„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja barátaiért.” - Mondta Jézus tanítványainak az utolsó vacsora alatt, de a gondolatot ezzel vezette be: „Ez az én parancsom: szeressétek egymást, mint ahogy én szeretlek titeket.”
Milyen egyszerűnek és könnyűnek hangzik a szeretet parancsa. Mert azt gondoljuk, hogy könnyű szeretni, hogy szeretetre vagyunk teremtve, ami örömöt ad, nemesít, kiteljesít minket. Mégis hányszor elbukunk a hétköznapokban. A szeretet áldozatotokat követel.
Milyen egyszerűnek és könnyűnek hangzik a szeretet parancsa. Mert azt gondoljuk, hogy könnyű szeretni, hogy szeretetre vagyunk teremtve, ami örömöt ad, nemesít, kiteljesít minket. Mégis hányszor elbukunk a hétköznapokban. A szeretet áldozatotokat követel.
„Ez az én parancsom: szeressétek egymást.” De Jézus folytatta: Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, engem előbb gyűlölt nálatok. Ha a világból volnátok, a világ mint övéit szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valók – hiszen kiválasztottalak titeket a világból -, gyűlöl titeket a világ.”
Vészjósló és egyben megerősítő szavak ezek. És ahogy az utolsó vacsora lámpásainak fényénél ülő apostoloknak távolinak, általánosnak tűntek ezek a gondolatok, nekünk is csupán egy messiási kijelentés, egy Jézus számos mondata közül. Ahogy a gyermekként a templompadban ülő Mindszenty Józsefnek és Horváth Jánosnak is az volt.
De ahogy az utolsó vacsora látszólagos nyugalmát néhány óra múlva szétverte a katonák lándzsáinak fémes csattanása, úgy rázta fel Mindszenty József és Horváth János lelkében is a békés hétköznapok biztonságát az emberi gonoszság.
Mert a történelem és az emberi gonoszság produkál olyan időszakokat, amikor büntetik a felebaráti szeretetet és a szeretet parancsát élők az életükkel fizethetnek érte.
Egy 1892-ben Csehimindszenten szültetett, szőlő- és földművelő családból származó katolikus fiú és egy 1921. november 7-én Cecén, kisgazda családban született reformárus gyermek… Oly különbözőnek tűntek, oly másféle sorsra rendeltettek – gondolhattuk volna, és talán gondolták volna ők is. De a XX. század embert nem kímélő borzalmai megpróbálták őket. És ők kiállták ezt a próbát. Istenért, egyházért, hazáért…
Horváth János falusi gyerek volt, már 4 éves korában libákat és teheneket őrzött. Legidősebb lévén testvérei között sok bizalmat és feladatot kapott szüleitől, besegített a családi gazdaságban. Mindez természetes volt számára. Az iskolában kitűnt. Kíváncsisága hajtotta előre, mindent tudni akart a körülötte levő világról. Édesanyja szeretete és türelme segítette a megismerésben. Sosem lett méltatlan a bizalmára.
Édesapja korai halála után, 11 évesen Budapestre került és a Pannónia utcai polgári iskolában végezte el a felső tagozatot. A munkásosztály gyermekei között hamar megtapasztalta az osztályidegenséget és a kirekesztettséget. A mindennapi megaláztatásokban részben az a háttér segítette, amit otthonról kapott. A szüleitől rendet, rendszert, tisztességet, becsületességet és az emberek tiszteletét tanulta. A szülői háztól kapott értékrendet pedig az iskola és a templom erősítette. A másik fontos alap és kapaszkodó a hit volt számára. Az iskolában lévő református imaház életébe már az első napon bekapcsolódott, majd tagja lett a 723-as számú gróf Tisza István cserkészcsapatnak. Így gondolkodik erről: „A cserkészet lényege a jótett. Jótettekből lesz jó polgár és jó haza. Az embernek elég tisztának tartania magát, tudni, hogy hivatása van felülről, és így formálnia a világot. Természetesen jó értelemben, nemes szándékkal.”
Hivatás és szolgálat. Ez a két szó végigkísérte Horváth Jánost az elmúlt évtizedekben és ez a két szó jellemzi ma is.
