 | Ezt is megértük. Tüntetők nyomultak be az amerikai törvényhozás házába. Felfordulást okoztak, megakasztották az elektorok szavazatairól szóló ülést, és ezzel elérték, hogy Trump elnök lehetetlen helyzetbe kerülvén most feladja a harcot. |
Üldözőitől bekerítve, környezetétől egyre inkább cserben hagyva, a belső béke kedvéért megígérte az akadálytalan hatalomátadást. Ha a Capitolium megrohanása kapcsán feltesszük a „kinek állt érdekében?” kérdést, akkor az összkép egyértelmű: az elégtelenül védett – a Pentagon segítségének elutasítása még a szándékosságot is erősen valószínűsíti –, kiemelkedő fontosságú középület körüli óriási, békés tüntető tömegben felbukkanó, összetűzésre, rombolásra törekvő csoportoknak. Az általános elégedetlenséget meglovagolni igyekvő szélsőségeseknek s őket az elnök további lejáratására használó politikai ellenoldalnak. Mivel pedig Trump elnök a tömeghez intézett beszédében csalásról beszél – mit is tehetne mást? –, ő a lázító. Miután így becsalták a tömeget az amerikai demokrácia szentélyébe, csak akkor, de akkor már jöhet a karhatalmi erőszak. Erről mondják a független megfigyelők, hogy látszik a mesterkedés: ráégetni Trumpra, hogy antidemokratikus módon akarja kierőszakolni elnöksége folytatását. Ez az áldozat hibáztatásának színtiszta esete. A fősodorbéli média a történteket teljesen alaptalanul puccsnak vagy éppen lázításnak ábrázolja, pusztán mert olyan ember, aki amíg lehet, nem adja fel. Erről írja szellemesen egy független ausztráliai újságírónő, hogy „Trumpnak sincs nagyobb esélye, hogy január 20. után hivatalban legyen, mint nekem. Akkor én most érvénytelennek nyilvánítom az amerikai választást, és kijelentem, hogy én, Caitlin Johnstone vagyok az Egyesült Államok új elnöke. Ezzel most puccsot követtem el?”
Ezt feltételezni tömény ostobaság. Ugyanis a jelenlegi elnöknek a bizonyítandó igazán kívül – mármint, hogy ellenségei elcsalták a választást – semmije sincs, ami hatalmon maradásához szükséges volna. Ha eddig nem szervezett ehhez fegyveres erőt maga mögé, ha a politikai intézmények nem állnak mellé – sőt ellene dolgoznak –, ha a pénzvilág kezdettől nem őt támogatja, akkor ki beszélhet itt okkal államcsíny kísérletéről? Ha valamit e műfajban zendülésnek lehet nevezni – mondja Joachim Son-Forget képviselő –, akkor a kaliforniai Capitolium fegyveres megszállása volt az a Fekete Párducok részéről 1967-ben. S hozzáteszi: a mostani, január 6-i tömegtüntetés képeinek végigfuttatása döntő részben egy békés csoportosulás képét nyújtja. S az is lényeges, hogy az első halott egy fegyvertelen nő, akit már odabent, az „egérfogóban” lőttek le. Az épület megszállása és a behatolók kiűzése szakmai szemmel nézve „jól megrendezett látvány”, médiaesemény.
Ez az egész történet nekem szörnyen hasonlít 2006 őszéhez Magyarországon. Elvesztett választás, tömegek becsapása miatti felhorgadó elégedetlenség s elszánt, de alapvetően békés tömeg. Azután egyszer csak akad egy vademberekből álló csoport, s megtámad egy fontos középületet – a mi esetünkben a tévészékházat, mint most Amerikában a Capitoliumot. Folytatva a magyar párhuzamot: az adott középületet pedig olyan erőtlenül védik, hogy a vandálok bejutnak, de politikai kezdeményezésre nem futja tőlük – még egy, a tévében beolvasható politikai üzenetre sem! –, csupán rendetlenkednek. Viszont a tévé épülete előtt égő gépkocsi, a téren megtámadott rendőrautó, a bejutás után pedig a betört ajtók és felforgatott bútorok látványa, s a rendőröknek okozott sérülések jól megalapozzák a hatalom immár jogosnak feltüntethető visszavágását.
