 | November 3-án emlékezünk meg a világháborúk és forradalmak, sokszor embertelen körülményei között is helyüket megálló, az emberi nagyság példaadó képviselőire, a katonaorvosokra és egészségügyi dolgozókra. Ők azok, akik számára az élet védelme nem csak egy feladat, hanem egy hivatás is egyben. |
A megemlékezésre most is az 1942 májusában a Magyar Országos Orvos Szövetség és a Honvédorvosok Tudományos Egyesülete állíttatott emlékműnél került sor. A szobor eredti célja az első és második világháborúban elesett katonaorvosok előtti tiszteletadás volt, az évtizedek alatt azonban Horvay János alkotása számos többletjelentést kapott. Jelképe lett mind az 1956-os forradalomban mind pedig – Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnökének szavaival élve- , „a belülről fakadó, kívülről láthatatlan csodának és reménynek”.
Az eseményen elhangzott beszédek, más más aspektusból ragadták meg ugyanazt a témát, a katonaorvosi kötelességek kettős létállapotát.
Lezsák Sándor beszédében a reményre helyezte a hangsúlyt, és emlékeztetett bennünket, a megemlékezés húsz éves tradíciója háború sújtotta világunkban aktuálisabb, mint valaha. Hazánk sem 1956-ben, sem pedig most nem számíthat külső segítségre, a harchoz szükséges erőt önmagunkból kell merítenünk.
Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára az önfeláldozás és kötelességtudat erejére mutatott rá, mint a magyar honvéd két olyan tulajdonságára, mely legendássá tette Európa harcmezőin. Mindezekkel együtt kifejezete abbéli reményét, hogy Hazánk hosszú ideig élvezheti az béke korszakát.
Dr. Fejes Zsolt Dezső orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka szerint a harctéren a látható és a láthatatlan ellenséggel is meg kell küzdeniük az ott szolgáló orvosoknak, akin nem csak a golyó ütötte sebek, hanem a fertőzések és járványok ellen is harcolnak. Kiemelte, az 1848 óta tartó tradíció egy szilárd hidat képez a múlt és jelen katonaorvosai között.
A megemlékezés résztvevői katonai tiszteletadás mellett emlékkorszorúikat, mécseseiket és fehér virágaikat helyezték el az emlékmű előtt.
Az eseményt, a korábbi évekhez hasonlóan a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Fórum Egyesület szervezte.
Az eseményen elhangzott beszédek, más más aspektusból ragadták meg ugyanazt a témát, a katonaorvosi kötelességek kettős létállapotát.
Lezsák Sándor beszédében a reményre helyezte a hangsúlyt, és emlékeztetett bennünket, a megemlékezés húsz éves tradíciója háború sújtotta világunkban aktuálisabb, mint valaha. Hazánk sem 1956-ben, sem pedig most nem számíthat külső segítségre, a harchoz szükséges erőt önmagunkból kell merítenünk.
Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára az önfeláldozás és kötelességtudat erejére mutatott rá, mint a magyar honvéd két olyan tulajdonságára, mely legendássá tette Európa harcmezőin. Mindezekkel együtt kifejezete abbéli reményét, hogy Hazánk hosszú ideig élvezheti az béke korszakát.
Dr. Fejes Zsolt Dezső orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka szerint a harctéren a látható és a láthatatlan ellenséggel is meg kell küzdeniük az ott szolgáló orvosoknak, akin nem csak a golyó ütötte sebek, hanem a fertőzések és járványok ellen is harcolnak. Kiemelte, az 1848 óta tartó tradíció egy szilárd hidat képez a múlt és jelen katonaorvosai között.
A megemlékezés résztvevői katonai tiszteletadás mellett emlékkorszorúikat, mécseseiket és fehér virágaikat helyezték el az emlékmű előtt.
Az eseményt, a korábbi évekhez hasonlóan a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzeti Fórum Egyesület szervezte.