Tizenhat éves korában a gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Szakiskolában folytatta tanulmányait, ahol Szerb Antaltól tanult magyar irodalmat. Mindennapjait, közéleti-társadalmi szerepvállalásait reformátussága nagyban meghatározta. Aktív tagja lett a megalakuló Soli Deo Gloria Szövetség református diákegyletnek és a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek. Érettségi után, 1940-ben a Futura Terményértékesítő Központ leányvállalata, a Nostra Általános Közraktár Vállalat könyvelője volt, munkája mellett beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karára, ahol 1947-ben szerzett diplomát. Ezekben az években sem távolodott el a hittől, az egyháztól, presbiter lett a Pozsonyi úti református imaházban.
„A vallásosság, az istenhit teljesebbé teszi az embert.” – vallotta egyszer.
Több szervezetben vállalt közéleti szerepet. 1942-ben kapcsolatba került a Szórvány Kaláka Mozgalommal és még ugyanebben az évben belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, majd 1943-ban a Magyar Parasztszövetségbe.
A megszállás után, 1944-ben beszervezték a Magyar Testvéri Közösség elnevezésű németellenes titkos mozgalomba, majd részt vett a nemzeti ellenállásban a Szabad Élet Diákmozgalomban. A céljuk az volt, hogy minél előbb béke legyen Magyarországon, s hogy ne halljon meg még több magyar katona a doni 200 ezer után. Röplapokat terjesztettek, Horváth János ezek nyomtatásáért volt felelős. Lebuktak, a Gestapo és a nyilasok kitartó nyomozása sikerrel járt. Horváth János 1944. december 14-én került a kezükbe. Válogatott kínzásokkal igyekezték megtudni tőle társai hollétét. Halálra ítélték.
Ugyanebben az időben Mindszenty József a veszprémi vármegyei bíróság pincebörtönében raboskodott, majd Sopronkőhidára került.
Horváth János a halálos ítélet elől csodával határos módon, az ostrom zűrzavarában, a pincerendszereken keresztül megszökve menekült meg. Szabadulása után néhány nappal hat társával együtt eltemette a Rákóczi téri lakásában éhen halt Szabó Dezsőt.
1945 elején a Független Kisgazdapárt Angyalföldi szervezetének újjászervezésébe kezdett, annak elnöke lett. Ugyanebben az évben az országos választásokon nemzetgyűlési képviselővé választották.
Aztán 1946-ban megtörtént az első találkozás. Az időközben szabadult Mindszenty József a Gyöngyösi úti Tripoliszi templomot látogatta meg. Horváth János így emlékszik vissza: „Először főpaposan megállt a szoba közepén, és a kézfogás után állva kezdett beszélgetni, majd leültünk, és így folytattuk. Mindennapi dolgokról.”
A Parlamentben a pénzügyi bizottság tagjaként Horváth Jánosnak fontos szerepe volt a pengő hiperinflációját felváltó stabil forint megteremtésében, a külgazdasági kapcsolatépítés kezdeményezésében. Ezeken túl, többek között a független családi gazdaságok erősítését és a földreform stabilizálását előmozdítani kívánó szövetkezeti törvény előadója volt.
1947 januárjában újabb megpróbáltatások vártak rá. Köztársaság-ellenes összeesküvés koholt vádjával letartóztatták, a Mistéth-per hatodrendű vádlottjaként három és fél évnyi kényszermunkára ítélték, megismerte az Andrássy út 60. borzalmait, végül 4 évet töltött fogságban. Mindszenty Józsefet 1948. december 28-án tartóztatták le, a fogságból – csupán néhány napra – 1956. október 30-án szabadult.
Horváth János szabadulása után 1951-ben fizikai munkásként, kezdetben egy fűtő melletti salakosként, majd 1954-től műszerészként dolgozott. 1956-ban a műhelyből csatlakozott a felvonuláshoz.
A forradalom napjaiban ismét találkozott Mindszenty hercegprímással. Tildy Zoltánnal azért keresték fel őt, hogy meggyőzzék, szükség van a támogatására a polgári stabilizáció, a lelkek megnyugtatása érdekében. Ezután hangzott el a bíboros „A lelkemben nincs harag.” mondatot is tartalmazó beszéde.
Horváth János 1956. november 9-én több társával együtt New Yorkba utazott az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, hogy meggyőzze az USA-t és a Szovjetuniót a Magyarországgal kapcsolatos párbeszéd fontosságáról. A kísérlet kudarcba fulladt, az itthoni fenyegetettség miatt pedig Horváth János családjával együtt az Egyesült Államokban ragadt, nem térhettek vissza.
