Az egyetem elvégzését követően az Igazságügyi Minisztérium szerződéses állományába kerültem, annak érdekében, hogy beletanulhassak abba a jogászi munkába, amit nem oktattak az egyetemen és amelynek összetett kihívásáról addig fogalmam sem volt, a kodifikációba. Bár a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas évek végén jártunk, a Minisztérium akkor már évek óta dolgozott olyan törvényeken és jogszabályokon, amelyek nélkül a rendszerváltás törvényes alapokon el sem kezdődhetett volna, gondolok itt az egyesülésre, a gyülekezési jogra vonatkozó törvényekre.
Az akkori miniszter-helyettes, Bogdán Tibor vezetésével, jobbára fiatalokból álló csapat egy új alkotmány tervezetén is dolgozott, amelynek munkájában, ha csak érintőlegesen is, de én is bekapcsolódhattam, s ezen túl többek között a nemzeti jelképekről vagy a képviselők mentelmi jogáról, az ombudsmanról szóló törvények előkészítésében is részt vehettem. Egy, már a késő estébe nyúló belső megbeszélésen két, addig általam nem ismert jogász ült le velünk az asztalhoz, ahogy később megtudtam, ügyvéd kollégák. Nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, sokszor vettek részt külsősök a megbeszéléseken, fontos és izgalmas kérdéseken dolgoztunk, ugyanakkor éreztem, hogy ez a két kolléga nem a szokásos érdeklődők közé tartozik, szimpatikus határozottsággal képviselték az akkor még igencsak radikálisnak tűnő jogelveket a megbeszélés során. Valószínűleg senki sem gondolta a jelenlévők közül, hogy a későbbi igazságügyi miniszterrel, Balsai Istvánnal és a majdani belügyminiszterrel, Horváth Balázzsal ülünk egy asztalnál.
Merthogy Balsai István, aki akkor már másfél évtizede ügyvédkét dolgozott a fővárosban, a Magyar Demokrata Fórum tagjaként 1988 és 1990 között fontos szereplője volt a rendszerváltás jogi előkészítésében, meghatározó tagja az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásoknak, az ellenzéki és kormányoldali egyeztetéseknek. Kiemelt területe a választójogi törvény előkészítése volt a I/III-as munkabizottságban, az MDF „választási felelősének” számított, vélhetően emiatt lehetett 1989-1990 között tagja az első Országos Választási Bizottságának.
Központi szerepére figyelemmel várható volt, hogy a négy legfontosabb, jogászi képzettséget igénylő poszt – a frakcióvezető, a parlament alkotmányügyi bizottsága, az igazságügyi miniszteri és a belügyminiszteri tisztség - valamelyikére őt fogja a későbbi miniszterelnök, Antall József jelölni. Antall a visszaemlékezések szerint e két utóbbit ajánlotta fel Balsainak, aki meghatódva a rendkívüli megtiszteltetéstől, ügyvédként az igazságszolgáltatási rendszer tagjaként az igazságügyi miniszteri pozíciót választotta – bár arra Füzessy Tibor kereszténydemokrata és Torgyán József kisgazda koalíciós társi politikus is aspirált -, így lett 1994-ig az Antall, majd a Boross-kormány igazságügyminisztere és Horváth Balázs a belügyminiszter. Egyik kidolgozója volt az MDF-SZDSZ paktumnak, amelynek célját a kormányozhatóság és a stabilitás megteremtésében véltek alkotói felfedezni. Bár a későbbi miniszterelnök akaratát a megegyezés létrehozásával teljesítették, Kónya Imre visszaemlékezése szerint Balsai István a megállapodás aláírása közben ezt jegyezte meg: „Erkölcsi, politikai hullák vagyunk”.
