Erdős Norbert, Medgyesegyháza és térsége országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón mondta el a részleteket. Mintegy 5 kilométernyi szakasz felújításához látnak hozzá hamarosan, még idén ősszel, vagy jövő év tavaszán. A döntés megszületett, a pénz hazai forrásból, a Magyar Falu Programból biztosítottan rendelkezésre áll. – Békés-Csanád térség déli, délkeleti részének kórházi ellátása Gyulához tartozik, ezért is kiemelten fontos, hogy a Medgyesegyháza és Gyula közötti út teljes egészében jól járható legyen. Egy régi álom volt ez, most sikerül megvalósítani – tette hozzá a képviselő, kiemelve, hogy Kraller József közbenjárása jelentősen hozzájárult a sikerhez.
Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatója elmondta, a 4434-es jelű út Medgyesegyháza és Kétegyháza közötti szakaszát újítják meg 4836 méter hosszon, bruttó 425 millió forint felhasználásából. Az idén ősszel, legkésőbb 2025 tavaszán elkezdett munka idejére útszűkületre, jelzőőrös, jelzőlámpás forgalomirányításra kell majd számítani. A felújítási munkát követően Medgyesegyháza és Gyula között végig egy jól járható útszakasz áll majd rendelkezésre.
Kraller József polgármester úgy fogalmazott, a kórházi ellátás mellett munkába is sokan ingáznak Gyula irányába, valamint az útszakasz a határ megközelítésében is kiemelt. Nagyon sokan jelezték felé a Medgyesegyháza-Kétegyháza közötti szakasz rossz állapotát, valós igényre kellett reagálniuk. A településvezető kitért rá, hogy TOP Plusz forrásból megújulhatnak belterületi utak is. A szilárd útburkolatok hiánya, vagy azok rossz állapota végett az Irányi, Bocskai, Alkotmány utcára, illetve a bánkúti Petőfi utcára esett a választás. Ezeken az utcákon sok lakost érnek el a felújítással, több munkaterületet már átadtak. Minden útfelújítás fontos előrelépés egy kisváros életében – húzta alá a polgármester.
oroscafe.hu