Menczer: a magyar embereknek maguknak kell dönteniük sorsukról, mert különben más fog dönteni helyettük. Ezért is fontos, hogy a nemzeti konzultációt kitöltsék.
A Vármegyeháza dísztermében beszélt arról, hogy a magyar kabinet egy 21. pontos gazdasági akciótervének részeként
Ez az amit mi ajánlunk a magyar embereknek, azonban már most egy harc van, hogy melyik úton megy tovább Magyarország. Ezért kérjük az állampolgárokat, ha egyetértenek ezekkel a célokkal, akkor támogassák a kormányt, mert Orbán Viktor és a kormány tagjai is akkor tudják a magyar érdekeket érvényesíteni – legfőképp Brüsszelben – ha a magyar emberek ott állnak a kormány és a kormánypártok mögött – hangzott el a sajtótájékoztatón, amire a Tisza Párt képviselőit, valamint Magyar Pétert is meghívta Menczer. Ám a találkozó elmaradt. A Tiszások közül senki nem jelent meg ezen a rendezvényen.
Ha van az országnak olyan pontja és ahol kifejezetten számít a helyiek véleménye, akkor az Dél-Dunántúl és azon belül Baranya az – ezt már Őri László mondta
A Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy
„A kormány Magyarország meg tudja csinálni címmel, 13. alkalommal indított nemzeti konzultációt, amellyel a célunk itt baranyában is az, hogy az itt élő emberekkel egyetértési pontokat hozzunk létre. Egyetéertési pontokat hozzunk létre az új gazdasági politikáról, arról, hogy hogyan képjelzük el az ország jövőjét.”
A nemzeti konzultációt nemcsak postai úton, hanem hamarosan online formában is vissza lehet küldeni december 20-áig.
pecsaktual.hu

- emelné a béreket és
- bevezetné a munkáshitelt, ami 10 évre 4 millió forint kamatmentes és szabadfelhasználású hitellel támogatná a fiatalon munkába állókat
- további cél a 13. havi nyugdíj megvédése és kiszélesítése, valamint
- a családi adókedvezmények megduplázását is.