A Nemzeti Fórum Egyesület Budapesten megtartotta 2019. évi közgyűlését. A tanácskozást Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója, a Magyar Demokrata Fórum alapító elnöke köszöntötte. Az állandó napirendi pontok megtárgyalásán túl a tagság üdvözölte a Nemzeti Fórumos parlamenti képviselők csoportjának megalakulását.
Az országos gyűlés megerősítette, hogy rendíthetetlen szövetségese a kormányzó Fidesz-KDNP-nek. A Nemzeti Fórum szervező erejével is mindent meg fog tenni azért, hogy a sorsdöntő májusi Európai Uniós választásokat követően olyan képviselők kerüljenek az Európai Parlamentbe, akik a magyar emberek érdekeit képviselik és határozottan ellenzik az illegális bevándorlást. A Nemzeti Fórum megkezdte az önkormányzati választásokra való felkészülést, az Egyesület ezúttal is polgármestereket, képviselőket indít az őszi megmérettetésen.
A Nemzeti Fórum kilenc munkacsoportjával, népszerűsítő programokkal támogatja a kormányzat családpolitikai intézkedéseit és a kistelepülések fejlesztése érdekében tett erőfeszítésket. Az Egyesület továbbra is konkrét programokkal erősíti a hungarikum mozgalmat, a népfőiskolai hálózatot és az iskolai lovas oktatást. Ifjúsági tagozata (IKON - Ifjú Konzervatívok a Nemzetért) szakmai, nemzetpolitikai és tudományos konferenciákkal, közösségfejlesztő, vállalkozásokat élénkítő programokkal szervezi a Kárpát-medencei magyar fiatalok együttműködését.
A tanácskozáson bejelentették az MDF Baráti Körének megalakulását.
Budapest, 2019. március 2.

Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke a Nemzeti Fórum elnöke | V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő a Nemzeti Fórum alelnöke |