Huszonötödik alkalommal rendezik meg a város egyik legnépszerűbb kulturális és gasztronómiai programját szeptember 13-14. között. A Kiskunfélegyházi Libafesztivál elsősorban a viziszárnyas-tenyésztéssel foglalkozó félegyházi és környékbeli gazdák ünnepe. A rendezvény részleteiről kedden sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők |
A városházán rendezett sajtótájékoztatón elsőként Csányi József polgármester ajánlotta az újságírók figyelmébe a 25. libafesztivált. A városvezető felidézte, hogy 250 évvel ezelőtt kapott mezővárosi rangot Kiskunfélegyháza Mária Terézia királynőtől. Mint mondta, a libatenyésztés már akkor is hagyomány volt a településen. A mezővárosi jelleg és a víziszárnyas tenyésztés a mai napig jellemző a városra. Sőt ma már a félegyházi liba és a belőle készült termékek világszerte híresek. Csányi József arról is beszélt, hogy a Kiskunfélegyházi Libafesztivált a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársai hívták életre és azóta is nagy lelkesedéssel szervezik meg minden évben az önkormányzattal karöltve. Az esemény azonban nem valósulhatna meg Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő és az Integrál Zrt. támogatása nélkül – hangsúlyozta a polgármester, aki örömmel számolt be arról is, hogy a fesztiválra ma már nemcsak a környékbeli településekről, hanem az ország minden tájáról, sőt külföldről is érkeznek vendégek.
Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón bemutatta azt a kiadványt, amely kezdeményezésére valósult meg. A Kiskunfélegyházi Libafesztivál elmúlt negyedszázada című kötet Patyiné Gulyás Réka szerkesztésében foglalja össze a fesztivál történetét. A honatya elismerően szólt arról, hogy a félegyházi önkormányzat erejét megfeszítve próbál költségvetési támogatást biztosítani a kultúrára. Erőfeszítésük azonban nem hiábavaló, hiszen a libafesztivál egy sajátos kulturális örökség, hagyomány lett Félegyházán. Olyan rendezvény, amely az értékes dolgokra koncentrál – fűzte hozzá a honatya.
baon.hu
baon.hu