A Baden-Württemberg-i tartomány városa, Kirchheim unter Teck és Kalocsa között évtizedek óta fennálló gazdasági és kulturális együttműködést, valamint az ezzel összefüggő cserediákprogramot a járvány után ismét fel kell melegíteni, állapította meg e héten tartott hivatalos találkozóján dr. Filvig Géza polgármester és Arnold Adrien, a kalocsai német nemzetiségi önkormányzat elnöke, aki készen áll arra, hogy felvegye a fonalat a település elöljáróival és a járvány után újra megerősítse a két helység kapcsolatát. A németországi testvérnél a legutóbbi személyes találkozók óta már másik önkormányzat regnál, és vezetőt is cseréltek: 2020 márciusától dr. Pascal Bader az új főpolgármester.
– A szervezet elnökeként polgármester úrral egyeztettem a Német Önkormányzat Kalocsa munkájáról, az elmúlt év költségvetéséről, Kirchheim unter Teck és Kalocsa partnervárosi kapcsolatáról, beszámoltam a 2020-ban megvalósult programjainkról, valamint a terveinkről, céljainkról és a beadott pályázatokról – foglalta össze a találkozó témáit Arnold Adrien, aki hangsúlyozta: a feladatok között az egyik legkardinálisabb biztosan a partnervárosi kapcsolat felmelegítése lesz, mivel az együttműködés kerek évfordulóját tavaly ünnepelték volna a felek, ha nem eszkalálódik a járvány Európában. A jubileum alkalmából már kidolgozás alatt állt egy programtervezet, és az az elsődleges cél, hogy ezt idén frissítsék, majd – ahogy lesz rá lehetőség – megvalósítsák.
A Német Önkormányzat Kalocsa feladata a német nemzetiségi programok támogatása, szervezése, lebonyolítása, a nemzeti öntudat elmélyítése, a kultúra és a hagyományok ápolása és terjesztése, minél szélesebb körben, a fiataltól az idősebb generációkig.
Az idei év kiemelt programja a német nemzetiségi tábor, valamint a diákcsereprogram újraélesztése lesz, persze csak akkor, amikor megszűnnek a járványhelyzet miatt hozott korlátozó intézkedések. A Kirchheim unter Teckkel közös projekt jelenleg csak online csatornákon zajlik, de az önkormányzat abban bízik, hogy néhány hónapon belül el lehet kezdeni a személyes találkozások megszervezését.
BAON