Az esemény középpontjában Attila, a hunok legendás uralkodója, valamint az ő régészeti emlékezete állt. Az előadást Dr. M. Lezsák Gabriella, régész és művelődéstörténész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa tartotta. A rendezvényt Olajos István, a Lakiteleki Eötvös Iskola igazgatója nyitotta meg.
A vetítéssel egybekötött előadást követően a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy kérdéseket tegyenek fel és beszélgessenek a témáról. Az este végén ajándéksorsolásra is sor került, majd egy szerény vendéglátás mellett folytatódott a kötetlen eszmecsere.
A rendezvény támogatója a lakiteleki Hungarikum Liget volt. Az esemény sikeresen zárult, és a résztvevők értékes történelmi ismeretekkel gazdagodhattak.
Fotók: Horváth Károly