 | A lelátói erőszak a labdarúgás esetében elsősorban Európában és Dél-Amerikában nem (volt) ismeretlen jelenség. Az 1980-as évek lelátói hangulata Európa szerte forró volt, a futballhuliganizmus szinte napi szinten okozott problémákat. |
A 39 halálos áldozatot követelő 1985-ös Heysel-tragédia, vagy a 96 elhunyt az 1989-es Hillsborough-tragédiában csak a jéghegy csúcsai voltak, de ezekre mindenki felfigyelt, elsősorban a sok halott és a rangos mérkőzések miatt. A nagyszámú szurkoló miatt eleve magas kockázatú egy ilyen esemény, hiszen a tömeg sok esetben nem a józan eszére hallgatva reagál – különösen ha egy része nem is józan és nem is feltétlen csak szurkolni érkezik a stadionba.
A Népstadionban több tízezer néző előtt megrendezett kettős rangadók egészen sokáig békés eseménynek számítottak, ezeken általában csak szóváltás zajlott, vagy egy-egy nagyobb pofon dördült el. Az 1980-as években azonban Magyarországon is egyre több incidens fordult elő. Ezekben a legtöbbször az ország legnépszerűbb és legsikeresebb csapata, a Ferencváros szurkolói csaptak össze a ’70-es évek legsikeresebb csapatának szurkolóival, az Újpesti Dózsáéval. A két szurkolótábor közötti ellentét visszavezethető a Dózsa BM-es, rendőri hátterére, mellyel szemben a fradisták mindig is ellenérzéssel, gyűlölettel voltak. A Ferencváros egyetlen állami szerv támogatását sem élvezte, sőt inkább hátráltatták a klub működését, mely természetesen az eredményekre is kihatott. Visszaemlékezések szerint egy-egy nagyobb verekedés alkalmával a rendőrök rendre az újpestiek oldalára álltak, mely a gyűlöletet tovább fokozta, a fradistákat pedig megedzette.
Az így megedződött zöld-fehér keménymag a ’90-es évekre pedig olyannyira megerősödött, hogy Európa szerte kétes hírnévre tettek szert. Amerre a Ferencváros megfordult, szurkolói általában keltettek némi felfordulást. Gondolhatnánk, hogy nem volt ez másképp az 1992-es esztendőben sem, amikor a Ferencváros hosszú idő, tizenegy év után újra megnyerte a bajnokságot és ezáltal a legrangosabb európai kupaküzdelemben (BEK) indulhatott. A sorsolás úgy hozta, hogy a pozsonyi Slovan Bratislava lesz az ellenfele, az első mérkőzésre pedig szeptember 16-án kerül sor. Az előjelek a két csapat formája alapján nem kedveztek a Fradinak. Eddig minden a szokásos, ami azonban ezután Pozsonyban történt szinte példa nélküli.
A mérkőzésre nem csak Magyarországról, hanem a Felvidékről is sok Ferencváros szurkoló érkezett, ugyanis jó ideje nem láthatták szeretett csapatukat élőben focizni. A mintegy 8000-10000 fő számára bizonyosan emlékezetes volt az a szeptemberi nap. A szemtanúk beszámolói és a hivatalos jelentések alapján megállapítható, hogy már előző este vegzálták a magyar szurkolókat a városban. Az egyik szálloda bárjában lévőkre kommandósok rontottak, mondván megsértették a szlovákok nemzeti önérzetét. Az ilyen és ehhez hasonló esetek a mérkőzés napján csak szaporodtak: akik nem meghunyászkodva közlekedtek, azokat a rendőrök valamilyen módon megfenyítették.
A borzalom a mérkőzés 60. percében kezdődött, a harmadik szlovák gól után (a találkozót 4-1-re nyerte meg a hazai csapat). Ekkor símaszkos kommandósok látszólag különösebb ok nélkül bevonultak a fradisták szektorába és válogatás nélkül verni kezdték a zöld-fehér szurkolókat. Az akcióra a szlovák nézet szerint azért került sor, mert a fradisták megpróbáltak átmászni a kerítéseken, dobálták és szidalmazták a szlovákokat és a rendőröket – jóllehet ezzel kapcsolatban semmilyen bizonyítékot nem sikerült felmutatni. Az esemény után többen panaszt tettek, hogy a pozsonyi kórházban nem voltak hajlandóak őket ellátni. A szlovákok ezzel mintegy megfélemlítették a felvidéki magyarságot, megmutatva, hogy ha fel is bomlik Csehszlovákia, az újonnan létrejövő szlovák államban a magyaroknak nem sok szavuk lesz – autonómiáról meg végképp ne is álmodjanak. A nem sokkal korábban alakult Meciar-kormány ezzel megmutatta ki az úr Pozsonyban.
