Fordulópontot, és új helyzetet teremtett a koronavírus terjedése elleni hazai küzdelem területén egy csaknem 18 ezer ember bevonásával készülő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálat elvégzése. 17 780 embert kértek fel a vizsgálatra, őket véletlenszerűen kiválasztva, akik életkorra, nemre, regionális elhelyezkedésre, és a lakóhelyeik településtípusára vonatkozóan is képviselik - reprezentálják - a magyarországi lakosságot.
A vizsgálatot május 1-jén kezdte el a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvos képző felsőoktatási intézmény (Semmelweis Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem), és a Központi Statisztikai Hivatal. A vizsgálat eredménye alapján arra lehet majd következtetni, hogy az ország mely területein, milyen korcsoportokban mekkora lehet a vírussal való fertőzöttség aránya. Az eddig nyilvánosságra hozott részeredmények az alábbi körülményeket igazolják:
- Magyarországon nagyon hatékony és jól időzített intézkedések révén meggátolták a koronavírusos betegek tömeges megjelenését. Az Országgyűlésben folyamatosan elhangzó ellenzéki kritikák minden alapot nélkülöznek, mivel a hazai megbetegedések és az emiatti elhalálozások száma Európa egyik legeredményesebb egészségvédelméről tanúskodnak;
- Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből csupán kettő lett pozitív az országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton. Az eredmény igazolja az országosan jelenleg alkalmazott tesztelési gyakorlat helyességét, hiszen ez a csupán két tízezreléknyi pozitív minta vitathatatlanul jelzi az ellenzék által követelt véletlenszerű tömeges teszteléseknek a felmerülő óriási költségekkel szembeállítható egy-két tízezreléknyi pozitív eredményét;
- Európa több országa - a magyarországi koronavírusos halálozási arányt tízszeresen is meghaladó halálozási aránya árán – túljutott a járvány első hullámának a csúcspontján, és a népesség 15-20 százalékának átfertőzöttségének ismeretében lazítja az eddigi korlátozó intézkedéseit. Magyarországon a reprezentatív vizsgálat eredménye szerint a lakosság legfeljebb egy százaléka átfertőzött, azaz a sikeres védekezésünk elejét vette annak, hogy a járvány első hulláma átcsapjon az ország fölött. Mi a jövőben is a járvány első hulláma ellen küzdünk, azaz a védekezésünk és az esetleges korlátozásokat enyhítő intézkedéseink más meggondolásból fakadnak, mint a jelentősebb átfertőződött lakossággal rendelkező, és a járvány második hulláma ellen fellépő országok döntései. Mi a koronavírus elleni vakcina remélt feltalálásáig és alkalmazási lehetőségéig - ami közel egy év is lehet – törekedjünk arra, hogy a jelenlegi helyzet megőrzését biztosító rendelkezések révén ellenálljunk a járvány első hullámának.
A tervezett enyhítések különös megfontolást igényelnek.
Dr. Fekete Gyula és Dr. Fejér László
Nemzeti Fórum Egészségpolitikai Munkacsoport