el Teller Edével. A riporter mindenáron ki akarta mondatni vele, hogy elüldözték Magyarországról, háromszor tért vissza a kérdésre, és Teller Ede háromszor nem hallotta meg, pedig nyilvánvalóan a fasizmus elől menekült. Radnóti is élete végén írhatta volna, hogy ezek a fasiszta magyarok kivégeznek, de nem azt írta, hanem, hogy „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”. Ők nem voltak bizonytalanok a magyar nemzethez való tartozásukban.

A Sargentini-jelentés megszavazásával a Magyar Szocialista Párt minden valószínűség szerint hatalmas hibát követett el, hasonlót a 2004-ben, a kettős állampolgárságról tartott népszavazás kapcsán képviselt álláspontjához, bár talán már nem nagyon számít, hiszen gyakorlatilag felszámolták magukat. Bizonyára sokan szavaznának egy hagyományos értelemben vett baloldali pártra, az MSZP azonban sosem volt az, és erre a korábbi választók fokozatosan rájönnek. Most van egy újabb eset, amiből a választók okulhatnak, és minden bizonnyal okulni is fognak.

A Sargentini-jelentés azt írja, hogy „változtatni kell a Médiatanács tagjainak megválasztására vonatkozó szabályokon, annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a társadalmi szempontból jelentős politikai és egyéb csoportok tisztességes képviseletét”. Erre mondaná – az egykori vicc szerint – a magyar paraszt, hogy hát ez kéne, meg egy jó májusi eső. Rendszeresen olvasom a nemzetközi sajtót, és állíthatom, olyan, hogy jelentős politikai csoportok tisztességes képviselete, csak a Velencei Bizottság képzeletében létezik. Donald Trumpot például az amerikai lakosság felének szavazataival választották meg. Melyik ismert média képviselte ezt a százmilliós társadalmi réteget? Mindenhonnan csak a szenny ömlött Trumpra meg a „sajnálatra méltó” támogatóira, ami mind a mai napig tart. Trump gyalázásából az európai lapok is kivették és kiveszik a részüket, holott az amerikai elnök megválasztásában – ami az amerikaiak ügye – semlegesnek kellett volna mutatkozniuk.

Hogy a nyugati, vagy talán pontosabb, ha azt mondjuk euroatlanti média mennyire képviseli az emberek álláspontját, arra példa, hogy amikor 2015-ben a Der Spiegel támadta hazánkat a kerítésépítés miatt, a hozzászólók hetven százaléka kiállt Magyarország mellett. Meg is szüntették a kommentálási lehetőségeket! Vagy például azt a kérdést is feltehetjük, hogy milyen médiatámogatottsága van a lakosság 17 százalékát képviselő német AfD (Alternatíva Németországnak) pártnak? Amit róluk és a válasz­tóikról olvasni lehet, az lényegében az, hogy fasiszták.

De, hogy hazai vizekre evezzek, az első Fidesz-kormány idején a média teljes egészében, a ballib médiaértelmiség kezében volt. Kondor Katalin, mint a Magyar Rádió folyamatosan támadott elnöke, szerda reggelenként tudott a miniszterelnök számára tizenöt percet biztosítani, hogy elmondja a véleményét. Akkor egy nemzetközi szervezetet sem bántott, hogy a média nem képviseli jelentős társadalmi csoportok véleményét. A jobboldalnak úgy lett médiája, hogy az odahúzó nagyvállalkozók megteremtették. A baloldal még ehhez is impotens volt, pedig az ő köreikből kerültek ki az elsők, akik rátették a kezüket a rendszerváltás során ebek harmincadjává vált nemzeti vagyonra. Azon, hogy a „királyi” média a mindenkori kormány nótáját fújja, nem lehet csodálkozni, ez így van mindenütt a világon, ezzel együtt például a legutóbbi választások alkalmával is, ha elfogulatlanul vesszük számba a médiatámogatottságot, nagyjából kiegyenlítettek voltak a viszonyok. A baloldal nem a médiahiánynak, hanem annak köszönheti visszaszorulását, hogy nincs hiteles vezetője és hiteles mondanivalója a bérből és fizetésből élők számára, akiket képviselni akar.

Ha a Sargentini-jelentés egyes állításait cáfolni is lehet, összességében azonban igaza van abban, hogy a mai magyar kormány, illetve a kormány erős támogatottsága miatt az egész ország, fenyegetést jelent a mai európai politikai elit nemzetállamokat felszámolni igyekvő törekvéseire. E törekvés ellen az első ellenállási front a britek szavazása volt a kilépésről. Sokan ennek anyagi kihatásait számolgatják, holott az másodlagos kérdés, a britek többsége azért választotta a kilépést, mert nem hajlandók elfogadni Brüsszel egyre nagyobb mértékű beleszólását a nemzeti ügyeikbe.