Igazságügyi miniszterként rendkívül fontos volt számára az elégtétel adása, hogy a korábbi rendszerben sérelmet szenvedetteknek, áldozatoknak ne csak kárpótlás formájában, de a büntetőjog eszközeivel a bűnösök felelősségre vonásával is igazságot szolgáltassanak. Tudjuk, hogy személy szerint is milyen lelkiismereti válságot jelentett neki, hogy az igazságtételi kérdésekben az akkori Legfelsőbb Bíróság elnökével és Legfőbb Ügyésszel szembe kellett mennie, akik, ahogyan Balsai fogalmazott, „atavisztikusan utálták” e megoldást. A Zétényi-Takács törvényjavaslatban megfogalmazott elévülési elvet, azazhogy a diktatúra ideje alatt az elévülés nem következhetett be, jogászként is támogatta, és döbbenten látta, hogy az Alkotmánybíróság ezt a törvényt, ahogy fogalmazott, nem „verifikálta”. Miniszteri megbízatásának legfontosabb eredményeinek éppen ezért a semmisségi törvényeket, a kárpótlási törvényeket – köztük az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényt –, és az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében résztvevők büntetőjogi felelősségre vonását lehetővé tévő szabályozást tartotta. Évtizedekkel később egy 2015-ben megjelent beszélgetésben és a „Modellváltás ’89” című, 2018. október 25-i történelmi fesztiválon is jogállamellenesnek nevezte azt az 1991-es Ab-határozatot, amely a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. Ugyanilyen határozottsággal ítélte el az 1990-es őszi taxisblokádot is, amelyet a törvényes, első szabadon választott kormány megbuktatására kezdeményezett puccsként és államcsíny-kísérletként értékelt, számos kritikával illette az Antall-kormányt sok területen – így az igazságtételi törvény elfogadásában is - akadályozó Göncz Árpád köztársasági elnököt.
Az 1994. évi országgyűlési választásokon ismét az MDF képviselőjeként került be a parlamentbe. Az alkotmány- és igazságügyi, 1995. június 26-ig a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló, és megalakulásától az alkotmány-előkészítő állandó bizottságok tagja volt. Az MDF részéről ő vett részt az ÁPV Rt.-nek az önkormányzatokat megillető belterületi földértékekkel kapcsolatos kötelezettségeinek tisztázására felállított vizsgálóbizottság munkájában. 1994 és 1998 között vezette az MDF-frakció jogi kabinetjét, 1996 és 1998 között a párt frakcióvezető-helyettese, 1998 és 2002 között frakcióvezetője.
2004-ben ő is szembefordult Dávid Ibolya pártelnökkel, megmaradt az MDF eredeti politikai arculatának követőjének, s az MDF-ből törvénytelenül kizárt képviselőkkel együtt tagja lett a Lakitelek-munkacsoportnak, illetve alapítója az ebből alakult Nemzeti Fórumnak. A párton belüli harc következtében 2004-ben kizárták az MDF frakciójából, majd 2005-ben a pártból is. Fél éves kényszerszünetet követően 2005-ben az ellenzéki FIDESZ frakcióban folytatta képviselői munkáját.
A 2010-es választás után az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke, valamint a kormányalakítást követően a 2006. október 23-i rendőri brutalitás, tömeges emberi jogi jogsértések felderítésével foglalkozó miniszterelnöki megbízott lett. Szimbolikus időpontban, 2011. március 15-én készült el az úgynevezett Balsai-jelentés. A 2006-os választást követően Gyurcsány Ferenc balatonöszödi beszéde kapcsán országos felháborodás és tüntetéssorozat tört ki, amely az október 23-i megemlékezés durva rendőri beavatkozásával ért tetőpontjára. A Jelentés megállapította, hogy a brutális rendőri intézkedések, őrizetbe vételek részben vétlen személyeket értek, a rendőri fellépések következményeként mintegy száz sebesülés történt, köztük tizenhat gumilövedék okozta súlyos, életveszélyes sérülés. Balsai István így foglalta össze a Jelentés tanulságait: „Vizsgálódásom során arra a következtetésre jutottam, hogy noha október 23-a a legdurvább jogsértések szimbóluma, mégis inkább egyik elemének vagy akár csúcspontjának tekinthető annak a folyamatnak, ami a Gyurcsány-kormány erőszakos és paranoid hatalomakarását jellemezte.” A Jelentés számos bűncselekményt azonosított és felvetette a terrorcselekmény elkövetésének vizsgálhatóságát is.
2011-ben a Fidesz-KDNP koalíció az Alkotmánybíróság tagjának jelölte, majd az Országgyűlés megválasztotta alkotmánybíróvá, így az összeférhetetlenségi szabályok miatt lemondott országgyűlési mandátumáról és más politikai tisztségeiről.
