A videóinterjúban elhangzik, hogy a 2024-es évben több mint két és fél milliárd forint költségvetéssel tudtak számolni. Ebből az adóbevételeik megközelítették a 200 millió forintot. Izsák tekintetében az adóerő-képességet legnagyobb mértékben az iparűzési adó határozza meg, mely közel 190 millió forint volt a 2024-es évben.
Több intézményi részműködésük is van. Az egyik ilyen a hivatal, majd az ÁMK, amihez a művelődési ház, az óvoda és a bölcsőde tartozik, illetve a könyvtár, míg szeptember 23-án újra életre kelt a Gondozási Központ Idősek Nappali Ellátását szolgáló intézmény, továbbá a Gyermekjóléti Szolgálat is ebbe a körbe tartozik.
Majd beszámolójában kitért arra is, hogy beruházások tekintetében egy picit szerényebb évet zártak. Ennek ellenére megvalósult a Városháza belső energetikai korszerűsítése, továbbá örököltek két nyertes pályázatot: sportcsarnok teljes energetikai korszerűsítése (367 millió Ft), illetve élhető város programon (420 millió) keresztül a település teljes megújulása: utca felújításokon keresztül a közösségi ház építésen át a rendezvénytér kialakításáig sok mindent magába foglaló pályázat vár megvalósításra. Abban bíznak, hogy ezeket a beruházásokat tavasszal be tudják indítani.
Örömmel mesélte, hogy programok tekintetében egy nagyon tartalmas évet tudhatnak maguk mögött.
Rendkívül nagy reményekkel várják a 2025-es évet, már csak az előbb említett két folyamatban lévő pályázat miatt is. Mindamellett még két hasonló pályázatot sikerült beadniuk, és továbbra is keresik a lehetőségeket, illetve számos apróbb beruházás van még folyamatban a városban.
Vira.hu