Dokumentumok, pontos definíciók és az 1990-es évek elején létrejött történetírói kánon változásának mélyebb ismeretére lenne szükség a rendszerváltás megértéséhez. Bemutatták Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténész, az MDF alapító tagjának Harminc év után című visszaemlékező kötetét.
A Magyar Demokrata Fórum története nem üdvtörténet, de nem is rémtörténet – nyitotta meg Kiss Gy. Csaba irodalom- és művelődéstörténész kötetének bemutatóját Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) főigazgatója szerdán. A Harminc év után: 1988–1989 Személyes történelem című kiadványról szóló beszélgetés kezdetén az intézmény vezetője kiemelte: a szerző három kötetesre tervezett visszaemlékezése – amelynek ez most második darabja – is szükséges ahhoz, hogy a történészek, és a magyar közvélemény megértse a harminc évvel ezelőtti eseményeket. Kiss Gy. Csabát Arató György történész-levéltáros kérdezte a kötetről hét tematikus csomópont mentén, mint például a rendszerváltáshoz vezető átmenet emlékezete, a rendszerváltás nemzedékisége és személyiségei, vagy a közép-európai, különösen a lengyel orientáció szerepe.
A szerző a rendszerváltás-rendszerváltozás historiográfiájáról elárulta: már maga a kifejezés is egy hungarikum, hiszen más európai nyelvek nem így fogalmazták meg az 1989–90-ben bekövetkező társadalmi és politikai fordulatot. A korszakra vonatkozó kiadványok sorát áttekintve megjegyezte, az emlékezés egyoldalú és hiányos, például Ripp Zoltán Kérdések és válaszok a rendszerváltásról című, nem régen megjelent könyve egyetlen Retörki-kiadványt sem idéz. Alapvető fogalmi kérdések tisztázatlanok – mondta, hozzátéve, hogy sehol sincs definíciója a „demokratikus ellenzéknek” sem, holott a huszadik századi nyelvfilozófia tanulsága, hogy „a nyelv beszél bennünket”, azaz nem mindegy, milyen nyelvi szemüvegen át nézzük és értékeljük a történelmi folyamatokat. Fontos feladat volna, hogy lássuk annak a történetírói kánonnak a változását és a változás mértékét, amely az 1990-es évek elején létrejött – mondta.
Arató György fölhívta a figyelmet a kötetben fölbukkanó, és a szerző személyes indíttatására vonatkozó helyzetképekre is. A kortársakról és szellemi társakról szólva Kiss Gy. Csaba elárulta: 1963 és 1968 között járt magyar-német szakra Budapesten, meghatározó szellemi és baráti közegének pedig kezdettől az Eötvös Kollégiumot tekintette. A Kollégium világa nyitott volt, évtizedekkel korábban olvastunk olyan szerzőket, például Bibó Istvánt, akiket csak az 1980-as évek végén kezdett fölfedezni az értelmiség – mondta. Meghatározónak tartotta emellett az 1968-as évben tett pozsonyi látogatását, valamint Erdei Ferenc 1968. áprilisi Eötvös kollégiumi előadását, amelyben – mint fogalmazott – Erdei „nagy lelkifurdalással és rokonszenvvel” beszélt a csehszlovákiai változásokról.
Az irodalom világában mozogtam, és itt megvoltak azok a szabadságszigetek, amelyeket az irodalom kivívott magának az 1960-as évektől, és voltak karizmatikus személyek is – idézte föl Kiss Gy. Csaba arra válaszul, hogy Arató György az átmenet folyamatában és az 1989-et megelőző önszerveződésben meghatározó személyiségtípusokról kérdezte. „A történetírás hajlamos megfeledkezni arról, hogy szellemi értelemben a közép- és kelet-európai írószövetségek készítették elő a rendszerváltást, elég csak az 1981-es magyar írószövetségi közgyűlésre gondolni, amelyen először került elő a határon túli magyar irodalom ügye.” A karizmatikus személyek között említette Csoóri Sándort, Mészöly Miklóst, Kiss Ferencet és Németh G. Bélát is.
Az újonnan megjelent könyvet fókuszba állító beszélgetés rávilágított arra is, hogy a rendszerváltás társadalmi bázisának kialakításához az irodalmi élet mellett kulcsfontosságú volt az MDF hálózatépítése is, amelyben a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozásának, valamint a lakiteleki találkozóknak jutott főszerep. Kiss Gy. Csaba hangsúlyozta, hogy mind a Bethlen Gábor Alapítvány, mind az MDF alapító okiratából kimaradt – mint mondta, nem véletlenül – a „szocializmus” szó, ennek egyik személyes indítékaként pedig a lengyel nyelv- és kultúraismeretben gyökerező szóhasználatot jelölte meg. Engem politikailag Lengyelország nevelt – fogalmazott, kiemelve, hogy az ottani közbeszéd a magyarországinál sokkal több és nyíltabb rendszerkritikus kifejezést engedett meg.
A rendszerváltásban részt vevő táborok fogalomhasználata pedig épp úgy nem volt egységes, mint ahogyan ezen táborok definiálásának történeti problémáját harminc év elteltével érezzük. A rendszerváltásban szerepet kapó csoportokról szólva Kiss Gy. Csaba fölhívta a figyelmet arra, hogy a kommunizmus idején különböző körei voltak az „elégedetleneknek” az 1972-es bölcsészkari tüntetőktől az MSZMP reformszárnyán át az újonnan alakult pártokig. A sokszínűségre jellemző történet, hogy Haraszti Miklós 1988-ban megkérdezte tőle, belép-e az MDF a Szabad Kezdeményezések Hálózatába. „Erre én állítólag visszakérdeztem, hogy: és a Hálózat belép az MDF-be?”