Korai halála megakadályozta, hogy alkotmánybírói ciklusát befejezhesse, s megfosztotta őt attól is, hogy ezt követően elvégezze azt a részletes számvetést, amelyben a rendszerváltásban és az azt követő három évtizedben játszott szerepét, nézeteit, gondolatait foglalhatta volna össze. A rendszerváltás egyik jogi szakértője, az első szabadon választott kormány igazságügyi minisztere, az ellenzékben politizáló, majd a saját pártjából kizárt, s kényszerűen újrakezdő politikus, és egy nemzeti konzervatív beállítottságú alkotmánybíró visszaemlékezése most már véglegesen hiányozni fog történelmünkből.
Balsai István pályafutása tanulságainak összegyűjtése és összefoglalása utódaira vár. Érdemes munka ez!
Petrik Béla
Merthogy Balsai István, aki akkor már másfél évtizede ügyvédkét dolgozott a fővárosban, a Magyar Demokrata Fórum tagjaként 1988 és 1990 között fontos szereplője volt a rendszerváltás jogi előkészítésében, meghatározó tagja az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásoknak, az ellenzéki és kormányoldali egyeztetéseknek. Kiemelt területe a választójogi törvény előkészítése volt a I/III-as munkabizottságban, az MDF „választási felelősének” számított, vélhetően emiatt lehetett 1989-1990 között tagja az első Országos Választási Bizottságának.
Központi szerepére figyelemmel várható volt, hogy a négy legfontosabb, jogászi képzettséget igénylő poszt – a frakcióvezető, a parlament alkotmányügyi bizottsága, az igazságügyi miniszteri és a belügyminiszteri tisztség - valamelyikére őt fogja a későbbi miniszterelnök, Antall József jelölni. Antall a visszaemlékezések szerint e két utóbbit ajánlotta fel Balsainak, aki meghatódva a rendkívüli megtiszteltetéstől, ügyvédként az igazságszolgáltatási rendszer tagjaként az igazságügyi miniszteri pozíciót választotta – bár arra Füzessy Tibor kereszténydemokrata és Torgyán József kisgazda koalíciós társi politikus is aspirált -, így lett 1994-ig az Antall, majd a Boross-kormány igazságügyminisztere és Horváth Balázs a belügyminiszter. Egyik kidolgozója volt az MDF-SZDSZ paktumnak, amelynek célját a kormányozhatóság és a stabilitás megteremtésében véltek alkotói felfedezni. Bár a későbbi miniszterelnök akaratát a megegyezés létrehozásával teljesítették, Kónya Imre visszaemlékezése szerint Balsai István a megállapodás aláírása közben ezt jegyezte meg: „Erkölcsi, politikai hullák vagyunk”.
Igazságügyi miniszterként rendkívül fontos volt számára az elégtétel adása, hogy a korábbi rendszerben sérelmet szenvedetteknek, áldozatoknak ne csak kárpótlás formájában, de a büntetőjog eszközeivel a bűnösök felelősségre vonásával is igazságot szolgáltassanak. Tudjuk, hogy személy szerint is milyen lelkiismereti válságot jelentett neki, hogy az igazságtételi kérdésekben az akkori Legfelsőbb Bíróság elnökével és Legfőbb Ügyésszel szembe kellett mennie, akik, ahogyan Balsai fogalmazott, „atavisztikusan utálták” e megoldást. A Zétényi-Takács törvényjavaslatban megfogalmazott elévülési elvet, azazhogy a diktatúra ideje alatt az elévülés nem következhetett be, jogászként is támogatta, és döbbenten látta, hogy az Alkotmánybíróság ezt a törvényt, ahogy fogalmazott, nem „verifikálta”. Miniszteri megbízatásának legfontosabb eredményeinek éppen ezért a semmisségi törvényeket, a kárpótlási törvényeket – köztük az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényt –, és az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében résztvevők büntetőjogi felelősségre vonását lehetővé tévő szabályozást tartotta. Évtizedekkel később egy 2015-ben megjelent beszélgetésben és a „Modellváltás ’89” című, 2018. október 25-i történelmi fesztiválon is jogállamellenesnek nevezte azt az 1991-es Ab-határozatot, amely a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette. Ugyanilyen határozottsággal ítélte el az 1990-es őszi taxisblokádot is, amelyet a törvényes, első szabadon választott kormány megbuktatására kezdeményezett puccsként és államcsíny-kísérletként értékelt, számos kritikával illette az Antall-kormányt sok területen – így az igazságtételi törvény elfogadásában is - akadályozó Göncz Árpád köztársasági elnököt.
