Március 30-31-én a Lakiteleki Népfőiskolán Magyar szemmel - emlékülést tartottak a rendszerváltásról, és a rendszerváltás kiemelkedő alakjairól. Az emlékülés címe nem véletlen műve. Magyar Szemmel címen Csurka István cikksorozatot írt a Magyar Fórumban. Ezért a rendezvényen megemlékeztek Csurka Istvánról , aki március 27-én lett volna 85 éves.
Az előzményekről:
Amint Hágen Ádámtól az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKON) főszervezőjétől megtudtuk; az IKON Egyesület megalakulása óta fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal kutatók számára, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. 2018 decemberében az IKON Egyesület, a Lakiteleki Népfőiskola és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) Magyar szemmel címmel pályázatot hirdetett a rendszerváltás emlékezetére olyan Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók számára, akik a bölcsészet-, vagy egyéb társadalomtudomány valamely szakágával, művészet-, vagy irodalomtörténettel foglalkoznak. A kutatónak több megadott témakör közül egyet kell kiválasztania, és először annak 2- 4000 karakteres összefoglalóját kell elküldenie 2019. január 20-ig. Ezt követően a szakmai zsűri február 1-jéig döntött a tartalmi és formai követelmények alapján arról, hogy a munka további kidolgozásra alkalmas-e. Pozitív elbírálás esetén a pályázó lehetőséget kapott arra, hogy munkáját 15-25.000 karakterben kifejtse, s azt a megküldje. Ezt követően a legjobbak lehetőséget kaptak arra, hogy a 2019. március végén, a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezésre kerülő emlékülésen előadásban ismertethessék munkájukat.
Március 30-án délután a Lakiteleki Népfőiskola Széchenyi termében Domonkos László író, Nagymihály Zoltán történész, a RETÖRKI tudományos segédmunkatársa és Nagy Dóra politológus, az IKON elnöke tartott előadást. Két előadó egyben a szakmai zsűri tagja volt.
Nagy Dóra, Nagymihály Zoltán, Házi Balázs, a RETÖRKI folyóiratának, a Rendszerváltó Archívumnak szerkesztője és Dr. Kasznár Attila politológus, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének adjunktusa bírálták el a beérkező pályamunkákat.
Domonkos László, a Csurka című könyv szerzője Csurka István munkásságát mutatta be. Beszédét azzal kezdte, hogy a Színházi világnap dátuma egybeesik Csurka István születésnapjával. Kijelentette: „Csurka Istvánt a magyar színház hősszerelmesének tartjuk. Szerelmes volt drámaírásba, a színház világába. Ez az oka annak, hogy többen Csurka Istvánt csak színpadi szerzőként tartják számon. Csurka drámaíró, jó színdarabokat írt – ez az általánosan elfogadott kép. Az életmű tárgyalásának elején ki kell jelenteni, hogy mindez csakis részben felel meg a valóságnak. Az életmű különböző egyéb szegmensei legalább azonos színvonalúak a drámákkal. Szépprózáira, politikai publicisztikáira nagyon fontos odafigyelnünk.” Domonkos ezért a prózákat emelte ki; Csurka István egy korai és egy kései novelláját. Szerinte A mélység vándora és Fesztiválkandúr a legtöbbet tudja elmondani a csurkai világszemléletről, világlátásról a széppróza tükrében. A mélység vándora 1956-ban jelent meg. A novelláról így írt a Csurka István 2000-ben: „Az Új Írásban megjelenik A mélység vándora című novellám, amely ma, negyvennégy év múltán is kétkötetes novellagyűjteményem címadója, holott azt egy huszonkét éves, zöldfülű írógyerek írta. Ebben az írásban először jutottam el gondolatban, képben és utalásban a szétszabdalt és elveszett, említeni sem szabad hazába, és a gondolatig, hogy Magyarország nem annyi, amennyit szögesdróttal körülvettek, hanem több. A novella hőse, az egykori kivándorló, aki az óceán mélyén, a nagy nyomás alatt maradt életben, s most hazaindulva eljut fel a Duna torkolatától a Tiszán és Körösökön a teljes hazába, itt hal meg az édesvizek kisebb nyomása miatt, és „éppen harangoztak Nagyszalontán, amikor elszenderült”. Ez a mondat megjelent 1956-ban. Mindenki értette, megállítottak az utcán.” Domonkos elmondta, hogy „a novella főhőse egy nagyszalontai parasztember, aki kivándorolt Amerikába, de az óceán mélyén lévő nagy nyomás miatt életben maradt, és