 | Nagy idők nagy tanúja Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány első kultuszminisztere. Az idén kilencvenedik születésnapját ünneplő néprajztudóssal készített interjúnkból többek között kiderül, hogyan került a pécsi professzor családjának birtokába a Petőfi édesanyja által ajándékozott étkészlet, az is, hogy milyen okok miatt kellett távoznia a miniszteri bársonyszékből, s arra is fény derül, hogy szerinte mivel zsarolhatták Antall József miniszterelnököt. |
- Önt látva szinte hihetetlen, hogy idén ünnepli kilencvenedik születésnapját, sok-sok évet letagadhatna. Hogy tartja ilyen jó kondícióban magát?
- Semmi különöset nem teszek pedig. A Jóisten ajándéka. Két esztendeje még fára is másztam, azóta sajnos szívproblémáim támadtak, a vírus miatt pedig jórészt idehaza töltöm az időmet. Szerencsére két héttel ezelőtt megkaptam az első védőoltást, remélem, sokan mások is élnek a lehetőséggel.
- Legenda vagy valóság, hogy családja Petőfiével áll rokonságban?
- Kérem, ez tény. Üknagyanyám anyja, Hrúz Judit, Hrúz Mária (Petőrfi Sándor édesanyja - a szerk.) unokatestvére volt. Máriáék többször jártak náluk, Juditnak pedig volt egy ezüst étkészlete, amit aztán később én kaptam meg házassági ajándékként. Ma is a családunk tulajdonában van. Nem kizárt, hogy még Petőfi Sándor is evett vele.
- Rokona, boldog őse példáját követve nem próbálkozott versírással?
- Azzal nem. Ellenben másban a nyomdokain haladtam, gyalog jártam be Magyarországot, így jutottam el életemben először Pécsre is. Nem is oda indultam, hanem az Ormánságba, ahol viszont őrizetbe vettek, mert akkor már mocorogni kezdett Tito, s nem értették, mit keresek ott. Fogolyként hoztak Pécsre, az ÁVH épületében vallattak órákon keresztül, de bántani nem bántottak. Reggel aztán elengedtek. Az ezt követő évtizedekben, amikor már Pécsett dolgoztam, még többször is megfordultam ott, nem jó szántamból. Miután kikértem a rólam szóló adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, megtudtam, hogy középiskolás koromtól megfigyeltek, jelentéseket írtak rólam a rendszerváltásig.
- Rendkívül kalandos élete volt, nem túlzás, kész regény.
- Talán tényleg így van. Sokszor voltam életveszélyben is. Gyerekként, Sopronban lakva állandóan verekedtünk a volksbundistákkal. 1956-ban ott voltam a parlamenti sortűznél, túléltem. Mint ahogy túléltem azt is, amikor beszöktem a bátyámhoz a Recskre, akit munkaszolgálatos katonaként dolgoztattak a táborban. A barakkban beszélgettünk az emeletes ágyon, szerencsétlenségemre elaludtam. Arra riadtunk fel, hogy berontott egy részeg tiszt, gyufát követelve , hogy rá tudjon gyújtani. Nálam volt egyedül, pedig nem is cigarettáztam. Odadobtam neki az ágyakon keresztül, ezzel meg is úsztam a dolgot, majd ahogy be-, úgy ki is szöktem a drótkerítés hasadékán.
- Személyes ismerősétől, Illyés Gyulától tudjuk, hogy „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban". Ön hogy tudta elkerülni, hogy beszippantsa a kommunista diktatúra?
- Többször felszólítottak, egy jobb állást ígérve például, hogy lépjek be a pártba, de ebből nem kértem. Neveltetésemnél fogva szóba sem jöhetett. Soha nem vágytam többre, mindig lefoglalt a munkám, az, amit éppen csináltam.
- Kezdetektől a néprajz foglalkoztatta, mégis a román lett az egyik szakja az egyetemen.