Az eset híre természetesen bejárta a magyarországi sajtót is, az Országgyűlésben is felszólaltak vele kapcsolatban. A hétfői, szeptember 21-i ülésen Boross Péter belügyminiszter mellett megszólalt Horn Gyula (MSZP), Torgyán József (FKgP), Gyarmati Dezső (MDF) és Török Ferenc (SZDSZ) is a témában. Boross Péter kifogásolta a kommandósok bevetését, azt teljesen szükségtelennek és aránytalannak ítélve. Helytelenítette továbbá a magyar rendőrség szerepét is, akik jó szokásukhoz híven segítették szlovák kollégáikat, de a gond az volt, hogy a mérkőzés után nyilatkozatot tett a kiküldöttek vezetője, Gémesi István 9. kerületi kapitány, aki az akciót jogosnak és szakszerűnek nevezte. Torgyán József felszólalásában az akciót előre kitervelt, magyarság elleni bűncselekménynek nevezte és kitért arra is, hogy annak a felvidéki magyarság megfélemlítése volt a célja. Kérte továbbá a belügyminiszter, a külügyminiszter és a 9. kerületi kapitány lemondását. Horn Gyula Torgyán felszólalását hisztériakeltésnek titulálta, és a jól megszokott üres szocialista frazeológiát használva a szomszédos országok érzékenységéről beszélt, valamint arról, hogy a külügyi bizottság elnökeként kérte az eset kivizsgálását a szlovákoktól. Ezt a külpolitikai szemléletmódot kádárista, gerinctelen, talpnyaló külpolitikának ismertem meg – reagált az elhangzottakra Torgyán József. Gyarmati Dezső elhatárolta magát Torgyán szavaitól és arra kért mindenkit, hogy a visszavágón ne vegyenek pályán kívül revansot a szlovákokon. Török Ferenc felszólalásában védelmébe vette a ferencvárosi szurkolókat, az eset politikai vonulatát említette és ő is kérte, hogy a visszavágón ne bosszulják meg a történteket. A legérdekesebb felszólalás talán G. Nagyné Maczó Ágnesé volt, aki a fasizmust is belekeverte az ügybe és javasolta, hogy a mérkőzést mondják le, helyette pedig tartsanak antifasiszta felvonulást. A ferencvárosi kötődését nyíltan vállaló, a mérkőzést a helyszínen megtekintő Farkasházy Tivadar – aki saját állítása szerint sem vádolható a nemzetek közti uszítással – igen élesen fogalmazott az esettel kapcsolatban: Előre kitervelt módszeres magyarverés volt. […] Ezek nem egyszerű rendőrök, hanem kőkemény hivatásos gyilkosok, szadista állatok voltak. […]
Az esettel kapcsolatban különösen felháborító az európai labdarúgó szövetség (UEFA) ítélete: 15-15 ezer svájci frankra büntette mindkét csapatot, a Ferencvárost, mint visszaesőt. Fölmerül a kérdés, hogy milyen alapon, hiszen a zöld-fehérek elszenvedői voltak az eseményeknek, a mérkőzés rendezéséhez pedig közük sem volt. Mindenesetre az ítélet jó példája annak, milyen mélyen volt akkoriban (és utána még sokáig) a magyar sportdiplomácia. A budapesti visszavágó előtt óva intették a szlovák szurkolókat, hogy a helyszínen tekintsék meg a mérkőzést. Egy tizenhat éves fiú érkezett mindössze, aki bátorságáért örökbérletet kapott a szlovák klubtól…
Ehelyütt csak megemlítjük, hogy 16 évvel később, 2008. november 1-én hasonlóan kegyetlen és indokolatlan támadás érte a kommandósok részéről a magyar szurkolókat, akkor Dunaszerdahelyen, a DAC-Slovan mérkőzésen.