Az 1994. évi országgyűlési választásokon ismét az MDF képviselőjeként került be a parlamentbe. Az alkotmány- és igazságügyi, 1995. június 26-ig a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló, és megalakulásától az alkotmány-előkészítő állandó bizottságok tagja volt. Az MDF részéről ő vett részt az ÁPV Rt.-nek az önkormányzatokat megillető belterületi földértékekkel kapcsolatos kötelezettségeinek tisztázására felállított vizsgálóbizottság munkájában. 1994 és 1998 között vezette az MDF-frakció jogi kabinetjét, 1996 és 1998 között a párt frakcióvezető-helyettese, 1998 és 2002 között frakcióvezetője.
2004-ben ő is szembefordult Dávid Ibolya pártelnökkel, megmaradt az MDF eredeti politikai arculatának követőjének, s az MDF-ből törvénytelenül kizárt képviselőkkel együtt tagja lett a Lakitelek-munkacsoportnak, illetve alapítója az ebből alakult Nemzeti Fórumnak. A párton belüli harc következtében 2004-ben kizárták az MDF frakciójából, majd 2005-ben a pártból is. Fél éves kényszerszünetet követően 2005-ben az ellenzéki FIDESZ frakcióban folytatta képviselői munkáját.
A 2010-es választás után az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke, valamint a kormányalakítást követően a 2006. október 23-i rendőri brutalitás, tömeges emberi jogi jogsértések felderítésével foglalkozó miniszterelnöki megbízott lett. Szimbolikus időpontban, 2011. március 15-én készült el az úgynevezett Balsai-jelentés. A 2006-os választást követően Gyurcsány Ferenc balatonöszödi beszéde kapcsán országos felháborodás és tüntetéssorozat tört ki, amely az október 23-i megemlékezés durva rendőri beavatkozásával ért tetőpontjára. A Jelentés megállapította, hogy a brutális rendőri intézkedések, őrizetbe vételek részben vétlen személyeket értek, a rendőri fellépések következményeként mintegy száz sebesülés történt, köztük tizenhat gumilövedék okozta súlyos, életveszélyes sérülés. Balsai István így foglalta össze a Jelentés tanulságait: „Vizsgálódásom során arra a következtetésre jutottam, hogy noha október 23-a a legdurvább jogsértések szimbóluma, mégis inkább egyik elemének vagy akár csúcspontjának tekinthető annak a folyamatnak, ami a Gyurcsány-kormány erőszakos és paranoid hatalomakarását jellemezte.” A Jelentés számos bűncselekményt azonosított és felvetette a terrorcselekmény elkövetésének vizsgálhatóságát is.
2011-ben a Fidesz-KDNP koalíció az Alkotmánybíróság tagjának jelölte, majd az Országgyűlés megválasztotta alkotmánybíróvá, így az összeférhetetlenségi szabályok miatt lemondott országgyűlési mandátumáról és más politikai tisztségeiről.
Korai halála megakadályozta, hogy alkotmánybírói ciklusát befejezhesse, s megfosztotta őt attól is, hogy ezt követően elvégezze azt a részletes számvetést, amelyben a rendszerváltásban és az azt követő három évtizedben játszott szerepét, nézeteit, gondolatait foglalhatta volna össze. A rendszerváltás egyik jogi szakértője, az első szabadon választott kormány igazságügyi minisztere, az ellenzékben politizáló, majd a saját pártjából kizárt, s kényszerűen újrakezdő politikus, és egy nemzeti konzervatív beállítottságú alkotmánybíró visszaemlékezése most már véglegesen hiányozni fog történelmünkből.
Balsai István pályafutása tanulságainak összegyűjtése és összefoglalása utódaira vár. Érdemes munka ez!
Petrik Béla