- Néprajz-románra jelentkeztem, néprajzra először nem vettek fel, de később megengedték, hogy azokat az órákat is látogassam. A románt azért választottam, mert még Sopronban, az ottani társaimmal arra jutottunk, hogy Trianont megváltoztatni nem lehet, viszont azt el lehet érni, hogy a Magyarország testén osztozó népekkel rendezzük közös dolgaink. Megállapodtunk, hogy ennek érdekében mindenki megtanulja valamelyik érintett nyelvét. Rám a román jutott. Hát így történt. Az igazi szerelem persze a néprajz maradt, általa tanultam meg, hogy ne higgyük el, ami a történelemkönyvekben szerepel. A terepen, a Sárközben, az Ormánságban jöttem rá például, hogy az úgynevezett egykézés, azaz a csak egy gyermek vállalásának oka nem a szegénység, hanem az attól való félelem, a gazdasági megnyomorítottság. Ennek pedig a történelmi, szintén elhallgatott gyökerei nagyon messzire nyúlnak, jelesül Mária Teréziáig. Úrbéri rendelete lehetővé tette, hogy a földbirtokosok tízszeresére növeljék a saját, majorsági gazdálkodásba vett területeiket. Mária Terézia Idejében a nagybirtokok és azoknak az árutermelésből befolyó profitját nézték, és közben tönkrement az ország, hárommillió koldus lett, és másfél millió kivándorló. Az erdélyi földesurak a 18. században már elkergették magyar jobbágyaikat, és betelepítették a románokat. A földreform máig elmaradt. Ez óriási probléma, tönkreteszi a gazdaságot. Kihalnak a falvak, a minőségi mezőgazdaság elhal. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, a paraszt kifejezés miért csak a magyar értelmezésben jelent szitokszót.
Forrás: Pécsi Újság
- Semmi különöset nem teszek pedig. A Jóisten ajándéka. Két esztendeje még fára is másztam, azóta sajnos szívproblémáim támadtak, a vírus miatt pedig jórészt idehaza töltöm az időmet. Szerencsére két héttel ezelőtt megkaptam az első védőoltást, remélem, sokan mások is élnek a lehetőséggel.
- Legenda vagy valóság, hogy családja Petőfiével áll rokonságban?
- Kérem, ez tény. Üknagyanyám anyja, Hrúz Judit, Hrúz Mária (Petőrfi Sándor édesanyja - a szerk.) unokatestvére volt. Máriáék többször jártak náluk, Juditnak pedig volt egy ezüst étkészlete, amit aztán később én kaptam meg házassági ajándékként. Ma is a családunk tulajdonában van. Nem kizárt, hogy még Petőfi Sándor is evett vele.
- Rokona, boldog őse példáját követve nem próbálkozott versírással?
- Azzal nem. Ellenben másban a nyomdokain haladtam, gyalog jártam be Magyarországot, így jutottam el életemben először Pécsre is. Nem is oda indultam, hanem az Ormánságba, ahol viszont őrizetbe vettek, mert akkor már mocorogni kezdett Tito, s nem értették, mit keresek ott. Fogolyként hoztak Pécsre, az ÁVH épületében vallattak órákon keresztül, de bántani nem bántottak. Reggel aztán elengedtek. Az ezt követő évtizedekben, amikor már Pécsett dolgoztam, még többször is megfordultam ott, nem jó szántamból. Miután kikértem a rólam szóló adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, megtudtam, hogy középiskolás koromtól megfigyeltek, jelentéseket írtak rólam a rendszerváltásig.
- Rendkívül kalandos élete volt, nem túlzás, kész regény.
- Talán tényleg így van. Sokszor voltam életveszélyben is. Gyerekként, Sopronban lakva állandóan verekedtünk a volksbundistákkal. 1956-ban ott voltam a parlamenti sortűznél, túléltem. Mint ahogy túléltem azt is, amikor beszöktem a bátyámhoz a Recskre, akit munkaszolgálatos katonaként dolgoztattak a táborban. A barakkban beszélgettünk az emeletes ágyon, szerencsétlenségemre elaludtam. Arra riadtunk fel, hogy berontott egy részeg tiszt, gyufát követelve , hogy rá tudjon gyújtani. Nálam volt egyedül, pedig nem is cigarettáztam. Odadobtam neki az ágyakon keresztül, ezzel meg is úsztam a dolgot, majd ahogy be-, úgy ki is szöktem a drótkerítés hasadékán.
- Személyes ismerősétől, Illyés Gyulától tudjuk, hogy „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban". Ön hogy tudta elkerülni, hogy beszippantsa a kommunista diktatúra?
- Többször felszólítottak, egy jobb állást ígérve például, hogy lépjek be a pártba, de ebből nem kértem. Neveltetésemnél fogva szóba sem jöhetett. Soha nem vágytam többre, mindig lefoglalt a munkám, az, amit éppen csináltam.