a vizek mélyén hazaindul a falujába. Az édesvizek kisebb nyomása alatt viszont meghal…Idézett a novellából: „Kereste a Tiszát, sehogy sem bírt ráakadni, sem az ízéről, sem a sodrásáról. „Hiába, régen volt az, mikor én eljöttem – gondolta. – Lehet, megint szabályozták a Tiszát.” Hanem mikor jó idő múltán megbotlott egy hídroncsban, már nagyon gyenge volt. Kinézett, látta, hogy Buda és Pest áll a folyó két partján. „Túljöttem a Tiszán” - gondolta, s lefeküdt, mert nagyon fáradtnak érezte magát. Fuldoklott, nehezen kapkodott a víz után. A szíve is alig vert már. Arcra fordult, belefúrta magát az iszapba, széttárta a karját, s kezével belevájt a sárba. Magához akarta ölelni a földet, s zokogott, pedig életében nem sírt még soha. Éppen harangoztak Szalontán, mikor elszenderült…” A dátum tehát 1956. 1953-1956 között több magyar értelmiségi juthatott el a szovjet megszállás óta először Erdélybe. Ez a történelmi alap. 1956-ban, és utána sem lehetett beszélni Trianonról, viszont ebben a novellában megfogalmazódik az, hogy Magyarország jóval több, nagyobb terület annál, mint amit szögesdróttal körülvettek. Ezt a novellát 22 évesen írta Csurka István, s utal az író, politikus világképére, annak teljes kibontakozására. A Fesztiválkandúr novella már 2005-ös. Domonkos László szerint a mű egy érdekes, „jellegzetes kései Kádár-kori életkép felvillantása. Megérkezik vidékre a fővárosi író egy író-olvasó találkozóra. Egy ilyen rendezvényen minden helyi, aki csak számított részt vett, és rajtuk kívül az irodalmi kékharisnyák is, akik női magakelletéssel is fellépnek a fővárosból érkező író úr előtt. A fesztiválkandúr esetünkben maga az író, aki kandurkodni érkezik, kinézi, ki a legszebb nő, és ki is választotta azt magának. A vacsora, a tánc után az író elmegy a hölggyel, annak szüleinek házába, de már hajnalodik. A család már ébredezik, felkel…Mindez azt eredményezi, hogy az író a kínálkozó végkifejlett elől megszökik. Kimegy az országútra, látja Tokaj hegyeit, és hatalmas megkönnyebbüléssel távozik. Ez egy Kádár-kori, jellegzetes értelmiségi forma, hogy menekülési kísérletekben próbáltunk élni.” A csurkai politikai publicisztikai pedig a Magyar Fórum létrejöttével szökkent szárba, de természetesen ennek megvoltak az előzményei például a Magyar Nemzetben és a Hitelben – hallottuk az előadótól. Több irodalomtörténész szerint a rendszerváltást követő kor legnívósabb magyar politikai publicisztikáit Csurka István írta. „Olyan meglátásokat fogalmazott meg ezekben a cikkekben – és szerencsére egyre többen felismerik ezt – amelyek visszaigazolódtak; elég csak a migrációra gondolni. Csurka István korszakos alkotója volt a legújabb kori magyar irodalomnak és szellemi életnek – jelentette ki Domonkos László.
Nagymihály Zoltán előadását azzal kezdte, hogy M. Kiss Sándor történész, professor emeritus, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főigazgató-helyettese szerint, ha meg akarjuk érteni a ’90-es évek politikatörténetét, akkor minimum 1867-ig vissza kell menni az időben. Az előadó úgy gondolja, ha nem is kell visszanyúlni a kiegyezés koráig, de 1956-ig mindenképpen. Hiszen 1956 volt az a téma, ami a Kádár-korszakban „búvópatakként” jelen volt. Ennek kapcsán Nagymihály Csurka István 2006-os Az esztéta című írásából idézett. „A történelem először ásóval, kapával, csókkal, karddal, gumibottal, gondolattal, felkiáltással és elhallgatással, virágcsokorral és vonalzóval megtörténik. Aztán egynémely részei egyesek által és sokféle formában; képben, zenében, legtöbbször azonban leírva, elbeszélve újra történnek. És aztán ez a leírás is történelem lesz. Ezért nem szabad hazudni. Mert a hazugság is beleépül a történelembe.” A történész kiemelte: 1956 amíg a nemzet testén komoly sebet okozott, a hatalom számára fenyegetést jelentett. ’56 újraértékelésének kísérletei egyidősek a rendszerváltással. De 1985-ben Monoron Csurka István 1956-ról, mint felvállalt programként beszélt. „...1956 és ami utána következett, a magyar történelem máig fel nem mért, a maga valójában fel nem fogott cezúrája és vízválasztója. A forradalomnak nemcsak hogy a története nincs