Ez a felszín. Ám a mögöttes okok is összevethetők. A magyar esetben az ország válságba hanyatlása, a megszorító intézkedések és a hirtelen szembesülés a lehazudott helyzettel: hogy az ugrásra késznek állított „pannon puma” alig vonszolja magát. Az Egyesült Államokban pedig az elnök elleni négyéves folyamatos, gátlástalan, lejárató álhírözön ellenére elért gazdasági helyreállítás került veszélybe.
A világjárvány persze sokat rontott Trump eredményein. A szintén gáttalan hazugságokkal kialakított szellemi zűrzavarnak harsány jele az, hogy egy közíró kénytelen leszögezni, hogy „Kedves szavazópolgár! Az ön Biden melletti szavazata nem a fasizmus ellen szólt!” A fejekben növekvő zűrzavar. A demokrata szavazóknál már-már annak a hite, hogy a világot menti meg Joe Biden megválasztása. Beszéltem egy középosztálybeli Biden-szavazóval. Azt mondta: reméli, hogy Trump mihamarabb börtönbe kerül. És mi szól Biden mellett? – kérdeztem. „Kedves ember” – mondta. Vagyis az a kép szól mellette, ahogy a fősodratú média felfesti.
Furcsa összevetni azt a szinte végtelen türelmet, amelyet a gyújtogató-romboló antifahordákkal és a BLM-rohamosztagokkal szemben mutatott Amerika, s most a fegyveres testületek azonnali visszacsapását a fegyvertelen Trump-párti tüntetőkkel szemben.
Az indiai származású republikánus, volt dél-karolinai kormányzó, majd nagykövet Nikki Haley szerint Amerika a zavargásokkal és a társadalmat felforgató erők választási győzelmével a szocializmus felé fordult 2020-ban. Ennek hajtóereje a világjárvány okozta elszegényedés, a munkanélküliség. Mi, közép-európaiak folyamatosan küszködtünk azzal, hogy a hitlerizmust igen, de a sztálinizmust meg nem tapasztalt nyugati tömegeknél még mindig lehet reményeket kelteni a szocializmus hívószavával. Joe Biden azonban nem szocialista, még csak nem is olyan demokrata, mint pártján belül a magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders. Joe Biden jól beleillik a pénzzel kézben tartott vezetők hosszú sorába.
Amikor Trump elnyerte a nagy ország bizalmát, akkor a legfontosabb üzenete az volt, hogy „Tegyük újra naggyá Amerikát!” Amerika ugyan mindenképpen nagy, de nem mindegy, hogy nagy volta kit szolgál. Trump válasza az volt, hogy az amerikai népet. Ahogy beiktatásakor kimondta: „Mától fogva egy új látomás fog uralkodni: csak Amerika lesz az első”. Nekünk magyaroknak különösen könnyen átélhető, hogy ez milyen visszhangot keltett a hatalmas ország lakóinak szívében.
Most ez szenvedett vereséget. Tanulhatunk belőle.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap
Ezt feltételezni tömény ostobaság. Ugyanis a jelenlegi elnöknek a bizonyítandó igazán kívül – mármint, hogy ellenségei elcsalták a választást – semmije sincs, ami hatalmon maradásához szükséges volna. Ha eddig nem szervezett ehhez fegyveres erőt maga mögé, ha a politikai intézmények nem állnak mellé – sőt ellene dolgoznak –, ha a pénzvilág kezdettől nem őt támogatja, akkor ki beszélhet itt okkal államcsíny kísérletéről? Ha valamit e műfajban zendülésnek lehet nevezni – mondja Joachim Son-Forget képviselő –, akkor a kaliforniai Capitolium fegyveres megszállása volt az a Fekete Párducok részéről 1967-ben. S hozzáteszi: a mostani, január 6-i tömegtüntetés képeinek végigfuttatása döntő részben egy békés csoportosulás képét nyújtja. S az is lényeges, hogy az első halott egy fegyvertelen nő, akit már odabent, az „egérfogóban” lőttek le. Az épület megszállása és a behatolók kiűzése szakmai szemmel nézve „jól megrendezett látvány”, médiaesemény.
