Menü
Hírek
Programok
Sajtószoba
Interjúk
Nézőpont
Kölcsey Kör
Keresztény Élet
Lapszámok
Országgyűlési tudósítások
Arckép
Szemle
Keresztény Élet archívum

Képviselők

Bartos Mónika
Bóna Zoltán
Font Sándor
Kovács Sándor
Lezsák Sándor
Szabolcs Attila
Szászfalvi László
V. Németh Zsolt

 

Ifjú Konzervatívok a Nemzetért

2018. április 19. csütörtök
Történet | Képviselők | Szervezetek | Munkacsoportok | Dokumentumok | Kapcsolat
Hírek
Lóránt Károly: Legyen végre Európa az európaiaké!
2018. április 12.

A fősodratú gondolkodás elleni harcban a közvetlen szembenállás kevés. Saját rendszert kell kiépíteni agytrösztökkel, médiával, amely a saját ideológiát kifejti és terjeszti.

A magyar választási eredmények dühödt reakciókat váltottak ki az euroatlanti médiából, amely egyetértően idéz politikusokat, akik kifakadtak a magyar választási eredmények hallatán. A The Guardian például idézi Andrew Adonist, egy korábbi munkáspárti kormány miniszterét, aki szerint „Orbán Viktor veszélyes ember, akinek az antiszemitizmusa és Putyin-imádata Európa-szerte veszélyezteti a demokráciát”. A The New York Times szerint „Orbán Viktor a volt szovjet blokk e tagját (Magyarországot) lelkes demokráciából egy félautokratikus állammá alakította át, amelyet egyetlenegy politikai párt irányít”. A The Financial Times a választás napja előtt megjelent hétvégi kiadványában egy oldalt szentel a magyar antiszemitizmusnak, amelyben Kate Maltby angol színházkritikus és történész mondja el családja históriáját, a 19. századtól egészen a választás napjáig idézve benne a budapesti zsinagóga egy nevét felfedni nem kívánó rabbiját, aki szerint „A kormány két ősi magyar előítéletet azonosított: a muszlimoktól és a zsidóktól való félelmet. A kettő Soros alakjában találta meg a szintézisét”.

Még számos hasonló kijelentést lehetne idézni a The New York Timesból, a The Washington Postból és a Die Weltből is, amely a választásokról szóló tudósításának azt a címet adta, hogy „Európát az orbanizálás fenyegeti”. Az „orbanizálás” visszatérő félelme valamennyi euroatlanti médiának. Néhány nappal a választás előtt a The Washington Post brüsszeli tudósítója, Michael Birnbaum a következőképpen értékelte a helyzetet: „Orbán ellenszegülése messze más fenyegetést jelent az Európai Unió számára, mint amellyel szembesült, amikor Nagy-Britannia 2016-ban a kilépés mellett döntött, és beindult a találgatás, hogy ki lesz a következő. A mostani fenyegetés komolyabb, az unió karakterét veszélyeztető fenyegetés”. Birnbaum egy magas rangú német hivatalnokot is idéz, aki szerint „Orbán nem kilépni akar az Európai Unióból, hanem megváltoztatni azt”.

Elhangzanak még a szokásos vádak az illiberális demokráciáról, a sajtó egyoldalúságáról és hasonlókról. Ami az illiberális demokráciát illeti, amit erről Orbán mondott, az gazdaságtörténeti igazság. Minden felzárkózó országot – bár rendszeresen voltak többpárti választások – évtizedeken keresztül azonos pártformáció irányított. Az „egypártrendszer” azonban nem jelent automatikusan felzárkózást, vagy gazdasági fellendülést, amire a legjobb példát éppen az Európai Unió adja. Az unió is illiberális demokrácia, sőt sokkal illiberálisabb, mint Magyarország vagy Lengyelország, mert – mint számos népszavazás eredményének elutasítása mutatja – egyáltalán nem veszi figyelembe az európai polgárok akaratát (gondolok itt a népszavazásokon elutasított, de a végén mégiscsak bevezetett maastrichti és lisszaboni szerződésre). Ám Brüsszelben az emberek véleményének negligálását nem illiberális demokráciának, hanem „demokráciadeficitnek” nevezik. A baj csak az, hogy ez a „demokráciadeficit” nem gazdasági fellendüléssel, hanem válságok sorozatával jár. Ami meg a sajtó egyoldalúságát illeti, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Nézzük csak meg a legutóbbi nyugat-európai választásokon milyen formában szerepeltek a médiában a nem fősodratú pártok. A fő iránytól eltérőket eleve szélsőségesnek, bal- és jobboldali populistának nevezték, számos esetben kiegészítve a szokásos jelzőkkel (xenofób, homofób, rasszista, antiszemita stb.). Ehhez képest Magyarország a sajtóegyensúly bajnoka.

Európa „orbanizálása”, ami tényszerűen kifejtve a nemzetállamok együttműködésére épülő integrációt jelenti a jelenlegi birodalmi elképzelésekkel szemben, nem vadonatúj felvetés, ez volt Charles de Gaulle elképzelése is, a „nemzetek Európája”, amelyben elutasította a nemzetek feletti (szupranacionális) szerkezetet, és a nemzetállami együttműködés rendszere mellett szállt síkra. Meg kell jegyezni, hogy minden mai jelentősebb európai projekt, például az Airbus vagy az ITER (a fúziós erőmű kutatása) nemzetállami együttműködésen, vagyis kormányközi megállapodásokon, nem pedig nemzetek feletti döntéseken alapszik.

