Mészáros Márta kiskunfélegyházi múzeumigazgató az elkészült kötetről elmondta: a szerzők számára komoly szakmai kihívást jelentett a könyv anyagának összeállítása, mivel a kunokról már számos tudományos kiadvány és kutatási eredmény ismert, ezek tudatában kellett egy olyan kiadványt megszerkeszteni, ami ezen eredményekre alapozva, azonban hétköznapi nyelvezetben adja közre a kunoktól ismert szavakat és kifejezéseket, a régészeti, történeti és néprajzi ismereteket. A Lezsák Sándor országgyűlési képviselőtől kapott megbízás arról is szólt, hogy egy mindenki számára közérthető kiadvány készüljön. Ez azt is jelentette, hogy egy-két mondatban kellett összefoglalni olyan témákat, amelyekről komoly tudományos értekezések is készültek.
A Kun Képes Lexikon három részre tagolódik. Az első fejezet történeti ismertetőt tartalmaz a kunokról, a második részben 33 kunokhoz kapcsolódó kifejezés magyarázata jelenik meg. A fogalomtárban helyet kapott többek között a kun szék, a kunkapitány, a kun puszta, a kunhalom, a kun baba, a kun tegez, a kun sisak és a kun hímzés leírása is. A kötet záró része a kun hagyományokat napjainkban is őrző 49 település címszavas történetét tartalmazza, közülük 9 település a Nagykunságban, 40 település a Kiskunságban található.
Dr. Nagy Molnár Miklós, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója hangsúlyozta, hogy az elkészült kötet nem egy tudományos munka, hanem a tudomány eredményeit felhasználó ismeretterjesztő kiadvány, amely a kun nép eredetéről, betelepüléséről és történetéről szól egészen a 20. század elejéig. Közismert történések mellett kevésbé ismert eseményeket is tartalmaz a mű, emellett jeles személyiségek, uralkodók is megjelennek benne, akik sokat tettek a kun lakosságért. A Kun Képes Lexikon leginkább azt a célt szolgálja, hogy a gyermekek számára adjon egy használható alap tudást, illetve felkeltse a figyelmet a mélyebb szakirodalom iránt.
Lezsák Sándor országgyűlési képviselő beszédében köszönetet mondott a szerzőpárosnak az elkészült könyv alaposságáért. A szanki Kiskun Emlékhely átadásakor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy el kell készíteni a kunok történetét, hagyományait és szokásait bemutató könyvet. A kötet elkészült, azonban – ahogy Lezsák Sándor fogalmazott – annak tartalma csak akkor tud hasznosulni, ha a könyvet használjuk is. Ennek érdekében mind a 49 kun település általános és középiskolája részére el fogják juttatni a Lexikon több példányát.
Az Országgyűlés alelnöke egy felhívást is ismertetett. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum – a Kecskeméti Katona József Múzeum védnökségével – pályázatot hirdet a kun települések iskolának, felső tagozatos és középiskolás diákok számára. A tanulmányi verseny témája a Kun Képes Lexikon anyaga lesz. 2022. november 24-én fog megjelenni az első írásos forduló, amit 2023 januárjában fog követni a második. A legjobb eredményt elérő csapatok 2023. március végén mérhetik össze tudásukat a lakiteleki Hungarikum Ligetben megrendezendő kétnapos döntőben. Az első feladatlap a Népfőiskola Alapítvány honlapján lesz elérhető a megjelenés időpontjától.