kellőképpen feldolgozva, hanem történelmi fordulópont jellege sincs kimutatva, s talán még csak megsejtve sem a gondolkodásban ...1945-ben ... nem szakadt meg a magyar lelkekben a folytonosság tudata. ... S még akkor is, amikor a nemzet nyakára ültetett bábok elkezdték véres és kegyetlen színjátékukat a politikai porondon ... a nemzet belső szervezete, öntudata, ha nem is érintetlen és sértetlen, de valójában ép maradt. S éppen mert ép és lelkében szuverén maradt, tudta véghezvinni 1956 lélegzetelállító, világra szóló csodáját. Felkelt, felegyenesedett, s ha csak két hétre is, de nyilvánvalóvá tudta tenni, hogy ennek a kicsiny darab európai földnek jogos ura, méltó művelője, s hogy szavának, jellemének, gondolatainak tisztes helye van az európai népek parlamentjében. S éppen, mert a forradalom ilyen volt, rendkívüli világesemény, az uralmi rendszerek lényegét leleplező rakétafény, mert tragikusan szép és nagyszerű volt, egyszeri és megismételhetetlen, mert egy nemzet élni akarásának utolsó fellobbanása volt, éppen azért, ami utána következett: a bukás, az eltiprás, a magára maradás is végzetes volt. Csak az lehetett ... Ilyen fordulat még egyetlenegy történelmi fordulópontján, egyetlenegy szabadságharcának bukása, egyetlenegy háborúvesztése után sem következett be. 1956. november 4-e óta a magyarság nem a saját történelmét éli...” Lakiteleken pedig 1985. október 22-én egy versillusztrációkból nyílt képzőművészeti tárlat során, egy Antológia-est alkalmával, tizennégy magyar költő lépett színpadra, hogy verseikkel fejezzék ki a Kádár-rendszer elleni tiltakozásukat. Az előadó megállapította, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzék az egyéni jogokat tartotta a legfontosabbnak, míg a népiek, nemzetiek a közösségieket. Ez vonatkozik a határon túli magyarság kérdéskörére is.
Nagy Dóra a rendszerváltás, a film és az identitásképzés kapcsolatát elemezte. Rendhagyóan, érdekesen, kissé úgy, mint egy tanórán ülnénk, ahol a tanár közvetlenül beszél a diákokkal. „Kinek van otthon televízió készüléke? Ki látta az Aranyember című filmet és ki olvasta a regényt?” Megjegyezte, hogy Jókai Mór Aranyemberét nagyon sokan úgy képzelték el, még a regényt ismerők is, ahogy a filmben látták. Az amerikaiak pedig beleépítik az ellenségképet az akciófilmekbe is. A gonosz hol német, hol orosz, hol vietnámi. A filmek befolyásolják, formálják az amerikaiak identitástudatát. De a filmek befolyásolják az amerikaiakról kialakult képeket. „Viszont, ha belegondolunk a magyar filmgyártásba, akkor eléggé elrettentő képet kapunk. Nézői oldalról az identitásképzés nem tudatos. Filmnézés közben nem gondolunk arra, hogy az adott film mennyire hat a gondolkodásunkra, világszemléletünkre. Az pedig több mint vicces, hogy Magyarországon Szulejmán szemszögéből beszélünk a Hunyadiakról. A rendszerváltozásról nem készült egyetlen egy olyan film, ami elgondolkodtatna minket az adott témáról, ami véleményt mond, bemutat egy adott szemszöget. Ha pedig gyártanak is magyar filmeket, azok nem jutnak el a közönséghez. A németek 2006-ban készítették A mások élete filmet, amely egy író és a párja kapcsolatán mutatja be a lehallgatás rendszerét a hajdani NDK-ban. De bemutatják a lehallgatáson kívül a rendszerrel szemben állók és a rendszert kiszolgálók nézőpontját is. Nálunk pedig ezek a jelzők uralják közéletet: náci, kommunista, fasiszta, áruló, propagandista. Természetesen egy rendszerváltásról szóló filmmel nem tűnnének el a közbeszédből ezek a jelzők, de elindulhatna egy párbeszéd, mert megismernénk mások nézőpontjait.”
Március 31-én vasárnap, az emlékülés zárónapján került sor a pályázat eredményhirdetésére, s előtte a hat továbbjutott pályázó 20-20 percben bemutatta dolgozatát. Az első helyezett Biró István az ELTE harmadéves történelem szakos hallgatója lett. Pályamunkája: Csurka István a rendszerváltozás Kasszandrája. Kasszandra jóslataiban sem hittek, de neki meg is kellett hogy lássa a jóslatok beteljesülését. A második Vinczeffy Levente a Károli Gáspár Református Egyetem jogász hallgatója lett, dolgozatának címe; Mit adott Csurka István és a MIÉP a magyar társadalomnak?