A Nap TV felvételei és a TeleSport riportja: https://www.youtube.com/watch?v=-1Wd1n4znNU
Kép: Kommandósok és magyar szurkolók a lelátón, Pozsony, 1992.09.16. (Forrás: Four Four Two magazin online kiadása, https://www.fourfourtwo.hu/.../a-pozsonyi-csata-avagy.../)
retorki.hu
A Népstadionban több tízezer néző előtt megrendezett kettős rangadók egészen sokáig békés eseménynek számítottak, ezeken általában csak szóváltás zajlott, vagy egy-egy nagyobb pofon dördült el. Az 1980-as években azonban Magyarországon is egyre több incidens fordult elő. Ezekben a legtöbbször az ország legnépszerűbb és legsikeresebb csapata, a Ferencváros szurkolói csaptak össze a ’70-es évek legsikeresebb csapatának szurkolóival, az Újpesti Dózsáéval. A két szurkolótábor közötti ellentét visszavezethető a Dózsa BM-es, rendőri hátterére, mellyel szemben a fradisták mindig is ellenérzéssel, gyűlölettel voltak. A Ferencváros egyetlen állami szerv támogatását sem élvezte, sőt inkább hátráltatták a klub működését, mely természetesen az eredményekre is kihatott. Visszaemlékezések szerint egy-egy nagyobb verekedés alkalmával a rendőrök rendre az újpestiek oldalára álltak, mely a gyűlöletet tovább fokozta, a fradistákat pedig megedzette.
Az így megedződött zöld-fehér keménymag a ’90-es évekre pedig olyannyira megerősödött, hogy Európa szerte kétes hírnévre tettek szert. Amerre a Ferencváros megfordult, szurkolói általában keltettek némi felfordulást. Gondolhatnánk, hogy nem volt ez másképp az 1992-es esztendőben sem, amikor a Ferencváros hosszú idő, tizenegy év után újra megnyerte a bajnokságot és ezáltal a legrangosabb európai kupaküzdelemben (BEK) indulhatott. A sorsolás úgy hozta, hogy a pozsonyi Slovan Bratislava lesz az ellenfele, az első mérkőzésre pedig szeptember 16-án kerül sor. Az előjelek a két csapat formája alapján nem kedveztek a Fradinak. Eddig minden a szokásos, ami azonban ezután Pozsonyban történt szinte példa nélküli.
A mérkőzésre nem csak Magyarországról, hanem a Felvidékről is sok Ferencváros szurkoló érkezett, ugyanis jó ideje nem láthatták szeretett csapatukat élőben focizni. A mintegy 8000-10000 fő számára bizonyosan emlékezetes volt az a szeptemberi nap. A szemtanúk beszámolói és a hivatalos jelentések alapján megállapítható, hogy már előző este vegzálták a magyar szurkolókat a városban. Az egyik szálloda bárjában lévőkre kommandósok rontottak, mondván megsértették a szlovákok nemzeti önérzetét. Az ilyen és ehhez hasonló esetek a mérkőzés napján csak szaporodtak: akik nem meghunyászkodva közlekedtek, azokat a rendőrök valamilyen módon megfenyítették.
A borzalom a mérkőzés 60. percében kezdődött, a harmadik szlovák gól után (a találkozót 4-1-re nyerte meg a hazai csapat). Ekkor símaszkos kommandósok látszólag különösebb ok nélkül bevonultak a fradisták szektorába és válogatás nélkül verni kezdték a zöld-fehér szurkolókat. Az akcióra a szlovák nézet szerint azért került sor, mert a fradisták megpróbáltak átmászni a kerítéseken, dobálták és szidalmazták a szlovákokat és a rendőröket – jóllehet ezzel kapcsolatban semmilyen bizonyítékot nem sikerült felmutatni. Az esemény után többen panaszt tettek, hogy a pozsonyi kórházban nem voltak hajlandóak őket ellátni. A szlovákok ezzel mintegy megfélemlítették a felvidéki magyarságot, megmutatva, hogy ha fel is bomlik Csehszlovákia, az újonnan létrejövő szlovák államban a magyaroknak nem sok szavuk lesz – autonómiáról meg végképp ne is álmodjanak. A nem sokkal korábban alakult Meciar-kormány ezzel megmutatta ki az úr Pozsonyban.
