Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, a most aláírt támogatási szerződések keretében 4,8 milliárd forint érkezik a településekre 31 pályázati projekt megvalósítására. A TOP Plusz támogatási rendszer rendkívül összetett és szigorú adminisztrációs követelményekkel járó folyamat. A mai aláírás jelentős mérföldkövet jelent a projekt előrehaladásában, ugyanakkor még számos feladat áll előttünk a szigorú előírásoknak megfelelő adminisztráció teljesítése érdekében.
Közösségerősítő projektek, turisztikai beruházások, iskolafejlesztés szerepelnek a TOP Plusz ezen szakaszában.
Az aláírt projektek közül a legtöbb az úgynevezett humán fejlesztéseket – vagyis a helyi közösségek erősítését, a szociális szolgáltatások bővítését és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését – szolgálja. Az ebben érintett 24 település közül Kiskunfélegyházán például az egészségmegőrző kampányok, drogprevenciós előadások, közbiztonság javítását célzó ismeretterjesztő előadások és aktív közösségi részvételt ösztönző események kerülnek a fókuszba a „MINDEN-KOR” című projekt keretében. Kiskunmajsán „Humán fejlesztések Kiskunmajsán és térségében” a projekt címe, ami négy település - Kiskunmajsa, Tázlár, Csólyospálos, Harkakötöny - konzorciumában valósulhat meg. A TOP Plusznak köszönhetően Kiskunmajsán indulhatnak különböző felzárkóztatási programok, szerveződhetnek kulturális események, de a helyi identitás erősítése, ezáltal a fiatalok helyben tartása is szerepel a célkitűzések között. Kömpöcön az általános iskola intézményének infrastrukturális fejlesztése fog megtörténni, melynek keretében egy fűthető-hűthető sportsátor épül az iskola mellett. Szank Község Önkormányzata a Szanki Barátok Köre Egyesülettel együtt valósítja meg a projektet, amely a Vármegyei Esélyteremtő Paktumok keretében a helyi szolgáltatáshiányok kezelését segíti. A Kunszálláson megvalósuló projekt fókuszában a családok testi-lelki jólléte áll, ezért a tervezett ismeretterjesztő előadásokon olyan témák kerülnek elő, mint az időseket gondozó családok mentális egészsége, a szülők felkészítése a gyermeknevelés különböző szakaszaira, vagy az egészségtudatos életmód.
A TOP Plusz program keretében folyamatosan zajlik a pályázatok beadása, hamarosan újabb döntések születnek. Ahogyan a TOP programban, úgy a TOP Pluszban is minden vármegyei településre jut majd támogatást.
A nyertes pályázatokról itt tájékozódhat településenként.