„Egészen felolvad a leánya iránti szeretetében, mely áldás számára!” – Festetics Mária udvarhölgy írt így Naplójában Erzsébet császárné-királyné negyedik gyermeke, Mária Valéria iránti érzéseiről. „A Valerie”, ahogy Sisi szeretetteljesen nevezte kislányát, 1868. április 22-én Budán született, és a magyarok szívesen nevezték őt „magyar királykisasszonynak”. Mária Valéria születésével Erzsébet királyné édesanyaként is kiteljesedhetett, hiszen Zsófia, Gizella és Rudolf esetében akaratát a gyermeknevelésben sem tudta elsősorban anyósával, Zsófia főhercegnével – és esetenként Ferenc Józseffel – szemben érvényre juttatni. Negyedik gyermeke iránti szoros kötődését Festetics Mária grófnő szavai is érzékeltetik: „Már a nevének kiejtésekor is reszkető szeretet érződik a hangján!” Mária Valéria édesanyjához hasonlóan különleges, figyelemreméltó, ragyogó elmével megáldott, mély érzésű személyiség volt, aki több tekintetben osztozott mamája sorsában.
Ismerve Erzsébet királyné Mária Valéria iránti aggodalmakkal teli érzéseit, sejthető, milyen körültekintéssel választotta ki nevelőit. 1875 februárjától Rónay Jácint pozsonyi nagyprépost, bencés tanár, természettudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, ’48-as forradalmár, aki csak 1866-ban, tizenhét év száműzetés után térhetett vissza Magyarországra, lett Valéria nevelője és egyben oktatásának vezetője. Nem elhanyagolható szerepe volt ebben Andrássy Gyula grófnak sem, aki baráti viszonyt ápolt Rónayval. A tudós tanártól tudjuk, hogy Mária Valéria már hétévesen „négy nyelven beszélt: legjobban magyarul és angolul, ezt követi a német, leggyengébb a franczia nyelvben.” A szüleivel és testvérével, Rudolffal, kizárólag magyarul társalogtak. Rónay különös tehetségnek tartotta a „kis fenséget”: „A fejedelmi gyermeknek élénk képzelete, könnyü felfogása s éles itélete van, mely már is az okokat nyomozza; s ha nem látja is világosan az események lánczolatát, sejti azt, s gyermekded őszinteséggel keresi, kérdezi az okozatokat, az eredményeket…; mi a fejledező lélekben, szép tehetségek ébredésére jogosít.” Rónaytól azt is megtudhatjuk, hogy a főhercegnő kiválóan fogalmazott, önálló dolgozatokat, sőt, színműveket is írt, 1878-tól naplót vezetett. Különösen kedvelte a rajz- és a táncórákat.
Mária Valériáról többen leírták, hogy nem kedvelte a magyarokat. Mi, az általunk ismert források alapján ezt másként látjuk. Dokumentumok sora igazolja, hogy Valéria már-már baráti viszonyt ápolt édesanyja magyar környezetével, többükkel – így Ferenczy Idával vagy Festetics Máriával is – magyar nyelven (!) levelezett hosszú éveken keresztül. Festetics Mária egy 1883. január 12-én, Budán kelt bejegyzése is igazolja, hogy Valéria nem viszolygott a magyar szokásoktól, magyar környezetétől – éppen ellenkezőleg: „Tegnap volt a gyermek-bál a kis főhercegnőnél, aki remekül érezte magát és mint egy kis megszállott, állandóan csak csárdást szeretett volna táncolni: »mégis gyönyörű azt táncolni«. […] Érdemes azt is megemlíteni, hogy Mária Valéria kelengyéje kalotaszegi volt. Kedves tanárát, Rónayt annak élete végéig látogatta. Rónaytól tudjuk, hogy 1876 karácsonyán az alig nyolcéves Valéria már maga is a szeretet megemlékezésével járult a karácsonyfa örömeihez, Magyarország színezett térképét készítette el felséges mamája számára. Jó néhány „apróság” igazolja tehát magyarok iránti szeretetét.
A bécsi udvar intrikusai ugyanakkor a magyarok ellen hangolták a gyermek Mária Valériát. Festetics Mária különösen gyakran említi ezzel kapcsolatban Louise Scherakot; úgy vélte, hogy Mária Valéria az „alattomos” német nevelőnő fondorlatainak áldozata. Scherakot 1880-ban eltávolították Valéria mellől, az új kamaraelnök, gróf Kornis Miklósné Vécsey Mária bárónő hűen szolgálta Valériát még Wallseeben is egészen a főhercegnő haláláig. Az idők folyamán Valéria annyira megszerette Kornis Máriát, hogy férjhezmenetele után sem vált meg a szerető és hűséges grófnőtől, akit a főhercegnő esküvője előestéjén egyenesen „második anyjának” nevezett, – „akire még Mama sem féltékeny.”