Hornyák Dávid, az ELTE hallgatója a harmadik helyezést érte el Antall József nemzetpolitikai nézeteiről szóló dolgozatával.
Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke tartotta az emlékülés záróbeszédét.
Megtudtuk; kissé idegenkedik az elmúlt 30 évről szóló írások olvasásától, előadásokat hallgatásától Ennek fő oka az erős elfogultság. Hiába próbál távolságtartó lenni, nem sikerül. Ezért inkább a jelenbe menekül, és a következő hetek, hónapok történéseibe. Ha interjút is ad a rendszerváltás időszakáról, akkor arra alaposan felkészül, hogy pontos legyen. Újra elolvassa naplójegyzeteit, a korabeli írásokat. 19 évesen néhány hónapig segédmunkás volt az Országos Széchenyi Könyvtárban, és ott azt megtanulta, hogy minden kis papírlapot, jegyzetet meg kell őrizni. Majd 20-30 év múlva eldöntik, mi maradjon meg. Ez jellemző a RETÖRKI Archívumára is, ahol minden kis jegyzet megtalálható, és a kutatók, a levéltárosok eldöntik, mire van szükség, és mi vált feleslegessé.
Az Országgyűlés elnöke gratulált a pályázóknak, főleg a bátorságukhoz. Nagy bátorság kell erről a korszakról írni. Felhívta a kutatók figyelmét a dolgok mögé látásra. Egyik, Beregszászról érkező pályázó közölte, hogy a Szamizdatot 1988-ban már az utcán is lehetett kapni. Ez valóban így van, hiszen a hatóság nem vegzálta a terjesztőket. De mi volt ennek az oka? – vetette fel Lezsák? A hatalom, a titkosszolgálat ezzel térképezte fel a vásárlói kört. Így a hálózatot sikerült beazonosítani. Tehát ez egy csali volt- fogalmazott az Országgyűlés alelnöke. A kutatóknak azt is tanácsolta, keressék föl a megélt élmények hordozóit. Készítsenek interjúkat velük. De minden kutatónak tudnia kell, hogy elfogultság nélkül a rendszerváltás éveinek tanúi, a rendszerváltók nem tudnak nyilatkozni –tette hozzá. Ahogy a saját életünket sem tudjuk kívülről szemlélni.
Lezsák Sándor szólt a Népfőiskoláról, az értékfeltáró kollégiumokról, a pályázatokról szólt. A következő pályázat a Rongyos gárda történetét állítja előtérbe. Igaz, feldolgozták már a témát, de nem elegen.
Lezsák megemlítette a lakiteleki építkezést: „több mint 20 milliárdos beruházás közepén vagyunk, és egy olyan időszakon túl, amikor ki akarták kapcsolni a villanyt, s adósságcsapdában vergődtünk. Nem volt egyszerű megőrizni a Népfőiskolát a ’90-es években és a Gyurcsány-kormány alatt, de kijöttünk ebből a csapdából, s amit 2005-ben, 2006-ban elterveztem, az itt most a gyakorlatban megvalósul. A tulajdonos pedig a Szeged-Csanádi Püspökség.”
Ezt követően a Komatál Programról beszélt. „Szükségesek a nemzetpolitikai, családpolitikai törvények, intézkedések, de kell a Komatál Program is, ami ezt kiegészíti.” Ezért szeretnék feleleveníteni azt a családi, baráti kötelékeket megerősítő népszokást, amely a keresztszülők, barátok mára már feledésbe merült segítségnyújtását jelenti a családoknak, a gyermekágyas kismamának. A komatál, komakendő átadása egy olyan gesztus, amely nem csupán az étel adományozásáról szól, hanem a baráti segítségnyújtásról, a kismama és kisbaba meglátogatásáról, a családok és a családi kötelékek megerősítéséről, az újszülött közösségi bevonásáról.
Illyést idézte, miszerint egy jól működő társadalomnak olyannak kell lennie, mint a római szekér két kerekének. Egyik kerék a párt, a másik a mozgalom. Szükséges az együttműködés a párt és annak a mozgósító környezete között.
Lezsák Sándor zárszava végén Csurka István szellemét idézte meg. „Csurka István mondatai, gondolatai ma is időszerűek, és azok is maradnak. Mindketten mozgalmat akartunk, de Csurka érezte, hogy a másik kerék, a párt – utalt az MDF-re - nem működik. Nagy drámája volt, hogy párt és a mozgalom nem működött egyszerre, és együtt. Én a mozgósító környezetet próbáltam meg a párt mellett szervezni, s ebben Csurka István, Bíró Zoltán nagy segítőtársam volt. Tény; Csurka István időszerűsége jelenvaló.” Amiket leírt, bekövetkeztek. Ilyenkor ellenfelei is elcsöndesednek, és másfelé tekintenek – fejezte be zárszavát az Országgyűlés alelnöke.
