A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából immár 24. alkalommal rendezték meg a Parma Fidei – Hit Pajzsa-díj átadó ünnepséget, amelyen Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke méltatta, míg Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, laudálta Bábel Balázs érsek atyát.
Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy százmillió ember szenvedését nem lehet néhány szóban összefoglalni, mégis kötelességünk az emlékezés. A kommunizmus áldozatai emléknapja kapcsán emlékeztetett arra, hogy ne teljen el úgy nap az életünkben, hogy legalább egy pillanatra ne idéznénk fel, mit jelentett és mit jelent ma is az istentelen kommunista erőszak, amely egykor tombolt és tombol ma is a világban.
Az Országgyűlés alelnöke Szent István királyt idézve összegezte az érsek életét és munkásságát: „Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.”
„Bábel Balázs szentbeszédei nem csupán teológiai értekezések, hanem irodalmi művek is: költői szépséggel, mély gondolatokkal vezetnek el bennünket egy olyan világba, amelyben a Jóisten egyre közelebb van hozzánk” – mondta az Országgyűlés alelnöke.
Nem véletlen, hogy élete és munkássága több ponton találkozott Lezsák Sándorral, aki örömmel idézte fel ezeknek a találkozásoknak a jelentőségét.
Ahogy Szent István intelmeiben tanította fiát, Imrét: az igaz hit és a bölcsesség az uralkodás legfőbb erényei. Bábel Balázs érsek is ezen elvek mentén él és tanít, miközben a közösség lelki és szellemi felemelkedéséért fáradozik.
Sajgó Szabolcs SJ laudációjában kiemelte, hogy dr. Bábel Balázs egész életében hite erejéből merített kitartást és bátorságot, különösen azokban az időkben, amikor az egyház üldöztetést szenvedett el. Az érsek a kommunista rezsim alatt is hű maradt hivatásához és elkötelezetten szolgálta híveit.
A Hit Pajzsa-díjat dr. Horváth Béla, a Hit Pajzsa díj alapítója és Sajgó Szabolcs a díj kurátora adták át Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek atyának.
A díj átadását követően a Hit Pajzsa-díj Alapítvány egy külön ajándékkal lepte meg az érsek atyát. Horvay János: Jó pásztor herendi porcelán szobrát, Bágya Rita és dr. Horváth Béla adták át Bábel Balázsnak.
Érsek atya megköszönte a díjat és a résztvevőknek, hogy megtisztelték a jelenlétükkel. A piarista diákoknak külön köszönetét fejezte ki, hogy énekükkel emelték az esemény színvonalát. Érsek atya néhány gondolat erejéig felidézte a Piarista Gimnáziumban eltöltött évek élményeit, amelyek mély hatást gyakoroltak rá. Az egyik legfontosabb felismerése a gimnáziumi évei alatt egyik tanárától származik: az egyháztörténet is bizonyítja, hogy az egyház isteni eredetű. A Hit Pajzsa-díjban részesült érsek Pilinszky János soraival zárta köszönő beszédét: „múltunk a mi legfőbb reményünk”.
Az ünnepségen dr. Horváth Béla, a Hit Pajzsa díj egyik alapítója, kiemelte: a díj célja, hogy elismerje azokat, akik hitükért és közösségükért áldozatokat hoztak, és példát mutatnak a mai generációk számára.
Lévai Jánosné önkormányzati képviselő köszöntő beszédében megemlékezett azokról az időkről, amikor a vallás szabad gyakorlása komoly akadályokba ütközött, és kiemelte, hogy a díj emlékeztet bennünket azokra, akik mindezek ellenére kitartottak hitük mellett. Hangsúlyozta továbbá, hogy Kecskeméten létrejött egy önkormányzati imacsoport, amely rendszeres közös imádkozással erősíti a közösséget és kifejezi az összetartozás erejét.
Az ünnepségen részt vett Bán János, Kecskemét megyei jogú város alpolgármestere, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat elnöke, Vedelek Norbert és alelnöke, dr. Mák Kornél.
Az eseményen közreműködött a Piarista Gimnázium énekkara, Fehérvári Gábor kórusvezető irányításával. A díjat, amelyet Miletics Katalin Janka éremművész készített, Bágya Rita műsorvezetésével adták át.
A díjátadó ünnepség meghitt és felemelő hangulatban zajlott, ahol a résztvevők kifejezték tiszteletüket és hálájukat dr. Bábel Balázs érsek atya iránt. Az esemény méltó módon emlékeztetett arra, hogy a hit és a közösség ereje képes átlendíteni az embert a legnehezebb időszakokon is.
Fotók: Horváth Károly