Ott is fáradhatatlanul dolgozott hazájáért, Magyarországért. 1957-ben társaival együtt megalakította a Magyar Forradalmi Tanácsot, majd New Yorkban a Szabad Magyarország Nemzeti Képviseletét. Részt vett az emigráns kisgazda párt szervezésében, és a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnök-pénztárosa lett. Alapítója és sok évig elnöke volt a kulturális célokat szolgáló Kossuth Alapítványnak.
Külföldön töltött évtizedeit számos szakmai siker koronázta. Hazatelepüléséig kitüntetett státusú egyetemi tanár volt az Indianapolisi Butler egyetemen, számos szakmai és tudományos egyesület munkájában vett részt. Több amerikai elnököt ismert, Ronald Reagannal munkakapcsolatban állt. Indianaban republikánus színekben képviselőjelöltnek indult.
Az Egyesült Államokban ismét találkozott az emigrációba kényszerült Mindszenty bíborossal, aki az ottani magyar közösségeket látogatta meg. Horváth János így emlékszik erre: „Találkozásunkkor felelevenítettem angyalföldi beszélgetésünket, és elmondtam neki, hogy mi ugyanabban a Gestapo és nyilas fogságban voltunk. Ugyanis aki engem letartóztatott és vert, és akasztásra készült, az a Balassa Bálint nevű nyilas csendőr-főhadnagy, aki letartóztatta és fogságban tartotta őt is, az akkori veszprémi püspököt…” Meg kell jegyezni, hogy Balassát a népbíróság később halála ítélte. Horváth János Mindszenty Józseffel együtt járt közben a köztársasági elnöknél, és kért kegyelmet számára. Kegyelmet kapott, és nem végezték ki. Később azonban elérte végzete.
János bátyánk 1997-ben költözött haza. Orbán Viktor hívására ismét politikai szerepet vállalt, 4 cikluson keresztül vett részt az Országgyűlés munkájában. Hogy mi motiválta? Hivatás, tenni akarás, szolgálat, hit, haza- és emberszeretet.
Mindszenty bíboros egyszer így fogalmazott: ,,A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle. Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar ígéret földjének megszerzését!”
Horváth János sok előadása kezdetén a következő szavakkal hívta közös gondolkodásra a hallgatóságot: „…mert oly sokféleképpen összetartozunk.”
Igen. Sokféleképpen összetartozunk, és a haza- és emberszeretet szolgálatában összetartozhat egy csehimindszenti katolikus és egy cecei református fiú.
Ezen összetartozás kifejezéseként határozott úgy a Mindszenty Társaság, hogy Horváth Jánost tűnteti ki a Mindszenty Emlékéremmel.
A laudáció 2014. november 3-án hangzott el a Parlamentben.
Vészjósló és egyben megerősítő szavak ezek. És ahogy az utolsó vacsora lámpásainak fényénél ülő apostoloknak távolinak, általánosnak tűntek ezek a gondolatok, nekünk is csupán egy messiási kijelentés, egy Jézus számos mondata közül. Ahogy a gyermekként a templompadban ülő Mindszenty Józsefnek és Horváth Jánosnak is az volt.
De ahogy az utolsó vacsora látszólagos nyugalmát néhány óra múlva szétverte a katonák lándzsáinak fémes csattanása, úgy rázta fel Mindszenty József és Horváth János lelkében is a békés hétköznapok biztonságát az emberi gonoszság.
Mert a történelem és az emberi gonoszság produkál olyan időszakokat, amikor büntetik a felebaráti szeretetet és a szeretet parancsát élők az életükkel fizethetnek érte.
Egy 1892-ben Csehimindszenten szültetett, szőlő- és földművelő családból származó katolikus fiú és egy 1921. november 7-én Cecén, kisgazda családban született reformárus gyermek… Oly különbözőnek tűntek, oly másféle sorsra rendeltettek – gondolhattuk volna, és talán gondolták volna ők is. De a XX. század embert nem kímélő borzalmai megpróbálták őket. És ők kiállták ezt a próbát. Istenért, egyházért, hazáért…
Horváth János falusi gyerek volt, már 4 éves korában libákat és teheneket őrzött. Legidősebb lévén testvérei között sok bizalmat és feladatot kapott szüleitől, besegített a családi gazdaságban. Mindez természetes volt számára. Az iskolában kitűnt. Kíváncsisága hajtotta előre, mindent tudni akart a körülötte levő világról. Édesanyja szeretete és türelme segítette a megismerésben. Sosem lett méltatlan a bizalmára.