Medveczky Attila, magyarforum.hu
Amint Hágen Ádámtól az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKON) főszervezőjétől megtudtuk; az IKON Egyesület megalakulása óta fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal kutatók számára, hogy tehetségüket kibontakoztathassák. 2018 decemberében az IKON Egyesület, a Lakiteleki Népfőiskola és a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) Magyar szemmel címmel pályázatot hirdetett a rendszerváltás emlékezetére olyan Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók számára, akik a bölcsészet-, vagy egyéb társadalomtudomány valamely szakágával, művészet-, vagy irodalomtörténettel foglalkoznak. A kutatónak több megadott témakör közül egyet kell kiválasztania, és először annak 2- 4000 karakteres összefoglalóját kell elküldenie 2019. január 20-ig. Ezt követően a szakmai zsűri február 1-jéig döntött a tartalmi és formai követelmények alapján arról, hogy a munka további kidolgozásra alkalmas-e. Pozitív elbírálás esetén a pályázó lehetőséget kapott arra, hogy munkáját 15-25.000 karakterben kifejtse, s azt a megküldje. Ezt követően a legjobbak lehetőséget kaptak arra, hogy a 2019. március végén, a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezésre kerülő emlékülésen előadásban ismertethessék munkájukat.
Március 30-án délután a Lakiteleki Népfőiskola Széchenyi termében Domonkos László író, Nagymihály Zoltán történész, a RETÖRKI tudományos segédmunkatársa és Nagy Dóra politológus, az IKON elnöke tartott előadást. Két előadó egyben a szakmai zsűri tagja volt.
Nagy Dóra, Nagymihály Zoltán, Házi Balázs, a RETÖRKI folyóiratának, a Rendszerváltó Archívumnak szerkesztője és Dr. Kasznár Attila politológus, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének adjunktusa bírálták el a beérkező pályamunkákat.
Domonkos László, a Csurka című könyv szerzője Csurka István munkásságát mutatta be. Beszédét azzal kezdte, hogy a Színházi világnap dátuma egybeesik Csurka István születésnapjával. Kijelentette: „Csurka Istvánt a magyar színház hősszerelmesének tartjuk. Szerelmes volt drámaírásba, a színház világába. Ez az oka annak, hogy többen Csurka Istvánt csak színpadi szerzőként tartják számon. Csurka drámaíró, jó színdarabokat írt – ez az általánosan elfogadott kép. Az életmű tárgyalásának elején ki kell jelenteni, hogy mindez csakis részben felel meg a valóságnak. Az életmű különböző egyéb szegmensei legalább azonos színvonalúak a drámákkal. Szépprózáira, politikai publicisztikáira nagyon fontos odafigyelnünk.” Domonkos ezért a prózákat emelte ki; Csurka István egy korai és egy kései novelláját. Szerinte A mélység vándora és Fesztiválkandúr a legtöbbet tudja elmondani a csurkai világszemléletről, világlátásról a széppróza tükrében. A mélység vándora 1956-ban jelent meg. A novelláról így írt a Csurka István 2000-ben: „Az Új Írásban megjelenik A mélység vándora című novellám, amely ma, negyvennégy év múltán is kétkötetes novellagyűjteményem címadója, holott azt egy huszonkét éves, zöldfülű írógyerek írta. Ebben az írásban először jutottam el gondolatban, képben és utalásban a szétszabdalt és elveszett, említeni sem szabad hazába, és a gondolatig, hogy Magyarország nem annyi, amennyit szögesdróttal körülvettek, hanem több. A novella hőse, az egykori kivándorló, aki az óceán mélyén, a nagy nyomás alatt maradt életben, s most hazaindulva eljut fel a Duna torkolatától a Tiszán és Körösökön a teljes hazába, itt hal meg az édesvizek kisebb nyomása miatt, és „éppen harangoztak Nagyszalontán, amikor elszenderült”. Ez a mondat megjelent 1956-ban. Mindenki értette, megállítottak az utcán.” Domonkos elmondta, hogy „a novella főhőse egy nagyszalontai parasztember, aki kivándorolt Amerikába, de az óceán mélyén lévő nagy nyomás miatt életben maradt, és a vizek mélyén hazaindul a falujába. Az édesvizek kisebb nyomása alatt viszont meghal…Idézett a novellából: „Kereste a Tiszát, sehogy sem bírt ráakadni, sem az ízéről, sem a sodrásáról. „Hiába, régen volt az, mikor én eljöttem – gondolta. – Lehet, megint szabályozták a Tiszát.” Hanem mikor jó idő múltán megbotlott egy hídroncsban, már nagyon gyenge volt. Kinézett, látta, hogy Buda és Pest áll a folyó két partján. „Túljöttem a Tiszán” - gondolta, s lefeküdt, mert nagyon fáradtnak érezte magát. Fuldoklott, nehezen kapkodott a víz után. A szíve is alig vert már. Arcra fordult, belefúrta magát az iszapba, széttárta a karját, s kezével belevájt a sárba. Magához akarta ölelni a földet, s zokogott, pedig életében nem sírt még soha. Éppen harangoztak Szalontán, mikor elszenderült…” A dátum tehát 1956. 