V. Németh Zsolt leszögezte, hogy az Agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését. Több tízmillió forintos forrást biztosítanak például DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is. Hozzátette, hogy a Hungarikum Bizottság pályázata lehetőséget ad akár könyvkiadásra is, erre volt példa a kuvaszt népszerűsítő kiadvány támogatása. Úgy fogalmazott, hogy a kuvasz "jellemvonásai alapján alkalmas arra, hogy a 21. században is az ember társa maradjon", ennek érdekében például január 1-től már a törzskönyvezésének költségeit is megtéríti az agrártárca.
A miniszteri biztos emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés 2003-ban a magyar kutyafajtákat nemzeti kinccsé nyilvánította, majd 2017-ben a Hungarikum Bizottság mind a kilenc magyar kutyafajtát - közte a magyar kuvaszt is - hungarikummá minősítette. V. Németh Zsolt megerősítette, hogy támogatnák a hasonló kedvezményeket más kutyafajtáknál is, és azt is megjegyezte, hogy az agrártárca hamarosan kiírja az idei hungarikum-pályázatot, amelynek egyik célterülete éppen a népszerűsítő kiadványok. Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke ismertette, hogy tavaly csaknem 300 kuvaszt törzskönyveztek, szemben az elmúlt húsz évvel, amikor évente körülbelül 200 körüli egyed született.
Forrás: kormany.hu
Fotó: Pelsőczy Csaba (kormany.hu), Kovács Tamás (MTI)
http://www.hungarikum.hu