Az európai együttműködés szerkezetével kapcsolatban az ezredforduló táján, sőt még a 2002–2003-ban tartott Európai Konventben is felmerültek alternatív koncepciók. Ezek lényege az volt, hogy egy minimális közös platformon túl mindenki olyan területen működik együtt a többiekkel, amihez érdeke fűződik. Ezeket a koncepció- kat különböző nevekkel illették ugyan, például olimpiai körök, Europe a la carte, rugalmas együttműködés, de a lényegük a nemzetállami együttműködés volt, elutasítva azt az elképzelést, hogy egy birodalmi központ rákényszerítse akaratát a tagállamokra. Korábban, a hetvenes években, sor került ugyan egy föderális állam koncepciójának kidolgozására, erről szól a Werner-, a Marjolin- és MacDougall-jelentés. Ám a föderális állam e jelentésekben megfogalmazott előfeltételeit (például, hogy a lakosság többsége legyen elkötelezett egy egységes európai állam mellett, hogy annak legyen közös, a GDP 15-20 százalékát kitevő költségvetése, hogy jelentős átcsoportosításokat hajtsanak végre a gyengébben fejlett térségek felzárkóztatására) a közösség vezető államai nem tudták és nem is akarták vállalni. Így alakult ki mára a José Manuel Barroso volt bizottsági elnök által birodalomként azonosított formáció, amelyben a birodalmi akarat végrehajtását nem katonai, hanem gazdasági erőszakkal kényszerítik ki (lásd a hazánkkal és más országokkal szemben is kilátásba helyezett fenyegetéseket).

Ez a formáció azonban mind politikailag, mind gazdaságilag működésképtelen, mint ahogy azt számos elismert szakember – például az euró működőképessége kapcsán – már megállapította. Tehát épp itt az ideje az egész rendszer újragondolásának.

Az európai együttműködési rendszer problémái mellett a másik megosztó és meg nem oldott kérdés a bevándorlás. Ha a bevándorlás azonnal megszűnne és az európai őslakosság hajlandó lenne feladni demográfiai öngyilkosságra való hajlamát, akkor – a legjobb esetben – a jövőt meg lehetne úszni számottevő európai többség melletti muszlim enklávékkal. Rossz esetben Európa súlyos etnikai zavargásokkal, esetleg háborúkkal nézhet szembe. A bevándorlás melletti humanitárius érvelés félrevezető. A világ fejlődő régióiban olyan embertömeg-növekedés várható, amelyen Európa akkor sem tudna segíteni, ha százmilliók bevándorlását tenné lehetővé. Ez a kegyes gesztus a kívül maradó többmilliárdnyi emberen nem segítene, Európa pedig lerombolná magát. A megoldás csak az lehet, hogy a fejlődő (harmadik) világ lakosait helyben segítjük például oktatással, a helyi viszonyoknak megfelelő mezőgazdasági és ipari technológiák (üzemek) telepítésével, hogy javuló életfeltételeiket saját maguk tudják megteremteni.

Konfuciusz szerint a tigrist előbb gondolatban kell elejteni – a többi csak puszta formalitás. Ha Európának és benne magunknak más jövőt képzelünk el, mint amilyen irányba ma az unió vezetői tuszkolnak bennünket, akkor ezt a jövőt előbb elméletileg kell kidolgozni. Ma a frankfurti iskola gondolatvilága, amit kultúrkommunizmusnak is neveznek, karöltve a közgazdaságtan neoliberális dogmáival, uralja az intézményeket, az egyetemektől a civilszervezeteken át a kormányhivatalokig és politikusokig. Aki nem ebben a rendszerben gondolkodik, azt igyekeznek perifériára szorítani, és szélsőségesként megbélyegezni. A feladatunk, hogy ezen a helyzeten változtassunk.

A fősodratú gondolkodás elleni harcnak a közvetlen szembenállás (például korlátozások) nem lehet hatékony eszköze, mert csak erősítheti a fősodratú nézeteket képviselők belső meggyőződését. E helyett saját rendszert kell kiépíteni saját agytrösztökkel, NGO-kkal, saját médiával, amely nem a fősodratú ideológia ellen védekezik, hanem a sajátját fejti ki és juttatja el minél szélesebb társadalmi rétegekhez. A V4-eknek bizonyára van annyi pénzük, hogy egy ilyen mozgalmat megfinanszírozzanak. A politika Newton-törvénye, hogy magától semmi sem változik meg, a változáshoz erőt kell kifejteni.

Jelen esetben ezt az erőt egy olyan ideológia kidolgozása és a hozzá tartozó politika népszerűsítése jelenti, amely Európa jövőjét az európaiak érdekeinek megfelelően alakítja.

Magyar Hírlap

Küldje tovább ezt a cikket! · Nyomtatás · Lap tetejére
Kereső
OK

Képtár
Kisiskolák "Ki mit tud?" versenye a Népfőiskolán
2018. április 11-12.
További képekTovábbi képek

Eseménynaptár
Kölcsey Kör: Egymillió

Budapest, Polgárok Háza
2018. március 6. 18.00

Parma Fidei - Hit Pajzsa díj átadása

Szent Margit Gimnázium
Budapest, XI. Villányi út 5-7.
2018. február 24. 11.00 óra

Kárpát-medencei Értékfeltáró Filmklub: Drávaszög és Szlavónia Kollégium

Agyagosszergény
2018. február 2. 18.30 óra

Korábbi programokKorábbi programok

Szövetségesek

20070311fidesz.jpg

20070311kdnp.jpg

20070311kisgazda.jpg

20080708Fidelitas.jpg

2008082382_lungo_drom.jpg


Lakitelek Népfőiskola

MindszentyLogo.jpg

Szövetségesek

Keresztény Élet


Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek

Szövetségesek


© Nemzeti Fórum :: Webmester :: Oldaltérkép