Több mint 1,6 milliárd forintos állami támogatással mintegy 1300 négyzetméteres sportcsarnok épül a Pollack Mihály Technikum és Kollégiumban – jelentette be csütörtökön a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke Pécsett. Őri László sajtótájékoztatón azt is hangsúlyozta, hogy ezzel több évtizedes dédelgetett álom válik valóra. |
A nemzeti oldal politikusa kiemelte, hogy a tervek szerint a 2025 végén már a diákok is birtokba vehetik az új tornacsarnokot. Mindennek jelentőségéről szólva, közölte: a fejlesztés megvalósulásának ténye annak visszaigazolása, hogy jó és kitartó szakmai munkának megvan az eredménye.
Őri László úgy folytatta: a dél-dunántúli térség gazdaságilag még nem azt a képet mutatja, amit látni szeretnénk. Ugyanakkor – mutatott rá – a magyar kormány döntése alapján a térség terület- és gazdaságfejlesztési fókusza Dél-Dunántúl és benne Baranya lesz.
Szavai szerint ennek első jelei már látszanak: elkészült az autópálya a horvát határig, épül a közforgalmi kikötő Mohácson, valamint a magyar állam többségi tulajdont szerzett a Pécs-pogányi repülőtérben, megteremtve ezzel a fejlesztés nulladik lépését. Ez volt az előfeltétele annak, hogy egyáltalán járatok tudjanak indulni a légikikötőből – jegyezte meg.
Őri László hangsúlyozta azt is, a térség és benne Baranya akkor fog tudni lendületet venni, ha olyan nagyberuházás érkezik, amely az egész régióban vonzerőz jelent. Ennek feltétele pedig a képzett munkaerő megléte – mondta, majd utalt rá: a Baranya Megyei Szakképzési Centrum és a pécsi egyetem képes arra, hogy versenyképes, megfelelő képesítést adjon a helyieknek.
Szaffenauer József, a kis Pollack igazgatója, az új csarnok tervezője ismertette: az épületben 20 méterszer 40 méteres, azaz normál méretű, azonban kettéosztható kézilabda pályát terveztek, megfelelő öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel. Szavai szerint az új épület nulla energiás, azaz teljesen önfenntartó, a tetőre 50 kilowattnyi, energiatárolásra is alkalmas napelem helyezhető el. E rendszer végzi a majd a belső terek fűtését és hűtését – magyarázta az igazgató, hozzátéve: az épület a sporttevékenységeken kívül rendezvények helyszíneként is fogják használni. Az épület az iskola udvarának keleti részén kap helyet.
Metzger Tibor, a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja köszöntője szerint a beruházás a magyar állam nagyvonalú támogatásával valósul meg, és az iskolát immár 25 éve sújtó probléma oldódik meg ezzel.
bama.hu