- Kezdetektől a néprajz foglalkoztatta, mégis a román lett az egyik szakja az egyetemen.
- Néprajz-románra jelentkeztem, néprajzra először nem vettek fel, de később megengedték, hogy azokat az órákat is látogassam. A románt azért választottam, mert még Sopronban, az ottani társaimmal arra jutottunk, hogy Trianont megváltoztatni nem lehet, viszont azt el lehet érni, hogy a Magyarország testén osztozó népekkel rendezzük közös dolgaink. Megállapodtunk, hogy ennek érdekében mindenki megtanulja valamelyik érintett nyelvét. Rám a román jutott. Hát így történt. Az igazi szerelem persze a néprajz maradt, általa tanultam meg, hogy ne higgyük el, ami a történelemkönyvekben szerepel. A terepen, a Sárközben, az Ormánságban jöttem rá például, hogy az úgynevezett egykézés, azaz a csak egy gyermek vállalásának oka nem a szegénység, hanem az attól való félelem, a gazdasági megnyomorítottság. Ennek pedig a történelmi, szintén elhallgatott gyökerei nagyon messzire nyúlnak, jelesül Mária Teréziáig. Úrbéri rendelete lehetővé tette, hogy a földbirtokosok tízszeresére növeljék a saját, majorsági gazdálkodásba vett területeiket. Mária Terézia Idejében a nagybirtokok és azoknak az árutermelésből befolyó profitját nézték, és közben tönkrement az ország, hárommillió koldus lett, és másfél millió kivándorló. Az erdélyi földesurak a 18. században már elkergették magyar jobbágyaikat, és betelepítették a románokat. A földreform máig elmaradt. Ez óriási probléma, tönkreteszi a gazdaságot. Kihalnak a falvak, a minőségi mezőgazdaság elhal. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, a paraszt kifejezés miért csak a magyar értelmezésben jelent szitokszót.
Forrás: Pécsi Újság
Névjegy
Andrásfalvy Bertalan 1931-ben született Sopronban. Az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professzora. Széchenyi-díjas néprajzkutató, egyetemi tanár. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszékének alapító tanszékvezetője. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett előbb román-magyar, majd muzeológia-néprajz szakon. Kecskeméten 1965-ben, levelező tagozaton kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett
1954-55-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban segédmuzeológus volt, majd öt évig Szekszárdon muzeológus, 1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet, 1976-77-ben a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt. Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársaként, majd osztályvezetőjeként dolgozott. 1989-90-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) docense. 1988-ban csatlakozott az MDF-hez, a szervezet pécsi elnöke lett. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő, 1990-től 1993-ig művelődési és közoktatási miniszter volt. 2005-ben kilépett az MDF-ből, és csatlakozott a Nemzeti Fórumhoz. 1993 és 2001 között a JPTE (később PTE) egyetemi tanára volt. Részt vett a Százak Tanácsa munkájában, amely a nemzeti sorskérdésekről stratégiai állásfoglalásokat készített. Nős, házasságából három fiúgyermekük született, nyolc unoka büszke nagypapája.
Andrásfalvy Bertalan 1931-ben született Sopronban. Az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem professzora. Széchenyi-díjas néprajzkutató, egyetemi tanár. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszékének alapító tanszékvezetője. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett előbb román-magyar, majd muzeológia-néprajz szakon. Kecskeméten 1965-ben, levelező tagozaton kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett
1954-55-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban segédmuzeológus volt, majd öt évig Szekszárdon muzeológus, 1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet, 1976-77-ben a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt. Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársaként, majd osztályvezetőjeként dolgozott. 1989-90-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) docense. 1988-ban csatlakozott az MDF-hez, a szervezet pécsi elnöke lett. 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő, 1990-től 1993-ig művelődési és közoktatási miniszter volt. 2005-ben kilépett az MDF-ből, és csatlakozott a Nemzeti Fórumhoz. 1993 és 2001 között a JPTE (később PTE) egyetemi tanára volt. Részt vett a Százak Tanácsa munkájában, amely a nemzeti sorskérdésekről stratégiai állásfoglalásokat készített. Nős, házasságából három fiúgyermekük született, nyolc unoka büszke nagypapája.