1953-1956 között több magyar értelmiségi juthatott el a szovjet megszállás óta először Erdélybe. Ez a történelmi alap. 1956-ban, és utána sem lehetett beszélni Trianonról, viszont ebben a novellában megfogalmazódik az, hogy Magyarország jóval több, nagyobb terület annál, mint amit szögesdróttal körülvettek. Ezt a novellát 22 évesen írta Csurka István, s utal az író, politikus világképére, annak teljes kibontakozására. A Fesztiválkandúr novella már 2005-ös. Domonkos László szerint a mű egy érdekes, „jellegzetes kései Kádár-kori életkép felvillantása. Megérkezik vidékre a fővárosi író egy író-olvasó találkozóra. Egy ilyen rendezvényen minden helyi, aki csak számított részt vett, és rajtuk kívül az irodalmi kékharisnyák is, akik női magakelletéssel is fellépnek a fővárosból érkező író úr előtt. A fesztiválkandúr esetünkben maga az író, aki kandurkodni érkezik, kinézi, ki a legszebb nő, és ki is választotta azt magának. A vacsora, a tánc után az író elmegy a hölggyel, annak szüleinek házába, de már hajnalodik. A család már ébredezik, felkel…Mindez azt eredményezi, hogy az író a kínálkozó végkifejlett elől megszökik. Kimegy az országútra, látja Tokaj hegyeit, és hatalmas megkönnyebbüléssel távozik. Ez egy Kádár-kori, jellegzetes értelmiségi forma, hogy menekülési kísérletekben próbáltunk élni.” A csurkai politikai publicisztikai pedig a Magyar Fórum létrejöttével szökkent szárba, de természetesen ennek megvoltak az előzményei például a Magyar Nemzetben és a Hitelben – hallottuk az előadótól. Több irodalomtörténész szerint a rendszerváltást követő kor legnívósabb magyar politikai publicisztikáit Csurka István írta. „Olyan meglátásokat fogalmazott meg ezekben a cikkekben – és szerencsére egyre többen felismerik ezt – amelyek visszaigazolódtak; elég csak a migrációra gondolni. Csurka István korszakos alkotója volt a legújabb kori magyar irodalomnak és szellemi életnek – jelentette ki Domonkos László.
Nagymihály Zoltán előadását azzal kezdte, hogy M. Kiss Sándor történész, professor emeritus, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főigazgató-helyettese szerint, ha meg akarjuk érteni a ’90-es évek politikatörténetét, akkor minimum 1867-ig vissza kell menni az időben. Az előadó úgy gondolja, ha nem is kell visszanyúlni a kiegyezés koráig, de 1956-ig mindenképpen. Hiszen 1956 volt az a téma, ami a Kádár-korszakban „búvópatakként” jelen volt. Ennek kapcsán Nagymihály Csurka István 2006-os Az esztéta című írásából idézett. „A történelem először ásóval, kapával, csókkal, karddal, gumibottal, gondolattal, felkiáltással és elhallgatással, virágcsokorral és vonalzóval megtörténik. Aztán egynémely részei egyesek által és sokféle formában; képben, zenében, legtöbbször azonban leírva, elbeszélve újra történnek. És aztán ez a leírás is történelem lesz. Ezért nem szabad hazudni. Mert a hazugság is beleépül a történelembe.” A történész kiemelte: 1956 amíg a nemzet testén komoly sebet okozott, a hatalom számára fenyegetést jelentett. ’56 újraértékelésének kísérletei egyidősek a rendszerváltással. De 1985-ben Monoron Csurka István 1956-ról, mint felvállalt programként beszélt. „...1956 és ami utána következett, a magyar történelem máig fel nem mért, a maga valójában fel nem fogott cezúrája és vízválasztója. A forradalomnak nemcsak hogy a története nincs kellőképpen feldolgozva, hanem történelmi fordulópont jellege sincs kimutatva, s talán még csak megsejtve sem a gondolkodásban ...1945-ben ... nem szakadt meg a magyar lelkekben a folytonosság tudata. ... S még akkor is, amikor a nemzet nyakára ültetett bábok elkezdték véres és