Ez az egész történet nekem szörnyen hasonlít 2006 őszéhez Magyarországon. Elvesztett választás, tömegek becsapása miatti felhorgadó elégedetlenség s elszánt, de alapvetően békés tömeg. Azután egyszer csak akad egy vademberekből álló csoport, s megtámad egy fontos középületet – a mi esetünkben a tévészékházat, mint most Amerikában a Capitoliumot. Folytatva a magyar párhuzamot: az adott középületet pedig olyan erőtlenül védik, hogy a vandálok bejutnak, de politikai kezdeményezésre nem futja tőlük – még egy, a tévében beolvasható politikai üzenetre sem! –, csupán rendetlenkednek. Viszont a tévé épülete előtt égő gépkocsi, a téren megtámadott rendőrautó, a bejutás után pedig a betört ajtók és felforgatott bútorok látványa, s a rendőröknek okozott sérülések jól megalapozzák a hatalom immár jogosnak feltüntethető visszavágását.
Ez a felszín. Ám a mögöttes okok is összevethetők. A magyar esetben az ország válságba hanyatlása, a megszorító intézkedések és a hirtelen szembesülés a lehazudott helyzettel: hogy az ugrásra késznek állított „pannon puma” alig vonszolja magát. Az Egyesült Államokban pedig az elnök elleni négyéves folyamatos, gátlástalan, lejárató álhírözön ellenére elért gazdasági helyreállítás került veszélybe.
A világjárvány persze sokat rontott Trump eredményein. A szintén gáttalan hazugságokkal kialakított szellemi zűrzavarnak harsány jele az, hogy egy közíró kénytelen leszögezni, hogy „Kedves szavazópolgár! Az ön Biden melletti szavazata nem a fasizmus ellen szólt!” A fejekben növekvő zűrzavar. A demokrata szavazóknál már-már annak a hite, hogy a világot menti meg Joe Biden megválasztása. Beszéltem egy középosztálybeli Biden-szavazóval. Azt mondta: reméli, hogy Trump mihamarabb börtönbe kerül. És mi szól Biden mellett? – kérdeztem. „Kedves ember” – mondta. Vagyis az a kép szól mellette, ahogy a fősodratú média felfesti.
Furcsa összevetni azt a szinte végtelen türelmet, amelyet a gyújtogató-romboló antifahordákkal és a BLM-rohamosztagokkal szemben mutatott Amerika, s most a fegyveres testületek azonnali visszacsapását a fegyvertelen Trump-párti tüntetőkkel szemben.
Az indiai származású republikánus, volt dél-karolinai kormányzó, majd nagykövet Nikki Haley szerint Amerika a zavargásokkal és a társadalmat felforgató erők választási győzelmével a szocializmus felé fordult 2020-ban. Ennek hajtóereje a világjárvány okozta elszegényedés, a munkanélküliség. Mi, közép-európaiak folyamatosan küszködtünk azzal, hogy a hitlerizmust igen, de a sztálinizmust meg nem tapasztalt nyugati tömegeknél még mindig lehet reményeket kelteni a szocializmus hívószavával. Joe Biden azonban nem szocialista, még csak nem is olyan demokrata, mint pártján belül a magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders. Joe Biden jól beleillik a pénzzel kézben tartott vezetők hosszú sorába.
Amikor Trump elnyerte a nagy ország bizalmát, akkor a legfontosabb üzenete az volt, hogy „Tegyük újra naggyá Amerikát!” Amerika ugyan mindenképpen nagy, de nem mindegy, hogy nagy volta kit szolgál. Trump válasza az volt, hogy az amerikai népet. Ahogy beiktatásakor kimondta: „Mától fogva egy új látomás fog uralkodni: csak Amerika lesz az első”. Nekünk magyaroknak különösen könnyen átélhető, hogy ez milyen visszhangot keltett a hatalmas ország lakóinak szívében.
Most ez szenvedett vereséget. Tanulhatunk belőle.
(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)
Magyar Hírlap