A Sára Sándor emlékezetére meghirdetett XXI. Lakiteleki Filmszemlére, krónika, korkép, művelődés, portré, fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni. A felhívásában kiírt határidőig a Kárpát-medencéből 114 alkotás érkezett. Az előzsűri (2022. október 11-12.) döntése alapján a filmszemle versenyprogramjába 22 alkotás jutott. A Szemlének 2022. november 16 és 18 között a Lakitelek Népfőiskola adott otthont.
A zsűri elnöke: Dr. Buglya Sándor Magyarország Érdemes Művésze, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője.
A zsűri tagjai: Agócs Sándor költő, szerkesztő; Bagi Iván humorista, író; Bágya Rita kommunikációs szakember, a Lakiteleki Filmszemle zsűri titkára; Bakos Edit az Art-Mozi Egyesület tiszteletbeli elnöke; Balogh László a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke; Bartók Csaba szerkesztő-rendező; Boros Bánk Levente politológus, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója, a Médiapiac kiadóvezetője; Dippold Pál író; Dizseri András a Retro Rádió hírszerkesztője; Dulai Sándor a Szabad Föld újságírója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára; Ékes Ilona a ERGO-Európai Regionális Szervezet elnöke; Falusi Márton József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészet főszerkesztője; Farkas György rendező, producer; Fehér István Lakitelek alpolgármestere, egyetemi tanár; Gulyás Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész; Házi Balázs történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár kutatási munkatársa; Havasi János a DUNA Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiós igazgatója; Hévizi Róbert a Nemzeti Művelődési Intézet Látogatóközpontjának vezetője; Kecsenovity Egon a Szegedi Tudományegyetem kutatója; az eChemicles Zrt. fejlesztőmérnöke; Kollarik Tamás Magyar Filmdíjas és Bánffy Miklós-díjas filmes szakember, egyetemi oktató; Kovács Anita a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője; Lakatos Iván filmrendező-producer; Lezsák Sándor József Attila-díjas író, az Országgyűlés alelnöke; Kárpáti Árpád közművelődési és ifjúsági szakértő; M. Kiss Sándor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos tanácsának elnöke; Matkovics Annamária színművész, a Nemzetstratégiai Kutatóközpont képviselője; Mezei Károly a Magyar Katolikus Rádió műsorvezető-szerkesztője, a Kairosz Kiadó főszerkeszője; Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm Kft. stúdióvezetője; Néző László a Mediaworks Központi szerkesztősége főszerkesztője; Nyári Gábor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár ügyvezető igazgatója; Ökrös Csaba a Petőfi Népe főszerkesztője; Pálffy-Orbán István a DUNA Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója; Pilhál György a Magyar Nemzet főmunkatársa; Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense; Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas rendező; Szabó Attila rendező-operatőr; Tóth István Zoltán a Hír TV főszerkesztő-helyettese; Tóth Klára Balázs Béla-díjas filmesztéta; Tuba Mariann filmvágó, a DUNA Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezető szerkesztője; Zsigmond Attila Aranyszem-díjas operatőr, rendező; továbbá Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Lakitelek, Nagykőrös, Szentes és Tiszakécske iskoláiból álló, közel 350 fős diákzsűri, valamint Fülöpjakab, Jakabszállás, Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Lakitelek képviselőinek különdíját, több mint 100 fős nyugdíjas ítélte oda.
A díjakat Lezsák Sándor, József Attila-díjas író, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; Dr. Buglya Sándor Magyarország Érdemes Művésze, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője, a zsűri elnöke; Rófusz Ferenc Oscar-díjjal, a Nemzet Művésze címmel, valamint Kossuth-díjjal kitüntetett rajzfilmrendező és a zsűri tagjai adták át.
Lezsák Sándor beszédében Sára Sándorra emlékezett és reményét fejezte ki, hogy a Lakiteleki Filmszemlét a jövő esztendőben is meg tudják majd tartani.
