A kormányzat döntése alapján a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a magyar gazdaság stratégiai ágazatává vált, amelynek fejlesztésére történelmi lehetőség nyílik a most induló támogatási ciklusban. Az ellátási szempontokat tekintve a pandémia alatt még jobban kirajzolódott a rövid ellátási lánc fontossága, valamint a távolról érkező áruk kockázata – jelentette ki tegnapi sajtóközleményében Erdős Norbert. |
Az agrárkormányzat, valamint a termelők, a gyártók és a kereskedők közös feladata, hogy minél több embert lássanak el minőségi magyar élelmiszerekkel határainkon belül és kívül – közölte Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Trade magazin által szervezett Business Days konferencián, ahol az agrártárca közleménye szerint átadta a Kereskedelmi Nívódíj a Magyar Termékekért elismeréseket. A nívódíj célja, hogy magasabb szintre emelje a kereskedők és a gyártók együttműködését a hazai termékek népszerűsítése érdekében. Kitért arra, hogy az ellátási szempontokat tekintve a pandémia alatt még jobban kirajzolódott a rövid ellátási lánc fontossága, valamint a távolról érkező áruk kockázata.
Annak érdekében, hogy Magyarország élelmiszer-ellátása továbbra is biztonságosan megoldható legyen, szükség van a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére hazai forrásból – folytatta az államtitkár, aki szerint minden ösztönző eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy a hazai boltok polcaira minél több kiváló minőségű és biztonságos magyar élelmiszer kerüljön. A közlemény szerint Erdős Norbert hozzátette: a korábbi támogatási időszakoktól eltérően a 2021–2027-es periódusra jellemző, hogy az élelmiszeripar támogatása egy helyen, összehangoltan történik. A legfőbb forrás a Vidékfejlesztési program, amelyből 750 milliárd forint áll rendelkezésre az élelmiszeripar számára erre az időszakra.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy jelentős az érdeklődés a már megjelent, ötvenmilliárd forintos keretösszegű, élelmiszeripari üzemek fejlesztésére vonatkozó felhívás iránt, valamint kiemelt népszerűségnek örvend a több mint egy hónapja pályázható, élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére irányuló felhívás is, amelynek keretösszege kétszázmilliárd forint – áll a közleményben.
Magyar Hírlap / JL

Uniós oltalomban részesült a Madarasi birspálinka
Az Európai Bizottság kedden kihirdetett rendeletével a Madarasi birspálinka védett elnevezés lett az EU-ban. Ezzel tizenkettőre emelkedett az uniós oltalmat élvező magyar pálinkaelnevezések száma – közölte az Agrárminisztérium tegnapi közleményében.
A Madarasi birspálinka előállítása Bács-Kiskun megye területén lévő kereskedelmi pálinkafőzdékben, kizárólag erről a területről származó birsből történhet. A birs számára kiváló környezetet biztosít az itteni sok napfény. A készítése során különleges lépés, hogy a gyümölcsöt feldolgozás előtt utóérlelik, így a gyümölcsben az aromaanyagok tovább koncentrálódnak.
(JL)