Bemutatásra került: Izsák város története II. kötet, Izsáki képes kalendárium, és Mátyási József emlékkönyve is.
Mesznéder Klára helytörténész, a Mátyási József emlékkönyv szerkesztője a kötettel méltó módon egy izsáki születésű reformkori költő munkásságát őrzi meg az érdeklődők számára.
Izsák város története II. kötetet Tetézi Lajos, Izsák Város történetének folytatásként írta meg, amelyben a város életéből az elmúlt tíz év történéseit tárja elénk. Az élet minden területéből ad áttekintést, képgalériát tematikus bontásban. Várostörténeti kronológiának köszönhetően pedig egyfajta történetmeséléssel kínál hasznos ismereteket az olvasóknak.
Szabó József alpolgármester megnyitó beszédében elmondta: „Igény van az ilyen jellegű időutazásra, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az első kötet, ami lényegében az őskortól indulva 2012-ig mutatta be városunk történelmét, mára már az utolsó darabig elfogyott! Rengeteg munka van ezeknek a könyveknek az elkészítésében.
Több mint 20 éve kezdődött Tetézi Lajos gyűjtőmunkája, a hiányzó részletek felkutatása, szerkesztése, a meglévő ismeretek rendszerezett papírra vetése. Ehhez az embert próbáló munkához kellett egy ilyen megszállott, elkötelezett személy közülünk, mint amilyen Lajos.”
Majd a rendezvényen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Tetézi Lajos életéről mesélt egészen a 60-as évek elejétől, amely történet egy beat zenekarral kezdődött, majd az ELTE-n át, a népművelődési és újságírói tevékenységeken keresztül, Izsák város legmeghatározóbb kulturális szerepköréig. Volt szerencséje végigkövetni pályafutását, hiszen évtizedek óta ismerik egymást.
„Tetézi Lajos példázatos élete az adott területen, minőségben és teljesítményben mindig szintet tudott tartani, aki olyan pályát futott be, amit nem csak a hűség, hanem a szakmai tisztesség, a hozzáállás, a tudás és a kapcsolatteremtő és megtartó képesség jellemez leginkább”.
Lezsák Sándor befejezésül pedig egy ajánlatot is hozott Izsák városnak: ha Tetézi Lajos ír egy olyan helytörténeti olvasókönyvet, ami külön szól az első, második és egészen a nyolcadik osztályos gyerekekig, akkor ő kiadója és mecénása lesz azoknak a kiadványoknak.
Nagyon fontosnak tartja, hogy minél több helyi értéket megismerjenek, minél több helyi ismeretük legyen a gyerekeknek, hiszen így lesz kötődésük majd a saját településük értékeihez. Pedagógusként azt is fontosnak tarja, hogy a gyermekeket saját szintjükhöz mérten vezessük be a környezetük kulturális világába.
Tetézi Lajos meghatódva hallgatta az elnök úr beszédét és megtisztelően fogadta az ajánlatát. Majd elmondta, hogy a kiadványoknak is az a célja, hogy a hagyományainkat őrizzük, megőrizzük magunknak mindazt, amit az elődeink megteremtettek. Küldetésének tarja, hogy az előttünk jártak munkáit, értékeit vigyük tovább, őrizzük meg és tegyük hozzá a magunkét, és azt egybe csomagolva adjuk tovább az utánunk lévő generációnak.
Mindhárom kiadvány ingyenesen került kiosztásra a megjelent résztvevők között, de aki nem tudott eljönni, az szintén ingyenesen kérheti az izsáki művelődési házban, az izsáki könyvtárban, és a Holsza trafikban, amíg a készlet tart.
Az rendezvény során az Izsák várossá avatásának a 25. évfordulójára kiírt fotó- és rajzpályázat díjainak a kiosztására is sor került.
vira.hu