A 77 millió forintos beruházáshoz 66 millió forint állami támogatást kapott Soltszentimre.
A vidékfejlesztés klasszikus példájának számít az a beruházás, amelyet pénteken adtak át Soltszentimre határában. Az 1300 fős településen egy olyan három kilométeres utat építettek, amely mintegy negyven családnak könnyíti meg a földjéhez, tanyájához történő eljutást. A falutól egészen a Barkóczi család tanyájáig húzódik az út, amelyet Font Sándor országgyűlési képviselő adott át.
A honatya avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy vidék életképességének megtartásához ilyen beruházások is szervezesen hozzátartoznak. Ő maga egy olyan tanyán élt gyerekkorában, amelytől 15 km-re volt az első műút. A térségben az utak havazás idején szinte járhatatlanok voltak. Hótúró ekékkel jártak a gazdák egymáshoz. Nyáron pedig a tanyasiak maguk javították a gödrös útszakaszokat.
A munkahely megközelítése nagyon fontos, emiatt is támogatja az uniós pénzek felhasználásával a falvak külterületi útépítését a kormány. A mostani beruházás segítségével jóval könnyebb lesz eljutniuk a turistáknak a Csonka-toronyhoz, ahol a néphagyomány szerint államalapító Szent István fia, Szent Imre herceg hunyt el, miután egy Soltvadkert környéki vadászaton megsebesült.
Nagy István Soltszentimre polgármestere avatóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, miszerint 11 millió önrésszel szállt be az építésbe, a pályázati pénz pedig 66 millió forint volt. A beruházás a település, a lakosok és a kormány összefogásával született meg. Azt üzeni az itt élőknek, hogy fontosak a falunak, az országnak. A falu vezetője lapunknak elmondta, hogy más belterületi beruházások is sorra kerülnek hamarosan, melyek javítják a polgárok közérzetét. B.Zs.
Megjelent: Petőfi Népe, 2019. február 4-ei szám.