Az utólagos értékelésre térve a szerző elárulta: „biztosan sok mindenben tévedtünk 1988–89-ben, de nagyon keveset tudtunk a külpolitikai helyzetről, az 1956 utáni retorziók emléke még élénken élt bennünk”. Hogy mit tekint ugyanebből az időszakból a legnagyobb sikernek? „Annyi minden változott – a sajtó fölszabadulása, a Hitel folyóirat beindulása például –, hogy nem volt időnk örülni a sikereknek, cselekedni kellett.”
Vitéz Anita, Magyar Hírlap
A szerző a rendszerváltás-rendszerváltozás historiográfiájáról elárulta: már maga a kifejezés is egy hungarikum, hiszen más európai nyelvek nem így fogalmazták meg az 1989–90-ben bekövetkező társadalmi és politikai fordulatot. A korszakra vonatkozó kiadványok sorát áttekintve megjegyezte, az emlékezés egyoldalú és hiányos, például Ripp Zoltán Kérdések és válaszok a rendszerváltásról című, nem régen megjelent könyve egyetlen Retörki-kiadványt sem idéz. Alapvető fogalmi kérdések tisztázatlanok – mondta, hozzátéve, hogy sehol sincs definíciója a „demokratikus ellenzéknek” sem, holott a huszadik századi nyelvfilozófia tanulsága, hogy „a nyelv beszél bennünket”, azaz nem mindegy, milyen nyelvi szemüvegen át nézzük és értékeljük a történelmi folyamatokat. Fontos feladat volna, hogy lássuk annak a történetírói kánonnak a változását és a változás mértékét, amely az 1990-es évek elején létrejött – mondta.
Arató György fölhívta a figyelmet a kötetben fölbukkanó, és a szerző személyes indíttatására vonatkozó helyzetképekre is. A kortársakról és szellemi társakról szólva Kiss Gy. Csaba elárulta: 1963 és 1968 között járt magyar-német szakra Budapesten, meghatározó szellemi és baráti közegének pedig kezdettől az Eötvös Kollégiumot tekintette. A Kollégium világa nyitott volt, évtizedekkel korábban olvastunk olyan szerzőket, például Bibó Istvánt, akiket csak az 1980-as évek végén kezdett fölfedezni az értelmiség – mondta. Meghatározónak tartotta emellett az 1968-as évben tett pozsonyi látogatását, valamint Erdei Ferenc 1968. áprilisi Eötvös kollégiumi előadását, amelyben – mint fogalmazott – Erdei „nagy lelkifurdalással és rokonszenvvel” beszélt a csehszlovákiai változásokról.
Az irodalom világában mozogtam, és itt megvoltak azok a szabadságszigetek, amelyeket az irodalom kivívott magának az 1960-as évektől, és voltak karizmatikus személyek is – idézte föl Kiss Gy. Csaba arra válaszul, hogy Arató György az átmenet folyamatában és az 1989-et megelőző önszerveződésben meghatározó személyiségtípusokról kérdezte. „A történetírás hajlamos megfeledkezni arról, hogy szellemi értelemben a közép- és kelet-európai írószövetségek készítették elő a rendszerváltást, elég csak az 1981-es magyar írószövetségi közgyűlésre gondolni, amelyen először került elő a határon túli magyar irodalom ügye.” A karizmatikus személyek között említette Csoóri Sándort, Mészöly Miklóst, Kiss Ferencet és Németh G. Bélát is.
Az újonnan megjelent könyvet fókuszba állító beszélgetés rávilágított arra is, hogy a rendszerváltás társadalmi bázisának kialakításához az irodalmi élet mellett kulcsfontosságú volt az MDF hálózatépítése is, amelyben a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozásának, valamint a lakiteleki találkozóknak jutott főszerep. Kiss Gy. Csaba hangsúlyozta, hogy mind a Bethlen Gábor Alapítvány, mind az MDF alapító okiratából kimaradt – mint mondta, nem véletlenül – a „szocializmus” szó, ennek egyik személyes indítékaként pedig a lengyel nyelv- és kultúraismeretben gyökerező szóhasználatot jelölte meg. Engem politikailag Lengyelország nevelt – fogalmazott, kiemelve, hogy az ottani közbeszéd a magyarországinál sokkal több és nyíltabb rendszerkritikus kifejezést engedett meg.
A rendszerváltásban részt vevő táborok fogalomhasználata pedig épp úgy nem volt egységes, mint ahogyan ezen táborok definiálásának történeti problémáját harminc év elteltével érezzük. A rendszerváltásban szerepet kapó csoportokról szólva Kiss Gy. Csaba fölhívta a figyelmet arra, hogy a kommunizmus idején különböző körei voltak az „elégedetleneknek” az 1972-es bölcsészkari tüntetőktől az MSZMP reformszárnyán át az újonnan alakult pártokig. A sokszínűségre jellemző történet, hogy Haraszti Miklós 1988-ban megkérdezte tőle, belép-e az MDF a Szabad Kezdeményezések Hálózatába. „Erre én állítólag visszakérdeztem, hogy: és a Hálózat belép az MDF-be?”
Az utólagos értékelésre térve a szerző elárulta: „biztosan sok mindenben tévedtünk 1988–89-ben, de nagyon keveset tudtunk a külpolitikai helyzetről, az 1956 utáni retorziók emléke még élénken élt bennünk”. Hogy mit tekint ugyanebből az időszakból a legnagyobb sikernek? „Annyi minden változott – a sajtó fölszabadulása, a Hitel folyóirat beindulása például –, hogy nem volt időnk örülni a sikereknek, cselekedni kellett.”
Vitéz Anita, Magyar Hírlap