 | Lezsák Sándor, a tanári végzettségű irodalmár úgy igyekszik a Parnasszusra, hogy mindeközben a nagyobbik kormánypárt vezető politikusa. (Inkább hátrány ez, mint előny, hiszen meg kell küzdeni az előítélettel, hogy a politika tolja a szekerét.) „Mint egy népmesei hős – írja róla valahol Bíró Zoltán irodalomtörténész, egykori MDF-elnök –, sárkányokon és boszorkányokon magát áttörve, elnyerte a fele királyságot, felépítette magát az Országgyűlésben, felépítette a lakiteleki népfőiskolát, s közben írt, verset, prózát, színművet.” |
Most éppen a Habcsók című „majdnem brutális komédiát”. A tizenhetedik századi Berethalomba röpíti olvasóját a szerző. „Az erdélyi szász evangélikusok fölöttébb tisztelték az Isten előtt megkötött, az ég és a föld összeérésében megpecsételt kapcsolatot. Nyilván ez is közrejátszott az egymáshoz való tartozás erősségében. Ám az unikumot – a világon egyedülálló helyzetet – a többtornyos erődtemplom tornyában lévő, kovácsoltvassal pántolt tölgyfa ajtó mögötti helyiség, a válószoba jelentette. A híres szerelembörtön.” – kalauzol utószavában Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész. A megromlott kapcsolatban élő házasokat zárták össze itt hat teljes hétre úgy, hogy mindenen, még az evőeszközökön is osztozniuk kellett. A módszer működött: háromszáz éven át csupán egyetlen válást regisztráltak a faluban.” A szerelemtömlöcbe zárt párok igyekeztek megmenteni házasságukat, mint megszakítani. Ehhez persze az is kellett, hogy legbelül maguk is úgy okoskodtak: a válás Isten elleni cselekedet. Mai, prájdokkal tarkított, brutális világunkban kell-e ennél üdítőbb történet?
Magyar Nemzet
Magyar Nemzet