A tárcavezető ismertette, hogy három célterületre lehet pályázni: az első – 900 millió forintos kerettel – a nemzeti értékek bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, civil szervezetek, közalapítványok, egyházi jogi személyek, határon túli szervezetek 1 millió és 4 millió forint közötti összegre pályázhatnak. A támogatással nyomtatott és elektronikus kiadványok, honlapok, filmek készítését, bemutató terek kialakítását, rendezvények megvalósítását segíti az agrártárca. Továbbá a települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére 500 ezer és 1,5 millió forint közötti összegben lehet pályázni, erre 15 millió forint a keret.
A harmadik lehetőség – ugyancsak 15 millió forintos keretösszeggel – a népi kézműves értékek megőrzése mellett arra sarkallja a pályázókat, hogy megjelenítsék a divatban a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúráját. Az elnyerhető támogatás összege 250 ezer forinttól 500 ezer forintig terjed – tette hozzá. A támogatások intenzitása 100 százalék, és azt előlegként nyújtják. Emlékeztetett, hogy a jelentős érdeklődés miatt tavaly emelte a kormány 230 millió forintról 980 millió forintra a hungarikum pályázat összegét.
V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos közölte, hogy a pályázatot a palyazat.hungarikum.hu/elektronikus felületen lehet kitölteni, valamint a mellékleteket ugyanitt feltölteni, de véglegesíteni és beküldeni csak március 1-én reggel 8 órától március 30-ig lehet.
rabavidek.hu