A királyi család szívesen tartózkodott Budán és Gödöllőn. Mária Valéria mindkét helyen jól érezte magát; kedvelte a nagy sétákat a budai hegyekben, mert ilyenkor édesanyjával lehetett – és számára ez volt a legfontosabb. A főhercegnő gödöllői „kalandjairól” jó néhány történet emlékezik meg; hogyan jótékonykodott a gyermekek körében, barátnője, Véner Mariska is említésre kerül, Festetics Mária pedig rendszeresen beszámolt a vidám gödöllői estékről is: „[…] Este bál volt Valerie főhercegnőnél. Táncoltunk, ahogy csak bírtunk. A koronaherceg istentelen rosszul táncol és majdnem szétszaggatott. […]” Johann Richtertől tudjuk, aki zongorázni tanította hat éven át Mária Valériát, hogy a főhercegnő nagyon szeretett két zongorán nyolckezest játszani – főleg Gödöllőn. Zenésztársai voltak barátnője, Auersperg Aglája, Festetics Mária grófnő és Valéria kamarájának vezetője, gróf Kornis Miklósné. Különösen szívesen játszott Valéria Majláth Sarolta udvarhölggyel, aki kiválóan zongorázott. Műsoron Mozart, Haydn és Beethoven művei szerepeltek.
Mária Valéria egész életében jótékonykodott. 1890-ben kötött házasságot Ischlben Franz Salvator főherceggel, tíz gyermeknek adott életet. A család az alsó-ausztriai wallsee-i kastélyban élt. A Vöröskereszt tiszteletbeli védnöke lett, amit később még számos jótékonysági egylet védnöki tisztsége követett. Templomokat, kolostorokat alapított, támogatott, pártfogolta a rászorulókat, tanulmányi ösztöndíjat biztosított hátrányos helyzetű gyermekeknek, és szegény sorsú fiatal lányokat hozománnyal segített hozzá a házassághoz. Az első világháború idején gondoskodott a sebesültekről, wallsee-i kastélya előépületében kórházat rendezett be. Később a falu szélén létrejött a Mária Valéria Szegénykórház és Idősek Otthona. Így lett ő „Wallsee angyala”. Mária Valéria főhercegnő 1924. szeptember 6-án hunyt el.
Festetics Mária grófnő 1883 októberében Gödöllőn írt soraiban így jellemezte Mária Valériát: „A császárnétól szívjóságot örökölt, a császártól a kötelességteljesítést.”
Sztáray Irma udvarhölgy bensőséges gondolatokkal vallott Édesanyáról és lányáról; Erzsébet királynéról és Mária Valéria főhercegnőről: „A lelke tiszta galamblélek: meleg, önzetlen, szépen szárnyaló, mely azonban soha sem tévedez a végtelenben, mert röpülésének korlátot szab – a fészek. Milyen más, milyen ellentétes képet fest elémbe a képzelet, ha az anyjára gondolok! Egy szomorú, büszke hattyút látok ringani a sötét vízen. Kerüli a partot, rábízza magát a tovagördülő hullámokra. Hófehér tolla meg-megvillan a távolban, míg tovahajtja a némát, a bánatost a végtelenbe futó fekete hullám.”
Pallagi Mária történész írása
Ismerve Erzsébet királyné Mária Valéria iránti aggodalmakkal teli érzéseit, sejthető, milyen körültekintéssel választotta ki nevelőit. 1875 februárjától Rónay Jácint pozsonyi nagyprépost, bencés tanár, természettudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, ’48-as forradalmár, aki csak 1866-ban, tizenhét év száműzetés után térhetett vissza Magyarországra, lett Valéria nevelője és egyben oktatásának vezetője. Nem elhanyagolható szerepe volt ebben Andrássy Gyula grófnak sem, aki baráti viszonyt ápolt Rónayval. A tudós tanártól tudjuk, hogy Mária Valéria már hétévesen „négy nyelven beszélt: legjobban magyarul és angolul, ezt követi a német, leggyengébb a franczia nyelvben.” A szüleivel és testvérével, Rudolffal, kizárólag magyarul társalogtak. Rónay különös tehetségnek tartotta a „kis fenséget”: „A fejedelmi gyermeknek élénk képzelete, könnyü felfogása s éles itélete van, mely már is az okokat nyomozza; s ha nem látja is világosan az események lánczolatát, sejti azt, s gyermekded őszinteséggel keresi, kérdezi az okozatokat, az eredményeket…; mi a fejledező lélekben, szép tehetségek ébredésére jogosít.” Rónaytól azt is megtudhatjuk, hogy a főhercegnő kiválóan fogalmazott, önálló dolgozatokat, sőt, színműveket is írt, 1878-tól naplót vezetett. Különösen kedvelte a rajz- és a táncórákat.