Édesapja korai halála után, 11 évesen Budapestre került és a Pannónia utcai polgári iskolában végezte el a felső tagozatot. A munkásosztály gyermekei között hamar megtapasztalta az osztályidegenséget és a kirekesztettséget. A mindennapi megaláztatásokban részben az a háttér segítette, amit otthonról kapott. A szüleitől rendet, rendszert, tisztességet, becsületességet és az emberek tiszteletét tanulta. A szülői háztól kapott értékrendet pedig az iskola és a templom erősítette. A másik fontos alap és kapaszkodó a hit volt számára. Az iskolában lévő református imaház életébe már az első napon bekapcsolódott, majd tagja lett a 723-as számú gróf Tisza István cserkészcsapatnak. Így gondolkodik erről: „A cserkészet lényege a jótett. Jótettekből lesz jó polgár és jó haza. Az embernek elég tisztának tartania magát, tudni, hogy hivatása van felülről, és így formálnia a világot. Természetesen jó értelemben, nemes szándékkal.”
Hivatás és szolgálat. Ez a két szó végigkísérte Horváth Jánost az elmúlt évtizedekben és ez a két szó jellemzi ma is.
Tizenhat éves korában a gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Szakiskolában folytatta tanulmányait, ahol Szerb Antaltól tanult magyar irodalmat. Mindennapjait, közéleti-társadalmi szerepvállalásait reformátussága nagyban meghatározta. Aktív tagja lett a megalakuló Soli Deo Gloria Szövetség református diákegyletnek és a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek. Érettségi után, 1940-ben a Futura Terményértékesítő Központ leányvállalata, a Nostra Általános Közraktár Vállalat könyvelője volt, munkája mellett beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karára, ahol 1947-ben szerzett diplomát. Ezekben az években sem távolodott el a hittől, az egyháztól, presbiter lett a Pozsonyi úti református imaházban.
„A vallásosság, az istenhit teljesebbé teszi az embert.” – vallotta egyszer.
Több szervezetben vállalt közéleti szerepet. 1942-ben kapcsolatba került a Szórvány Kaláka Mozgalommal és még ugyanebben az évben belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, majd 1943-ban a Magyar Parasztszövetségbe.
A megszállás után, 1944-ben beszervezték a Magyar Testvéri Közösség elnevezésű németellenes titkos mozgalomba, majd részt vett a nemzeti ellenállásban a Szabad Élet Diákmozgalomban. A céljuk az volt, hogy minél előbb béke legyen Magyarországon, s hogy ne halljon meg még több magyar katona a doni 200 ezer után. Röplapokat terjesztettek, Horváth János ezek nyomtatásáért volt felelős. Lebuktak, a Gestapo és a nyilasok kitartó nyomozása sikerrel járt. Horváth János 1944. december 14-én került a kezükbe. Válogatott kínzásokkal igyekezték megtudni tőle társai hollétét. Halálra ítélték.
Ugyanebben az időben Mindszenty József a veszprémi vármegyei bíróság pincebörtönében raboskodott, majd Sopronkőhidára került.
Horváth János a halálos ítélet elől csodával határos módon, az ostrom zűrzavarában, a pincerendszereken keresztül megszökve menekült meg. Szabadulása után néhány nappal hat társával együtt eltemette a Rákóczi téri lakásában éhen halt Szabó Dezsőt.
1945 elején a Független Kisgazdapárt Angyalföldi szervezetének újjászervezésébe kezdett, annak elnöke lett. Ugyanebben az évben az országos választásokon nemzetgyűlési képviselővé választották.
Aztán 1946-ban megtörtént az első találkozás. Az időközben szabadult Mindszenty József a Gyöngyösi úti Tripoliszi templomot látogatta meg. Horváth János így emlékszik vissza: „Először főpaposan megállt a szoba közepén, és a kézfogás után állva kezdett beszélgetni, majd leültünk, és így folytattuk. Mindennapi dolgokról.”
A Parlamentben a pénzügyi bizottság tagjaként Horváth Jánosnak fontos szerepe volt a pengő hiperinflációját felváltó stabil forint megteremtésében, a külgazdasági kapcsolatépítés kezdeményezésében. Ezeken túl, többek között a független családi gazdaságok erősítését és a földreform stabilizálását előmozdítani kívánó szövetkezeti törvény előadója volt.
