 | Máté István szobrászművész barátunk életútja itt a földön a végéhez ért, mégsem búcsúzunk – hitünk szerint még találkozunk! De addig is emlékezünk és emlékeztetünk tiszta gondolataira, csodálatos alkotásaira, amelyek ebben az egyre zavarosabb világban is Isten dicsőségét hirdetik, és az örökkévalóságnak állítanak emléket. |
Emlékezzünk Máté Istvánra, a művészetről mondott gondolataival: „Ma a művészek legtöbbje megdöbbenteni akar, létrehozni mindenáron olyan újat, ami első látásra meghökkent, de továbbgondolva igazán nem mond semmit. Sokszor még esztétikailag is közelebb áll ahhoz, hogy ízlésromboló legyen, mintsem örömet okozó.
Ebben az amúgy is elsekélyesedett, igazi értéket alig ismerő világban, úgy érzem, szükség lenne visszakanyarodni egyfajta normalitáshoz – ráébredni arra, hogy a világ sokat változott ugyan a technikai vívmányok következtében, de az ember évezredekre visszatekintve sem változott sokat. Egy ember életútja: születés - élet - halál. Ezenközben a szükségletei sem mások, mint akár többszáz éve, csak más lehetőségekkel, de ugyanazt az utat járja végig. Szüksége van őszinte érzésekre, szüksége van keresni azt, ami jó, keresni a szépet, ami a szellemiséget és az igazat jelenti.
A törtélelemre visszatekintve minden kornak van egy felemelkedő, egy csúcson levő, és egy hanyatló korszaka - mi egy hanyatló korszakban születtünk, az európai művészet egy "lejtőn ereszkedik" - akár hanyatlásnak is lehetne nevezni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem szabad feladni a reményt, hogy a művészet - bár csak szerény mértékben - de képes a természethez hasonlóan megújítani és jó irányt mutatva, újratanítani sok elfelejtett emberi érzést.”
Kedves István!
Hitben hűséges kiállásod, példamutató életed, jó irányt mutatott számunkra is, nem csak a művészetedben, de emberségedben és az emberek iránti figyelmes szeretetedben egyaránt. Gondolataidat immár mi gondoljuk tovább…
Isten Veled, Kedves István!
Isten éltessen, az Örökéletre!
***
MÁTÉ ISTVÁN szobrászművész. Csongrádon született, 1952. augusztus 22-én. Felesége: Lantos Györgyi szobrászművész. Két gyermek édesapja: Hunor (1983), Márk (1988). Életút: Művészeti Gimnázium, Szeged (1967-1971); Magyar Képzőművészeti Egyetem (1971-1976). A Művészeti Alap tagja (1976); a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja (1978). Derkovits ösztöndíjas (1978-1979). Kiállítások: Budapest, Szentes, Csongrád, Gyöngyös, Isrlohn (Németország), Rastadt (Németország), Bécs (Ausztria), Brüsszel (Belgium), Belchatów (Lengyelország). Köztéri munkái: Budapest, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes, Csongrád, Lakitelek, Tiszakécske, Soltvadkert, Tápé, Fehéregyháza (Románia), Gyöngyös, Zsombó, Mórahalom, Szigethalom, Detk, Kiskőrös, Pirtó, Csokonyavisonta… Díjak, elismerések: II. János Pál pápa aranyérmének kitüntetettje (1985). Dante Biennálé fődíja, Ravenna - Olaszország. Firenze város aranyérme (1989). Az Olasz Köztársasági Elnök díja, Ravenna (1991). Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2002). Károly Róbert Aranyérem, Gyöngyös (2004). Mindszenty Emlékérem (2021).
Ebben az amúgy is elsekélyesedett, igazi értéket alig ismerő világban, úgy érzem, szükség lenne visszakanyarodni egyfajta normalitáshoz – ráébredni arra, hogy a világ sokat változott ugyan a technikai vívmányok következtében, de az ember évezredekre visszatekintve sem változott sokat. Egy ember életútja: születés - élet - halál. Ezenközben a szükségletei sem mások, mint akár többszáz éve, csak más lehetőségekkel, de ugyanazt az utat járja végig. Szüksége van őszinte érzésekre, szüksége van keresni azt, ami jó, keresni a szépet, ami a szellemiséget és az igazat jelenti.
A törtélelemre visszatekintve minden kornak van egy felemelkedő, egy csúcson levő, és egy hanyatló korszaka - mi egy hanyatló korszakban születtünk, az európai művészet egy "lejtőn ereszkedik" - akár hanyatlásnak is lehetne nevezni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nem szabad feladni a reményt, hogy a művészet - bár csak szerény mértékben - de képes a természethez hasonlóan megújítani és jó irányt mutatva, újratanítani sok elfelejtett emberi érzést.”
Kedves István!
Hitben hűséges kiállásod, példamutató életed, jó irányt mutatott számunkra is, nem csak a művészetedben, de emberségedben és az emberek iránti figyelmes szeretetedben egyaránt. Gondolataidat immár mi gondoljuk tovább…
Isten Veled, Kedves István!
Isten éltessen, az Örökéletre!
***
MÁTÉ ISTVÁN szobrászművész. Csongrádon született, 1952. augusztus 22-én. Felesége: Lantos Györgyi szobrászművész. Két gyermek édesapja: Hunor (1983), Márk (1988). Életút: Művészeti Gimnázium, Szeged (1967-1971); Magyar Képzőművészeti Egyetem (1971-1976). A Művészeti Alap tagja (1976); a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja (1978). Derkovits ösztöndíjas (1978-1979). Kiállítások: Budapest, Szentes, Csongrád, Gyöngyös, Isrlohn (Németország), Rastadt (Németország), Bécs (Ausztria), Brüsszel (Belgium), Belchatów (Lengyelország). Köztéri munkái: Budapest, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes, Csongrád, Lakitelek, Tiszakécske, Soltvadkert, Tápé, Fehéregyháza (Románia), Gyöngyös, Zsombó, Mórahalom, Szigethalom, Detk, Kiskőrös, Pirtó, Csokonyavisonta… Díjak, elismerések: II. János Pál pápa aranyérmének kitüntetettje (1985). Dante Biennálé fődíja, Ravenna - Olaszország. Firenze város aranyérme (1989). Az Olasz Köztársasági Elnök díja, Ravenna (1991). Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2002). Károly Róbert Aranyérem, Gyöngyös (2004). Mindszenty Emlékérem (2021).