Mária Valériáról többen leírták, hogy nem kedvelte a magyarokat. Mi, az általunk ismert források alapján ezt másként látjuk. Dokumentumok sora igazolja, hogy Valéria már-már baráti viszonyt ápolt édesanyja magyar környezetével, többükkel – így Ferenczy Idával vagy Festetics Máriával is – magyar nyelven (!) levelezett hosszú éveken keresztül. Festetics Mária egy 1883. január 12-én, Budán kelt bejegyzése is igazolja, hogy Valéria nem viszolygott a magyar szokásoktól, magyar környezetétől – éppen ellenkezőleg: „Tegnap volt a gyermek-bál a kis főhercegnőnél, aki remekül érezte magát és mint egy kis megszállott, állandóan csak csárdást szeretett volna táncolni: »mégis gyönyörű azt táncolni«. […] Érdemes azt is megemlíteni, hogy Mária Valéria kelengyéje kalotaszegi volt. Kedves tanárát, Rónayt annak élete végéig látogatta. Rónaytól tudjuk, hogy 1876 karácsonyán az alig nyolcéves Valéria már maga is a szeretet megemlékezésével járult a karácsonyfa örömeihez, Magyarország színezett térképét készítette el felséges mamája számára. Jó néhány „apróság” igazolja tehát magyarok iránti szeretetét.
A bécsi udvar intrikusai ugyanakkor a magyarok ellen hangolták a gyermek Mária Valériát. Festetics Mária különösen gyakran említi ezzel kapcsolatban Louise Scherakot; úgy vélte, hogy Mária Valéria az „alattomos” német nevelőnő fondorlatainak áldozata. Scherakot 1880-ban eltávolították Valéria mellől, az új kamaraelnök, gróf Kornis Miklósné Vécsey Mária bárónő hűen szolgálta Valériát még Wallseeben is egészen a főhercegnő haláláig. Az idők folyamán Valéria annyira megszerette Kornis Máriát, hogy férjhezmenetele után sem vált meg a szerető és hűséges grófnőtől, akit a főhercegnő esküvője előestéjén egyenesen „második anyjának” nevezett, – „akire még Mama sem féltékeny.”
A királyi család szívesen tartózkodott Budán és Gödöllőn. Mária Valéria mindkét helyen jól érezte magát; kedvelte a nagy sétákat a budai hegyekben, mert ilyenkor édesanyjával lehetett – és számára ez volt a legfontosabb. A főhercegnő gödöllői „kalandjairól” jó néhány történet emlékezik meg; hogyan jótékonykodott a gyermekek körében, barátnője, Véner Mariska is említésre kerül, Festetics Mária pedig rendszeresen beszámolt a vidám gödöllői estékről is: „[…] Este bál volt Valerie főhercegnőnél. Táncoltunk, ahogy csak bírtunk. A koronaherceg istentelen rosszul táncol és majdnem szétszaggatott. […]” Johann Richtertől tudjuk, aki zongorázni tanította hat éven át Mária Valériát, hogy a főhercegnő nagyon szeretett két zongorán nyolckezest játszani – főleg Gödöllőn. Zenésztársai voltak barátnője, Auersperg Aglája, Festetics Mária grófnő és Valéria kamarájának vezetője, gróf Kornis Miklósné. Különösen szívesen játszott Valéria Majláth Sarolta udvarhölggyel, aki kiválóan zongorázott. Műsoron Mozart, Haydn és Beethoven művei szerepeltek.
Mária Valéria egész életében jótékonykodott. 1890-ben kötött házasságot Ischlben Franz Salvator főherceggel, tíz gyermeknek adott életet. A család az alsó-ausztriai wallsee-i kastélyban élt. A Vöröskereszt tiszteletbeli védnöke lett, amit később még számos jótékonysági egylet védnöki tisztsége követett. Templomokat, kolostorokat alapított, támogatott, pártfogolta a rászorulókat, tanulmányi ösztöndíjat biztosított hátrányos helyzetű gyermekeknek, és szegény sorsú fiatal lányokat hozománnyal segített hozzá a házassághoz. Az első világháború idején gondoskodott a sebesültekről, wallsee-i kastélya előépületében kórházat rendezett be. Később a falu szélén létrejött a Mária Valéria Szegénykórház és Idősek Otthona. Így lett ő „Wallsee angyala”. Mária Valéria főhercegnő 1924. szeptember 6-án hunyt el.
Festetics Mária grófnő 1883 októberében Gödöllőn írt soraiban így jellemezte Mária Valériát: „A császárnétól szívjóságot örökölt, a császártól a kötelességteljesítést.”
Sztáray Irma udvarhölgy bensőséges gondolatokkal vallott Édesanyáról és lányáról; Erzsébet királynéról és Mária Valéria főhercegnőről: „A lelke tiszta galamblélek: meleg, önzetlen, szépen szárnyaló, mely azonban soha sem tévedez a végtelenben, mert röpülésének korlátot szab – a fészek. Milyen más, milyen ellentétes képet fest elémbe a képzelet, ha az anyjára gondolok! Egy szomorú, büszke hattyút látok ringani a sötét vízen. Kerüli a partot, rábízza magát a tovagördülő hullámokra. Hófehér tolla meg-megvillan a távolban, míg tovahajtja a némát, a bánatost a végtelenbe futó fekete hullám.”
Pallagi Mária történész írása