160 millió forintból újult meg a Mágocs-Hegyháti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, amelybe ősztől 133 gyermek járhat a szülők elvárásainak megfelelő, korszerű környezetben iskolába – mondta Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke az iskola átadása alkalmából rendezett ünnepségen, Mágocson.
Hargitai János a térség fideszes országgyűlési képviselője ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a mai nap ünnep a térség közössége számára. A megújult általános iskolát és zeneiskolát méltatva úgy fogalmazott, hogy külön örül annak, hogy a fejlesztést helyi vállalkozók végezték és a beruházást követően egy energiatakarékos, megújuló energiát felhasználó épület jött létre.
Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy Baranya megyében az elmúlt időszakban, több mint 5,5 milliárd forintot fordítottak, mintegy 80 intézmény energetikai felújítására.
Hozzátette, a fejlesztések közül, az egyik legjelentősebb a most elkészült mágocsi iskola felújítása, melynek eredményeként 133 mágocsi és környékbeli gyermek járhat a szülők elvárásainak megfelelő, korszerű környezetben iskolába.
A helyi közösség a fejlesztések megvalósításában a jövőben is számíthat a Baranya Megyei Önkormányzat támogatására. – tette hozzá Őri László.
Forrás: Bama.hu