Magyarország bizonyára nagy fenyegetést jelent az európai és a nemzetközi világrendre, mert a Sargentini-jelentés elfogadását követően Guy Verhofstadt még az Egyesült Államoknál is feljelentette hazánkat. A CCN.com-on megjelent cikkének azt a címet adta, hogy „Magyarország fenyegetést jelent a nemzetközi rendre. Az Egyesült Államoknak azonnal cselekednie kell” (szept. 12). A cikk azzal indít, hogy a Sargentini-jelentés vitájában nem ment el olyan messzire, mint a nemrég elhunyt John Mc­Cain, aki 2014-ben „Putyin ágyában fekvő neofasisztának” nevezte Orbánt, de 2014 óta a helyzet sokat romlott. Majd felsorolja a jelentésben foglalt összes vádat, többek között a szabad sajtó megfojtását, az igazságszolgáltatás átpolitizálását, a legutóbbi választásokkal kapcsolatban pedig a megfélemlítést, a civil szervezetek démonizálását, az idegengyűlölő retorikát, a média elfogultságát, az átláthatatlan kampányfinanszírozást és az állítólagos választási csalásokat.

De mintha ez nem lenne elég, Verhofstadt azt állítja, hogy hazánk veszélyezteti a nyugati hírszerző szervek együttműködését, mert Ausztria, Olaszország és Franciaország szélsőjobb pártjaival együtt 2016-ban egyezményt írt alá Putyin pártjával a kétoldalú és nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdésekben való információcseréről. Verhofstadt szerint az európai kormányoknak és az Egyesült Államoknak morális kötelessége, hogy politikai és pénzügyi büntetőintézkedések formájában közbelépjenek.

Verhofstadtnak abban igaza van, hogy Orbán veszélyezteti azt a világrendet, amit ő képvisel, ám az általa képviselt világrendet az euró­pai választók öt-tíz százalékánál sohasem támogatták többen – ekkora a nyíltan liberális pártok támogatottsága Európában. Hogy a Sargentini-jelentést mégis a képviselők majdnem kétharmada (pontosan 64,9 százaléka) megszavazta, az annak köszönhető, hogy a korábbi szociáldemokrata és kereszténydemokrata pártokat eltérítették eredeti programjaiktól. Ezek a pártok ma már nem választóik, hanem egy, a nemzetközi tőke érdekeit kiszolgáló, nemzetek feletti értékrendet képviselnek.

Ezt a változást a választók lassan kezdik felismerni és ezért egyre gyengül a fősodratú és erősödik az alternatívát kínáló pártok támogatottsága. Ez Orbán nélkül is így lenne, hiszen még a Friedrich Ebert Alapítvány által támogatott és a hazai Political Capital által kivitelezett vizsgálat (National and/or European Identity?) is azt mondja, hogy minden vizsgált esetben első a nemzeti és legfeljebb második az európai identitás, sőt az elemzés konklúziója szó szerint a következő: „A tapasztalat azt mutatja, hogy az integráció elmélyítése önmagában nem vezet egy egységes európai identitáshoz, közösségérzethez és homogenitáshoz.

A nemzetek és hagyományok sokaságának köszönhetően illúzió lehet abban hinni, hogy a különálló nemzeti identitásokat valaha is egy európai identitás váltja fel.” Orbán egyszerűen csak nyíltan felvállalta ennek az európaiak nagy többsége által képviselt érzésvilágnak a képviseletét.

Magyarország esetleges megbüntetése nem gyengíteni, hanem erősíteni fogja az európaiak elszántságát, hogy szembeszálljanak a nemzetállamokat felszámolni kívánó erőkkel.

 

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
NOE évindító konferencia a Népfőiskolán
2019. január 18-20.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Az Európai Unió jelene és jövője

Kecskemét, Kocsis Pál iskola
2019. január 17. 18.00

Magyar szemmel - pályázati felhívás a rendszerváltás emlékezetére

Beküldési határidő: 2019. január 20.

Jótékonysági est a kárpátaljai Salánk ifjúsági házáért

Budapest, Duna Palota
2018. december 6. 18.00

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


Lakitelek Népfőiskola

Szövetségesek

Szövetségesek

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Szövetségesek


Webmester :: © Nemzeti Fórum :: Oldaltérkép