A vándorkiállítás célja, hogy a helyi közösségek számára elérhetővé tegye a kortárs művészetet, és elősegítse a párbeszédet a művészek és a közönség között. Az esemény lehetőséget teremt arra, hogy a művészet iránt érdeklődők több településen is megtekintik az alkotásokat, ezáltal erősítve a régió kulturális életét.
Az esemény szentmisével kezdődött, melyet Pál Csaba atya celebrált.
Szász János polgármester szeretettel köszöntötte a jelenlévőket. Megköszönte az alapítvány, a művészek munkáját. Örömét fejezte ki, hogy egy ilyen jelentős tárlatot mutathatunk be Petőfiszállás-Pálosszentkúton. Köszönetét fejezte ki a pálosok felé is, hogy ilyen méltó helyet biztosítottak a rendezvénynek.
Dr. Pap István történész, teológus a vándorkiállítás kulturális jelentőségét hangsúlyozta köszöntőjében, míg a tárlatot dr. Latorcai János az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. – Latorcai János elmondta, nem az a feladatunk, hogy a művészetet úgy őrizzük meg, abban a formájában, ahogy szüleinktől vagy nagyszüleinktől kaptuk, hanem az, hogy tegyük hozzá a jelen interpretációit, és így adjuk tovább utódainknak.
A tárlat megnyitóján Bella Rózsa mutatta be az alkotásokat. A megnyitót Ónodi Máté tekerőlanton való muzsikája tette örömtelibbé.
A rendezvényt megtisztelte Gátér, Pálmonostora és Petőfiszállás Képviselő-testülete.
Diákok, pedagógusok, családok is érdeklődéssel vettek részt a kiállításon, amely március 5-ig lesz látható.
Forrás: Petőfiszállás
Fotó: Vincze József