Lakiteleken ülésezett csütörtökön a Hungarikum Bizottság. Egyetlen új hungarikumot választottak: a Magyar népmesék sorozatot. Egyhangúan döntöttek arról, hogy bekerüljön ebbe a körbe.
A bizottság ülésén Nagy István agrárminiszter, a testület elnöke úgy fogalmazott: a Magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik, és a rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait.
A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg már 76 érték tartozik.
Az ülésen arról is döntöttek, hogy Kecskemét szecessziós városmagja – különös tekintettel a Cifrapalota épületére – bekerült a Magyar Értéktárba.
Ebben kap helyet ezentúl a Jászkürt – Lehel Kürtje, a Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és Vitéz László-bábjáték, a Magyar Értékmentő Műhelyként Működő Csángó Fesztivál, valamint a dél-alföldi szikes tavak környéke is. Ezzel a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.
Az ülésen egyébként Nagy István agrárminiszter arra is emlékeztetett, hogy csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázaton résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást. A tárcavezető kiemelte: a folyamatosan emelkedő igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület – a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál – alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be. Kifejtette: a most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, ezzel a belföldi turizmus erősítéséhez.
hiros.hu