Gyopáros Alpár közölte: az orvosi rendelők fejlesztésére és az orvosi eszközpark korszerűsítésére, bővítésére kiírt pályázat eredményeit szerdán tette közzé a Miniszterelnökség. A döntés értelmében a kormány 143, orvosi rendelők építésére, illetve felújítására benyújtott pályázatot támogat, míg orvosi eszközök beszerzésére 607 településnek biztosít forrást.
Tavaly erre a célra több mint 900 település kapott támogatást, ezzel együtt két éven belül immár 1600-1700 település részesült ezekből a forrásokból - mondta a kormánybiztos.
Hozzátette: a 2019-ben nyertes pályázatokból „a legjobb ütemben, még a koronavírus-járvány megérkezése előtt valósultak meg az egészségügyi fejlesztések”. Bár a kistelepüléseket kevésbé érintette súlyosan a betegség, az ott élők biztonságérzetét feltétlenül erősítette, hogy felkészülten néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal.
Tavaly és idén egy másik fontos, alap-egészségügyi ellátást érintő pályázati lehetőséggel is segíti a kabinet a falvakat, hiszen orvosi szolgálati házak épülhetnek a program keretében azokon a településeken, ahol legalább fél éve betöltetlen a háziorvosi praxis - ismertette, hozzátéve, reményeik szerint ez legalább 30 helységben szünteti meg az eddigi orvoshiányt.
Hangsúlyozta: a Magyar falu program kiemelt célja a kevesebb mint 5000 lakosú kistelepülések népességmegtartó erejének növelése. Ezt szolgálja az a kilenc jogcímen meghirdetett pályázat, amelyek mindegyike a helyi életminőség javításához nyújt segítséget. Ezekre eddig idén már csaknem 8000 támogatási kérelmet adtak be az érintett önkormányzatok és történelmi egyházak.
Megemlítette, hogy a Magyar falu program egyik meghatározó pillére a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelynek hatása már érzékelhető. A magyar kistelepülések százaiban, ezreiben elkezdődött a fiatalok visszatelepülése, és ezzel párhuzamosan csökkent a elvándorlás mértéke is.
Nagykökényes eredményeit méltatva Gyopáros Alpár arra is kitért: az 579 lakosú falu elmúlt évben benyújtott pályázatainak mindegyike sikeres volt, összesen csaknem 52 millió forint nyert az önkormányzat.
A kormánybiztos elmondta: Heves megyében több száz, a programra benyújtott pályázatot támogatott a kormány tavaly mintegy 3,2 milliárd forint értékben. A megye mellékúthálózatának több mint hetven kilométer hosszú része újult és újul meg 2019-ben és idén.
Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: a Magyar falu program nagyon fontos szerepet tölt be a kistelepülések életében. Pályázatai egyszerűek és hatékonyak, ezért is sikeresek - emelte ki. Úgy fogalmazott: „A magyar vidék élni szeretne, ezért a kormány nem csupán eddig, de a 2021-es költségvetés készítése során is mindent megtesz, hogy ezt a törekvést segítve növelje a vidéki települések életképességét.”
Magyar Hírlap