XXI. LAKITELEKI FILMSZEMLE eredménye
Kövér László, az Országgyűlés elnökének 1 millió forintos különdíját, és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 200.000 forintos különdíját az
„Autóstoppal a szabadság felé” c. alkotás kapta
Rendező: Zajti Ferenc, Érd
Csák János, kulturális és innovációs miniszter által felajánlott 1 millió forintos különdíjat
„A Te neved” c. alkotás kapta
Rendező: Domokos János, Budapest
A Magyar Művészeti Akadémia 500.000 forintos különdíját, a FilmHungary és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem különdíját a
„Láthatatlanok” c. alkotás kapta
Rendező: Cs. Nagy Sándor, Budapest
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 200.000 forintos különdíját és a Medimédia Kft. 150.000 forintos különdíját
„A bennünk élő Börzsöny” c. alkotás kapta
Rendező: Végh Attila, Nagymaros
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 300.000 forintos különdíját és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub 25.000 forintos különdíját
„A szocializmus hátsó bejárata” c. alkotás kapta
Rendező: Csibi László, Kolozsvár, Románia
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 300.000 forintos különdíját és az M5 csatorna különdíját a
„Léptem után nyomot hagyok” c. alkotás kapta
Rendező: Szél Zsolt, Szeged
A Kairosz Kiadó 200.000 forintos különdíját és a Nemzeti Művelődési Intézet különdíját
„A miniszterelnök” c. alkotás kapta
Rendező: Märle Tamás, Budapest
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár 150.000 forintos különdíját,
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter különdíját és a
a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete 25.000 forintos különdíját az
Erdély és Románia „nagy egyesülése” c. alkotás kapta
Rendező: Major Anita, Csabdi
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 150.000 forintos különdíját, és a
Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 25.000 forintos különdíját a
„Sárba ragadva” c. alkotás kapta
Rendező: Balla Béla, Csap, Ukrajna
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 150.000 forintos különdíját, valamint az
Antológia Kiadó és Nyomda Kft. könyv- és ajándékcsomagját a
„Be nem gyógyult sebek” c. alkotás kapta
Rendező: Osgyáni Gábor, Miskolc
A Mediaworks Hungary Zrt. 100.000 forintos különdíját és
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának különdíját a
„Háborús színtér” c. alkotás kapta
Rendező: Zsigmond Dezső, Budapest
Dr. Nagy István agrárminiszter különdíját az
„Antika” c. alkotás főszereplője
Puhalák Antal kapja
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíját a
„Léptem után nyomot hagyok” c. alkotás főszereplője
Nagy-György János kapja
A Petőfi Népe 50.000 forint értékű különdíját a
„Szerémi borvidék” c. alkotás kapta
Rendező: Fejős Csilla, Magyarkanizsa, Szerbia
Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a
„Magyar korridor – Varsó 1944” c. alkotás kapta
Rendező: Jamrik Levente, Budapest
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját
„A halas bicska” c. alkotás kapta
Rendező: Cs. Gát László, Szeged
A Lakiteleki Önkormányzat különdíját
„Anyu, apu, autizmus” c. alkotás kapta
Rendező: Szűcs Gergely, Érd
A Nemzeti Művelődési Intézet különdíját a
„Mesekuckó Kolozsváron” c. alkotás kapta
Rendező: Székely Blanka, Kolozsvár, Románia
A kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 25.000 forintos különdíját, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium 25.000 forintos különdíját
és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium 25.000 forintos különdíját
„A röpülő falu” c. alkotás kapta
Rendező: Gyarmati-Paor Zoltán, Budapest
A nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium 25.000 forintos különdíját, és a Kecskeméti SzC Gáspár András Technikum 25.000 forintos különdíját a
„Café Marylin” c. alkotás kapta
Rendező: Reszeli-Soós András, Kecskemét
A kunszállási Aranyalkony Nyugdíjas Klub 25.000 forintos különdíját és a
fülöpjakabi Őszidő Nyugdíjas Klub 25.000 forintos különdíját a
„Váratlan zuhanás – 1985. április 22-e igaz története” c. alkotás kapta
Rendező: Szűcs Gergely, Érd
Jakabszállás Község Önkormányzata 25.000 forintos különdíját a
„Kőműves Kelemen” c. alkotás kapta
Rendező: Domokos János, Budapest
A nap filmje, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola, a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és a közönség döntése alapján „Léptem után nyomot hagyok” című alkotás lett.