1947 januárjában újabb megpróbáltatások vártak rá. Köztársaság-ellenes összeesküvés koholt vádjával letartóztatták, a Mistéth-per hatodrendű vádlottjaként három és fél évnyi kényszermunkára ítélték, megismerte az Andrássy út 60. borzalmait, végül 4 évet töltött fogságban. Mindszenty Józsefet 1948. december 28-án tartóztatták le, a fogságból – csupán néhány napra – 1956. október 30-án szabadult.
Horváth János szabadulása után 1951-ben fizikai munkásként, kezdetben egy fűtő melletti salakosként, majd 1954-től műszerészként dolgozott. 1956-ban a műhelyből csatlakozott a felvonuláshoz.
A forradalom napjaiban ismét találkozott Mindszenty hercegprímással. Tildy Zoltánnal azért keresték fel őt, hogy meggyőzzék, szükség van a támogatására a polgári stabilizáció, a lelkek megnyugtatása érdekében. Ezután hangzott el a bíboros „A lelkemben nincs harag.” mondatot is tartalmazó beszéde.
Horváth János 1956. november 9-én több társával együtt New Yorkba utazott az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, hogy meggyőzze az USA-t és a Szovjetuniót a Magyarországgal kapcsolatos párbeszéd fontosságáról. A kísérlet kudarcba fulladt, az itthoni fenyegetettség miatt pedig Horváth János családjával együtt az Egyesült Államokban ragadt, nem térhettek vissza.
Ott is fáradhatatlanul dolgozott hazájáért, Magyarországért. 1957-ben társaival együtt megalakította a Magyar Forradalmi Tanácsot, majd New Yorkban a Szabad Magyarország Nemzeti Képviseletét. Részt vett az emigráns kisgazda párt szervezésében, és a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnök-pénztárosa lett. Alapítója és sok évig elnöke volt a kulturális célokat szolgáló Kossuth Alapítványnak.
Külföldön töltött évtizedeit számos szakmai siker koronázta. Hazatelepüléséig kitüntetett státusú egyetemi tanár volt az Indianapolisi Butler egyetemen, számos szakmai és tudományos egyesület munkájában vett részt. Több amerikai elnököt ismert, Ronald Reagannal munkakapcsolatban állt. Indianaban republikánus színekben képviselőjelöltnek indult.
Az Egyesült Államokban ismét találkozott az emigrációba kényszerült Mindszenty bíborossal, aki az ottani magyar közösségeket látogatta meg. Horváth János így emlékszik erre: „Találkozásunkkor felelevenítettem angyalföldi beszélgetésünket, és elmondtam neki, hogy mi ugyanabban a Gestapo és nyilas fogságban voltunk. Ugyanis aki engem letartóztatott és vert, és akasztásra készült, az a Balassa Bálint nevű nyilas csendőr-főhadnagy, aki letartóztatta és fogságban tartotta őt is, az akkori veszprémi püspököt…” Meg kell jegyezni, hogy Balassát a népbíróság később halála ítélte. Horváth János Mindszenty Józseffel együtt járt közben a köztársasági elnöknél, és kért kegyelmet számára. Kegyelmet kapott, és nem végezték ki. Később azonban elérte végzete.
János bátyánk 1997-ben költözött haza. Orbán Viktor hívására ismét politikai szerepet vállalt, 4 cikluson keresztül vett részt az Országgyűlés munkájában. Hogy mi motiválta? Hivatás, tenni akarás, szolgálat, hit, haza- és emberszeretet.
Mindszenty bíboros egyszer így fogalmazott: ,,A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle. Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar ígéret földjének megszerzését!”
Horváth János sok előadása kezdetén a következő szavakkal hívta közös gondolkodásra a hallgatóságot: „…mert oly sokféleképpen összetartozunk.”
Igen. Sokféleképpen összetartozunk, és a haza- és emberszeretet szolgálatában összetartozhat egy csehimindszenti katolikus és egy cecei református fiú.
Ezen összetartozás kifejezéseként határozott úgy a Mindszenty Társaság, hogy Horváth Jánost tűnteti ki a Mindszenty Emlékéremmel.
A laudáció 2014. november 3-án hangzott el a Parlamentben.