Az eset híre természetesen bejárta a magyarországi sajtót is, az Országgyűlésben is felszólaltak vele kapcsolatban. A hétfői, szeptember 21-i ülésen Boross Péter belügyminiszter mellett megszólalt Horn Gyula (MSZP), Torgyán József (FKgP), Gyarmati Dezső (MDF) és Török Ferenc (SZDSZ) is a témában. Boross Péter kifogásolta a kommandósok bevetését, azt teljesen szükségtelennek és aránytalannak ítélve. Helytelenítette továbbá a magyar rendőrség szerepét is, akik jó szokásukhoz híven segítették szlovák kollégáikat, de a gond az volt, hogy a mérkőzés után nyilatkozatot tett a kiküldöttek vezetője, Gémesi István 9. kerületi kapitány, aki az akciót jogosnak és szakszerűnek nevezte. Torgyán József felszólalásában az akciót előre kitervelt, magyarság elleni bűncselekménynek nevezte és kitért arra is, hogy annak a felvidéki magyarság megfélemlítése volt a célja. Kérte továbbá a belügyminiszter, a külügyminiszter és a 9. kerületi kapitány lemondását. Horn Gyula Torgyán felszólalását hisztériakeltésnek titulálta, és a jól megszokott üres szocialista frazeológiát használva a szomszédos országok érzékenységéről beszélt, valamint arról, hogy a külügyi bizottság elnökeként kérte az eset kivizsgálását a szlovákoktól. Ezt a külpolitikai szemléletmódot kádárista, gerinctelen, talpnyaló külpolitikának ismertem meg – reagált az elhangzottakra Torgyán József. Gyarmati Dezső elhatárolta magát Torgyán szavaitól és arra kért mindenkit, hogy a visszavágón ne vegyenek pályán kívül revansot a szlovákokon. Török Ferenc felszólalásában védelmébe vette a ferencvárosi szurkolókat, az eset politikai vonulatát említette és ő is kérte, hogy a visszavágón ne bosszulják meg a történteket. A legérdekesebb felszólalás talán G. Nagyné Maczó Ágnesé volt, aki a fasizmust is belekeverte az ügybe és javasolta, hogy a mérkőzést mondják le, helyette pedig tartsanak antifasiszta felvonulást. A ferencvárosi kötődését nyíltan vállaló, a mérkőzést a helyszínen megtekintő Farkasházy Tivadar – aki saját állítása szerint sem vádolható a nemzetek közti uszítással – igen élesen fogalmazott az esettel kapcsolatban: Előre kitervelt módszeres magyarverés volt. […] Ezek nem egyszerű rendőrök, hanem kőkemény hivatásos gyilkosok, szadista állatok voltak. […]
Az esettel kapcsolatban különösen felháborító az európai labdarúgó szövetség (UEFA) ítélete: 15-15 ezer svájci frankra büntette mindkét csapatot, a Ferencvárost, mint visszaesőt. Fölmerül a kérdés, hogy milyen alapon, hiszen a zöld-fehérek elszenvedői voltak az eseményeknek, a mérkőzés rendezéséhez pedig közük sem volt. Mindenesetre az ítélet jó példája annak, milyen mélyen volt akkoriban (és utána még sokáig) a magyar sportdiplomácia. A budapesti visszavágó előtt óva intették a szlovák szurkolókat, hogy a helyszínen tekintsék meg a mérkőzést. Egy tizenhat éves fiú érkezett mindössze, aki bátorságáért örökbérletet kapott a szlovák klubtól…
Ehelyütt csak megemlítjük, hogy 16 évvel később, 2008. november 1-én hasonlóan kegyetlen és indokolatlan támadás érte a kommandósok részéről a magyar szurkolókat, akkor Dunaszerdahelyen, a DAC-Slovan mérkőzésen.
A Nap TV felvételei és a TeleSport riportja: https://www.youtube.com/watch?v=-1Wd1n4znNU
Kép: Kommandósok és magyar szurkolók a lelátón, Pozsony, 1992.09.16. (Forrás: Four Four Two magazin online kiadása, https://www.fourfourtwo.hu/.../a-pozsonyi-csata-avagy.../)
retorki.hu