A családnak a szíve a gyermek. Egy édesanya akkor tud munkát vállalni, ha biztonságos, szerető környezetben tudhatja gyermekét. Ilyen helyet biztosít a kaszaperi szülőknek az önkormányzat. Majd 270 millió forintból épült a létesítmény, amihez plusz 15 millió forintot is biztosított a kormány. Már államtitkárként, amikor a térségben élőkkel és dolgozókkal kerestem a kapcsolatot, azt tapasztaltam, milyen konstruktív, előrelátó szemlélet jellemzi a településvezetést. Amit most avatunk, itt új munkahelyek is teremtődnek. A gyermekes családok elégedetten lépik majd át ennek az intézménynek a küszöbét – mondta a politikus.
Kun László polgármester felelevenítette a beruházással kapcsolatos előzményeket: rövid idő alatt zajlott le az előkészítés, a pályázat, a kivitelezés.
– És itt a végeredmény. Egy majdnem nulla fenntartási költséggel üzemelni képes létesítményről van szó. 12 millió forint értékben minden felszerelés (játékok, tévé, bútorok, kamerák) beszereztünk. Öröm lesz ide behozni a gyerekeket. Abban bízom, hogy nagyon sok gyermekkel mielőbb benépesülhetnek a csoportszobák. Élhető települést képzeltünk el a testülettel, ebbe beletartozik a mai világban már az iskola, az óvoda és a bölcsőde is. Nagy dolog egy település életében, hogy ez biztosított. Mi ezzzel büszkélkedhetünk. A fiatal szülők elgondolkodhatnak, hogy érdemes Kaszaperen olcsó ingatlant vásárolni, mert itt minden megadatik ahhoz, hogy gyermekeket neveljenek. Kívánom, hogy mindenki megtalálja a számításait –mondta a település vezetője és bejárásra invitálta a résztvevőket a 2X7 fős mini bölcsődébe.
BEOL