kegyetlen színjátékukat a politikai porondon ... a nemzet belső szervezete, öntudata, ha nem is érintetlen és sértetlen, de valójában ép maradt. S éppen mert ép és lelkében szuverén maradt, tudta véghezvinni 1956 lélegzetelállító, világra szóló csodáját. Felkelt, felegyenesedett, s ha csak két hétre is, de nyilvánvalóvá tudta tenni, hogy ennek a kicsiny darab európai földnek jogos ura, méltó művelője, s hogy szavának, jellemének, gondolatainak tisztes helye van az európai népek parlamentjében. S éppen, mert a forradalom ilyen volt, rendkívüli világesemény, az uralmi rendszerek lényegét leleplező rakétafény, mert tragikusan szép és nagyszerű volt, egyszeri és megismételhetetlen, mert egy nemzet élni akarásának utolsó fellobbanása volt, éppen azért, ami utána következett: a bukás, az eltiprás, a magára maradás is végzetes volt. Csak az lehetett ... Ilyen fordulat még egyetlenegy történelmi fordulópontján, egyetlenegy szabadságharcának bukása, egyetlenegy háborúvesztése után sem következett be. 1956. november 4-e óta a magyarság nem a saját történelmét éli...” Lakiteleken pedig 1985. október 22-én egy versillusztrációkból nyílt képzőművészeti tárlat során, egy Antológia-est alkalmával, tizennégy magyar költő lépett színpadra, hogy verseikkel fejezzék ki a Kádár-rendszer elleni tiltakozásukat. Az előadó megállapította, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzék az egyéni jogokat tartotta a legfontosabbnak, míg a népiek, nemzetiek a közösségieket. Ez vonatkozik a határon túli magyarság kérdéskörére is.
Nagy Dóra a rendszerváltás, a film és az identitásképzés kapcsolatát elemezte. Rendhagyóan, érdekesen, kissé úgy, mint egy tanórán ülnénk, ahol a tanár közvetlenül beszél a diákokkal. „Kinek van otthon televízió készüléke? Ki látta az Aranyember című filmet és ki olvasta a regényt?” Megjegyezte, hogy Jókai Mór Aranyemberét nagyon sokan úgy képzelték el, még a regényt ismerők is, ahogy a filmben látták. Az amerikaiak pedig beleépítik az ellenségképet az akciófilmekbe is. A gonosz hol német, hol orosz, hol vietnámi. A filmek befolyásolják, formálják az amerikaiak identitástudatát. De a filmek befolyásolják az amerikaiakról kialakult képeket. „Viszont, ha belegondolunk a magyar filmgyártásba, akkor eléggé elrettentő képet kapunk. Nézői oldalról az identitásképzés nem tudatos. Filmnézés közben nem gondolunk arra, hogy az adott film mennyire hat a gondolkodásunkra, világszemléletünkre. Az pedig több mint vicces, hogy Magyarországon Szulejmán szemszögéből beszélünk a Hunyadiakról. A rendszerváltozásról nem készült egyetlen egy olyan film, ami elgondolkodtatna minket az adott témáról, ami véleményt mond, bemutat egy adott szemszöget. Ha pedig gyártanak is magyar filmeket, azok nem jutnak el a közönséghez. A németek 2006-ban készítették A mások élete filmet, amely egy író és a párja kapcsolatán mutatja be a lehallgatás rendszerét a hajdani NDK-ban. De bemutatják a lehallgatáson kívül a rendszerrel szemben állók és a rendszert kiszolgálók nézőpontját is. Nálunk pedig ezek a jelzők uralják közéletet: náci, kommunista, fasiszta, áruló, propagandista. Természetesen egy rendszerváltásról szóló filmmel nem tűnnének el a közbeszédből ezek a jelzők, de elindulhatna egy párbeszéd, mert megismernénk mások nézőpontjait.”
Március 31-én vasárnap, az emlékülés zárónapján került sor a pályázat eredményhirdetésére, s előtte a hat továbbjutott pályázó 20-20 percben bemutatta dolgozatát. Az első helyezett Biró István az ELTE harmadéves történelem szakos hallgatója lett. Pályamunkája: Csurka István a rendszerváltozás Kasszandrája. Kasszandra jóslataiban sem hittek, de neki meg is kellett hogy lássa a jóslatok beteljesülését. A második Vinczeffy Levente a Károli Gáspár Református Egyetem jogász hallgatója lett, dolgozatának címe; Mit adott Csurka István és a MIÉP a magyar társadalomnak?
Hornyák Dávid, az ELTE hallgatója a harmadik helyezést érte el Antall József nemzetpolitikai nézeteiről szóló dolgozatával.
Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, az Országgyűlés alelnöke tartotta az emlékülés záróbeszédét.
