Hétfőn az Országházban tartott sajtótájékoztatón Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke kifejtette, hogy a hétvégi Kösöntyű Találkozót három hónapos előkészítési folyamat előzte meg, amelynek főszervezője Lezsák Sándorné Sütő Gabriella és a Kovács Norbert Cimbi voltak. Kiemelte, hogy három napos rendezvényen közel nyolcszáz táncos vesz majd részt a Kárpát-medencéből és Moldvából.
Lakiteleken gyűlnek össze a néptáncosok
Tizennyolc felnőtt csoport és 14 ifjúsági csoport mellett hét zenekar lesz jelen. Állni fog a bál, nem verseny, nem vetélkedő lesz Lakiteleken, hanem a kapcsolaterősítés – emelte ki Lezsák Sándor.
Népfőiskola Alapítvány Kösöntyű Néptánccsoportja az elmúlt évtizedekben számos kapcsolatra tett szert Kárpát-medence-szerte, innen adódott az ötletük Kovács Norbert Cimbivel, a Hunyor Népfőiskola vezetőjével, hogy egy Kárpát-medencei néptáncos, népzenész-találkozót hoznak létre.
A találkozó célja a közösségépítés
Lezsák Sándorné Sütő Gabriella a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Kösöntyű Néptánccsoportjának alapítója elmondta, hogy a kösöntyű jelentése dísztű, éktű. Harmincegy évvel ezelőtt azért választották ezt a nevet, mert ahogy a tű összekapcsol, ők is így szeretnék összekötni a magyar néptáncosokat. Az Élő hagyományunk – Kösöntyű Találkozója során ékszerként kívánják bemutatni a magyar népzenei és a néptáncos hagyomány értékeit.
A háromnapos rendezvény célja, hogy találkozópontja legyen a népi hagyományőrzőknek. Emlékeztetett arra, hogy ma több mint 150 ezren tanulnak néptáncot és népzenét.
A néptáncosok így az egyik legnagyobb magyarországi közösség, amelynek fontos találkozóhelye lesz februártól lakiteleki Hungarikum Liget.
Lezsák Sándorné Sütő Gabriella elmondta, hogy feladatuknak tartják, hogy megszólítsák a fiatalokat és megmutassák a népi kultúra értékeit. Majd hozzátette, hogy ez az esemény nem verseny, nem a táncosok minősítése a cél, hanem egyfajta „seregszemle”, amely megmutatja a magyar néptánc és népzene sokszínűségét.
A rendezvény célja, hogy a hagyományőrzők élményszerűn megismerhessék egymás tudását, hogy testközelből felfedezhessék a hagyományos viseleteket.
Erre nemcsak a táncok során lesz alkalmuk a Hungarikum Ligetbe ellátogatóknak, hanem külön kiállítás keretében is megismerkedhetnek a Kárpát-medencei viseletekkel.
Nemcsak föllépésről van szó, hanem háromnapos együttlétről – emelte ki Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, aki emlékeztetett arra, hogy a esemény kapcsán jobban megismerhetik egymást a hagyományőrzők.
Hétvégén tartják a Kösöntyű Találkozóját
Élő hagyományunk – Kösöntyű Találkozóját 2024. február 2-án este nyitja meg Lezsák Sándor író, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Utána pedig Pál István Szalonna és Bandája húzza a talpalávalót. Az est további részében pedig népzenével és táncházzal várják az érdeklődőket.
Február 3-án veszi kezdetét a hagyománytisztelő néptáncegyüttesek szakmai találkozója, amelyet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár nyit meg. Délután pedig gálaműsor veszi kezdetét, amelynek keretében fellép Félöves Hagyományőrző Csoport (Moldva), illetve más erdélyi magyar és román hagyományőrzők is.
Este pedig a Zagyva Banda koncertjével kezdődik a hajnalig tartó táncház.
Február 4-én a hagyománytisztelő gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek szakmai találkozóját rendezik meg, melyet Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára nyit meg. A gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek színpadi programja után a Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola viseletbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők.
Délután három órától pedig Gulyás László előadása lesz hallható.
A Kösöntyű Találkozó alatt számos határon belüli és a kívüli zenekar, néptáncegyüttes lép fel. Az Élő hagyományunk – Kösöntyű Találkozójának a részletes programja itt érhető el.
Magyar Nemzet