Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy nem volt más választás, mint szigorítani. Tragédia lesz, ha nem lépünk - ezt mondták a járványügyi szakemberek. A kormány ezt meghallgatta, és ennek fényében döntött - mondta Orbán Viktor.
A harmadik hullámról
A kormányfő sem kedveli azt a véleményt, hogy most zárni kell, hogy nyitni lehessen. Húsvéttól lehet nyitás, március 15-ig pedig ennek módját próbálják kialakítani.
Most a harmadik hullámban vagyunk, és ez erősebb lesz, mint a második hullám - mondta a kormányfő. A bölcsődéket egyelőre nem zárják be - tette hozzá.
A szolgáltatásoknál ami az élethez kell annak mennie kell - mondta Orbán Viktor. Az étterem, kaszinó, szálloda, műszaki cikkeket árusító boltoknak be kell zárnia - tette hozzá a kormányfő.
A virágboltok március 8-án még nyitva lehetnek nőnapon. A miniszterelnök kijelentette, hogy ők vannak a legnehezebb helyzetben jelenleg, ezzel próbálnak segíteni nekik.
A bértámogatást, amit korábban csak a turizmushoz kapcsoltunk, azt minden ágazatra kiterjesztjük. A katásoknak nem kell fizetniük erre az időszakra, az egész márciusi hónapra megkapják a bértámogatást és az adókedvezményeket - mondta Orbán Viktor.
Most azzal van a baj, hogy mutáns vírusok érkeznek Magyarországra különleges üdülőhelyekről hazatérő emberek - tette hozzá. Ezeket a luxusvakációkat halasszák el, mert hazahozhatnak olyan vírusokat, amik másokat bajba sodorhatnak - kéri a miniszterelnök.
Jól halad az oltás
Orbán Viktor elmondta, hogy az oltások körül van némi technikai zavar, de a teljes terv jól halad. Már több mint 2,8 millióan regisztráltak oltásra, és április elejére már 2,5 millió beoltott ember lesz, és július elejére 8 millió beoltott lehet. Drámai kihívások lehetnek a kórházakban - mondta Orbán Viktor. 6389 új fertőzött van, 143 ember meghalt, és 6877 ember van jelenleg kórházban, és ez a szám felmehet 20 ezerre is - ismertette a kormányfő. Minden erőforrást mozgósít a kormány, lesz elég ágy, lélegeztetőgép és ember is. A magánegészségügyben dolgozókat is mozgósíthatják.
Orbán Viktor elmondta, hogy a kínai vakcinának egyelőre semmilyen mellékhatása nem volt az ő esetében. Sokfajta lehetőség van az oltások esetében - tette hozzá.
A kínaiak a szállításaikkal hibátlanul teljesítenek. Az uniós szállítások tragikusak - mondta a kormányfő. Az oroszok lényegében tartják az ütemet.
Orbán Viktor elmondta, hogy eddig személyes ismeretség alapú volt az oltás, így át kell állni az adatalapú oltásra. Az utóbbi esetében előfordul olyan, hogy olyanokat hívnak be, akiket már beoltottak. Nagyon sok ember nem ott lakik, ahol be van jegyezve. Az egész folyamatot most leállították, és egy külön operatív csoport áll fenn, hogy javítsák ezeket a problémákat.
A vírus helyett a kormány ellen küzd a baloldal
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az oltási terv kapcsán megtett változások a tudomány véleménye alapján születtek. A kormányfő kérdésre azt mondta, irigyli a baloldal problémáját, amely a vírus helyett a kormány ellen küzd.
Az ellenzék mindig azt mondja, amit Brüsszelben mondanak nekik, így tettek az orosz vakcina esetében is.
Az európai politikához két módon lehet viszonyulni: nemzeti szempontból, míg a másik oldal Brüsszelt képviseli Magyarországon.
Orbán Viktor elmesélte, hogy jogász szemmel is megnézte, hogy milyen szerződéseket kötött az Európai Bizottság a gyógyszergyártókkal. Ezek a szerződések nem kikényszeríthetők - tette hozzá. Korábban úgy döntöttünk, hogy Brüsszel tárgyaljon a vakcinákról. Megkötötték a szerződéseket, de mégsem jön a vakcina.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy a kínaiak most is többet küldtek, mint amiről szó volt. Az oroszokon óriási a nyomás, mert egyre több európai ország jelentkezik be náluk - tette hozzá. Nehéz elérni, hogy az ember megkapja azt, amire leszerződött - emeli ki.
A saját utunkat járhatjuk
Orbán Viktor elmondta, hogy egyetlen nem magyar európai parlament képviselő véleménye és lelkiállapota sem érdekli. Továbbra sem beszéltem Manfred Weberrel, de sok sikert kívánok neki - tette hozzá. Hajrá Weber! - mondta.
Orbán Viktor azt mondta, hogy az útjaik elváltak az Európai Néppárttal. Beszélt a CDU új elnökével, Armin Laschettel, aki nagyon sikeres tartományi miniszterelnök, úgy tűnik, ide már túl későn érkezett - tette hozzá.
Több partnerrel beszélt Orbán Viktor, és dolgoznak azon, hogyan lehetne megújítani az európai politikát.
Orbán közölte, hogy a kor legnagyobb kérdéseiben gyenge a hangjuk, és nem rendelkeznek elég befolyással az európai politikában. Most van egy helyzet, a kezünk is sokkal szabadabb, az egyeztetéseket fel kell gyorsítani. A hazájukat és családjukat védő embereknek legyen egy politikai otthona Európában, ennek a megteremtéséért kell dolgozni.
Orbán Viktor elmondta, hogy a szakemberek sem látnak előre pontosan a vírus lefolyását illetően. Nagyon sokféle vélemény van. A mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, hiszek benne, hogy két hét múlva megkezdhetjük a nyitást - zárta a kormányfő.
Magyar Hírlap