Megtudtuk; kissé idegenkedik az elmúlt 30 évről szóló írások olvasásától, előadásokat hallgatásától Ennek fő oka az erős elfogultság. Hiába próbál távolságtartó lenni, nem sikerül. Ezért inkább a jelenbe menekül, és a következő hetek, hónapok történéseibe. Ha interjút is ad a rendszerváltás időszakáról, akkor arra alaposan felkészül, hogy pontos legyen. Újra elolvassa naplójegyzeteit, a korabeli írásokat. 19 évesen néhány hónapig segédmunkás volt az Országos Széchenyi Könyvtárban, és ott azt megtanulta, hogy minden kis papírlapot, jegyzetet meg kell őrizni. Majd 20-30 év múlva eldöntik, mi maradjon meg. Ez jellemző a RETÖRKI Archívumára is, ahol minden kis jegyzet megtalálható, és a kutatók, a levéltárosok eldöntik, mire van szükség, és mi vált feleslegessé.
Az Országgyűlés elnöke gratulált a pályázóknak, főleg a bátorságukhoz. Nagy bátorság kell erről a korszakról írni. Felhívta a kutatók figyelmét a dolgok mögé látásra. Egyik, Beregszászról érkező pályázó közölte, hogy a Szamizdatot 1988-ban már az utcán is lehetett kapni. Ez valóban így van, hiszen a hatóság nem vegzálta a terjesztőket. De mi volt ennek az oka? – vetette fel Lezsák? A hatalom, a titkosszolgálat ezzel térképezte fel a vásárlói kört. Így a hálózatot sikerült beazonosítani. Tehát ez egy csali volt- fogalmazott az Országgyűlés alelnöke. A kutatóknak azt is tanácsolta, keressék föl a megélt élmények hordozóit. Készítsenek interjúkat velük. De minden kutatónak tudnia kell, hogy elfogultság nélkül a rendszerváltás éveinek tanúi, a rendszerváltók nem tudnak nyilatkozni –tette hozzá. Ahogy a saját életünket sem tudjuk kívülről szemlélni.
Lezsák Sándor szólt a Népfőiskoláról, az értékfeltáró kollégiumokról, a pályázatokról szólt. A következő pályázat a Rongyos gárda történetét állítja előtérbe. Igaz, feldolgozták már a témát, de nem elegen.
Lezsák megemlítette a lakiteleki építkezést: „több mint 20 milliárdos beruházás közepén vagyunk, és egy olyan időszakon túl, amikor ki akarták kapcsolni a villanyt, s adósságcsapdában vergődtünk. Nem volt egyszerű megőrizni a Népfőiskolát a ’90-es években és a Gyurcsány-kormány alatt, de kijöttünk ebből a csapdából, s amit 2005-ben, 2006-ban elterveztem, az itt most a gyakorlatban megvalósul. A tulajdonos pedig a Szeged-Csanádi Püspökség.”
Ezt követően a Komatál Programról beszélt. „Szükségesek a nemzetpolitikai, családpolitikai törvények, intézkedések, de kell a Komatál Program is, ami ezt kiegészíti.” Ezért szeretnék feleleveníteni azt a családi, baráti kötelékeket megerősítő népszokást, amely a keresztszülők, barátok mára már feledésbe merült segítségnyújtását jelenti a családoknak, a gyermekágyas kismamának. A komatál, komakendő átadása egy olyan gesztus, amely nem csupán az étel adományozásáról szól, hanem a baráti segítségnyújtásról, a kismama és kisbaba meglátogatásáról, a családok és a családi kötelékek megerősítéséről, az újszülött közösségi bevonásáról.
Illyést idézte, miszerint egy jól működő társadalomnak olyannak kell lennie, mint a római szekér két kerekének. Egyik kerék a párt, a másik a mozgalom. Szükséges az együttműködés a párt és annak a mozgósító környezete között.
Lezsák Sándor zárszava végén Csurka István szellemét idézte meg. „Csurka István mondatai, gondolatai ma is időszerűek, és azok is maradnak. Mindketten mozgalmat akartunk, de Csurka érezte, hogy a másik kerék, a párt – utalt az MDF-re - nem működik. Nagy drámája volt, hogy párt és a mozgalom nem működött egyszerre, és együtt. Én a mozgósító környezetet próbáltam meg a párt mellett szervezni, s ebben Csurka István, Bíró Zoltán nagy segítőtársam volt. Tény; Csurka István időszerűsége jelenvaló.” Amiket leírt, bekövetkeztek. Ilyenkor ellenfelei is elcsöndesednek, és másfelé tekintenek – fejezte be zárszavát az Országgyűlés alelnöke.
Medveczky Attila, magyarforum.hu