Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter vett részt lakossági fórumon május 30-án Pécsen, Csizmadia Péter polgármesterjelölttel együtt. Gulyás Gergely miniszter az önkormányzati és az európai parlamenti választások kapcsán rövid sajtótájékoztatón osztotta meg gondolatait a fórum előtt, Őri László vármegyei elnök társaságában. |
Először Őri László, majd Gulyás Gergely fogalmazta meg a választás tétjét illető meglátásait.
– Azért jöttünk össze egy országjáró fórum keretében, hogy pécsiekkel, baranyaiakkal találkozzunk, és a választás tétjéről beszélünk – kezdte Őri László. – Persze, minden választás előtt mondhatjuk, hogy ez minden idők legfontosabb választása, de most nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez valóban történelmi mércével mérve is annak tekinthető. Hiszen a választás tétje itt Baranyában is az, hogy háború vagy béke. A mai fejlemények azt mutatják, hogy több képviselő elhagyta Baranyában a Mindenki Baranyáért, DK, MSZP, Jobbik és Momentum képviselőcsoportját.
Ez bebizonyította, hogy amikor komoly dolgokról van szó, a baloldalra nem lehet számítani.
Márpedig most nagy tétje van az európai parlamenti és az önkormányzati választásoknak is. Az, hogy békepárti képviselőket küldünk-e Brüsszelbe, és békepárti vármegyei többséget, és békepárti polgármestereket és képviselőket tudunk-e választani Pécs városában. Baranya az elmúlt évtizedek vesztesei közé tartozik, ezt így érzik az itt élők is, azonban most úgy érezzük, hogy végre rajtunk a sor, hiszen a kormányzat területfejlesztési politikájának a fókuszába a következő időszakban a Dél-Dunántúl és benne Baranya kerülhet, ezért itt Baranyában is Pécsen a választás tétje az is, hogy olyan vezetőket tudunk-e választani, akik igen mondanak a békére és igen mondanak a kormánnyal való együttműködésre és partnerségre annak érdekében, hogy a Baranyában és a Pécsen élők a következő évtizedek nyertesei közé tartozzanak – fogalmazott Őri László.
Gulyás Gergely szerint kétszeresen is háború vagy béke a tét Pécsen
– Tíz nap múlva választások vannak Magyarországon, s miután a bennünket körülvevő világ sokkal veszélyesebb, mint bármikor, ezért a választásnak is óriási a tétje – erősítette meg Gulyás Gergely.
Európai parlamenti képviselőket és önkormányzati vezetőket választunk. Pécsen kétszeresen is háború vagy béke a tétje a választásnak
– fogalmazott.
– Hiszen részben nem vitás, hogy a kormánypártok azok, akik ma Magyarország békéjét és biztonságát egy közvetlen szomszédságunkban zajló háború időszakában egyedül szavatolni tudják és akarják, egyértelműen a béke és a nem a háború pártján állnak – fogalmazott Gulyás Gergely.
– Az is megfelel a valóságnak, hogy míg a rendszerváltást követően évtizedeken keresztül arról beszéltünk, hogy az ország fejlettségében kelet-nyugati megosztottság van, addig mostanra azt mondhatjuk, hogy Keleten is számtalan fejlődő város, városközpont jött létre, és ilyen értelemben ma sokkal nagyobb feladat az, hogy az észak és dél közötti különbségeket szüntessük meg. Ezért is koncentrál a kormány területfejlesztési politikája a déli régióra. A déli régiónak pedig a legfontosabb, a legnagyobb városa egyértelműen Pécs – folytatta.
Könnyebb azzal együttműködni, akiben megvan a hajlandóság az együttműködésre. Az elmúlt években ilyen szempontból nincsenek jó tapasztalataink. A kormány minden önkormányzatnak partnerséget ajánl, de nem mindenki fogadja egyformán ezt a partnerséget. Úgyhogy örülnénk annak, hogy ha a választópolgárok olyan döntést hoznának, amely megkönnyítené, hogy valóban ne egy háború legyen, miközben egyértelmű fejlesztési szándékok vannak az önkormányzat, a pécsi vezetők és a kormány között, hanem a város fejlődése érdekében legyen kölcsönös együttműködés és munka – szögezte le Gulyás.
– Mindenkit arra szeretnénk kérni 10 nappal a választások előtt, hogy menjen el szavazni. Tudjuk azt, hogy ennek a választásnak a tétje óriási. És javaslom, hogy Csizmadia Péter polgármesterjelöltet támogassa, illetve a Fidesz-KDNP jelöltjeit, illetve az európai parlamenti választásokon pedig a Fidesz-KDNP listáját tüntesse ki bizalmával. S ami nagyon fontos, hogy a következő években a jó együttműködés a megyei közgyűlésben is jó lenne, ha megmaradna, ezért a baranya vármegyeieknek is azt tudjuk ajánlani, hogy az a jó együttműködés, ami Őri László elnök úr időszakában a vármegye és a kormány között megvolt, az mindenképp egy megőrzendő érték. Úgyhogy, aki nem Pécsen szavaz, tőlük is azt kérjük, hogy vegyen részt a választásokon – összegzett a miniszter.
BAMA