– Nagy örömömre szolgál, hogy három év után újra itt állhatok és a falunapi rendezvényünkön köszönthetem önöket. Az elmúlt évek nehézségei után jó érzés újra együtt látni a családokat, rokonokat, baráti társaságokat – fogalmazott a falunapi köszöntőjében Csontos Máté polgármester, aki beszámolt az elmúlt időszakban megvalósult beruházásairól.
– Több évtizedes álmunk valósult meg azzal, hogy elkészült a Móricgátot Jászszentlászlóval összekötő út. A faluházunk teljes felújításon esett át, a temető kerítését és a ravatalozót is felújítottuk és hamarosan a játszótér építését kezdjük, aminek fedezete már a számlánkon van – sorolta Csontos Máté, aki hozzátette: az idei évben kisebb költségvetésből tudnak gazdálkodni.
Az összejövetel szónoka Lenkei Róbert, a megyei közgyűlés tagja, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő választókerületi kabinetfőnöke volt. A politikus párhuzamot vont Szent István bel- és külpolitikája és a mai aktualitások között. – Szent István számára az egyház adta meg a stabilitást. Mi ma is templomokat építünk és újítunk fel, szemben mások templomrombolásával – mondta többi között Lenkei Róbert.
A hagyomány szerint az aratás után, Szent István napon sütötték az új búzából készült első kenyeret. Lenkei Róbert az ünnepi kenyéráldás előtt emlékeztetett arra, hogy a mostani aszályos időszak megmutatta, hogy semminek sem lehet természetesnek venni a létezését. – Becsülnünk, tisztelnünk kell azokat, akik megtermelik számunkra a kenyérnek valót – hangsúlyozta a szónok.
Az ünnepségen átadták a Móricgát Községért kitüntető emlékérmet, amit a képviselő-testület Kósa István református lelkésznek ítélt oda. Mint a döntéshozók indokolták: Kósa István az önzetlen, emberközpontú munkájával érdemelte ki az elismerést.
A Móricgáton élők az 1992. szeptember 30-án, a szanki református templomban megtartott bemutatkozó istentiszteleten ismerhették meg Kósa Istvánt. A kitüntetettet méltató Csontos Máté kiemelte: „... akkoriban még nem volt túl lelkes fiatalember, aki később óriási eredményeket ért el, különösen a szórványok, közöttük Móricgát fejlesztésében, építésében.” Mint elhangzott: a hívek nagyon hamar megszerették az új tiszteletest.
Nevéhez kötődik a kiskunmajsai új református templom és a jászszentlászlói imaház felépítése. Szankon is komoly felújítások, korszerűsítések is történtek eddigi szolgálata idején.
Kósa Istvánnak a szétszóródott gyülekezetet is össze kellett terelnie. Móricgát egyházi életében és gyarapodásában is fontos szerepet vállalt.
– Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy móricgáti templomépítő Dobos Károly után, Kósa István tiszteletes szolgálati ideje alatt történt a gyülekezet legjelentősebb anyagi gyarapodása. A templom melletti telek megvásárlása, az ott meglévő kis tanya vendégházzá alakítása is a kezdeményezésére történt. A móricgáti református templom tető- és nyílászáró cseréje, valamint a parkosítás is neki köszönhető. Az ismert bürokratikus világ közepette tudta véghez vinni ezeket az óriási fejlesztéseket, amelyekből kétkezi munkájával is kivette részét. Mindenki láthatta őt talicskázni, kerítést építeni, betonozni, fát ültetni – emelte ki Csontos Máté, aki a móricgátiak nevében köszönetet mondott az elmúlt harminc év szolgálatáért.
BAON