A Nemzeti Fórum a Lakiteleki Nyilatkozat szellemében segíti a Fidesz–KDNP kormányzását – mondta Lezsák Sándor.
Jogi úton szerezné vissza az MDF elnevezést a Nemzeti Fórum – hangzott el a Lezsák Sándor vezette egyesület hétvégi közgyűlésén.
A migrációs válság folyamatos Trianont jelent Európának, egy hidegháború utáni újabb olyan nagyobb korszakot, amely szintén kulturális-, ember- és területáldozatokkal járhat – jelentette Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke a szervezet szombati közgyűlésén. Hangsúlyozta, a válságban csak a kormánypártokra lehet számítani, mert az ellenzék a politikai kapuzárás előtti pánik jeleit mutatja, kiszuperált politikusai pedig csak azzal foglalkoznak, hogy helyet találjanak maguknak a hatalomban.
A politikus, az Országgyűlés alelnöke, olyan nemzetépítő mozgalomként jellemezte a Nemzeti Fórumot, amely a Lakiteleki Nyilatkozat szellemében segíti a Fidesz–KDNP kormányzását. Eredményként említette, hogy a közelmúltban külön munkacsoportot alakítottak a parlamenti padsorokban. Bejelentette továbbá: megvizsgálják, vissza tudják-e szerezni a Magyar Demokrata Fórum, az MDF elnevezést, amelyet ugyanakkor nem akarnak felvenni, csupán „páncélszekrénybe tennék”. Az MDF-nek ugyanis egyszeri és megismételhetetlen történelmi szerepe volt, magyarázta a politikus az MTI tudósítása szerint. Hozzátette, a Nemzeti Fórum rendíthetetlen szövetségese a Fidesz–KDNP-nek, amely kétharmados többségével az egyetlen, a migrációs válságnak ellenállni tudó politikai erő.
Az eseményen Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója úgy fogalmazott, az MDF nem véletlenül nyerte meg a rendszerváltó akarat mérkőzését, ugyanakkor később „euroatlanti mámorban és nyugati diktátumok közepette” eltávolodott eredeti céljaitól.
A párt sorsa „Dávid királynő” idején pecsételődött meg, amikor „az MDF-et kizárták az MDF-ből” – idézte fel, Dávid Ibolya elnökségére utalva. Majd azzal folytatta, ezt követően született meg a Nemzeti Fórum, amely nem erőltette a párttá alakulást, hanem egyesületként lelt otthonra a Fidesz–KDNP-nél. Az MDF alapító elnöke a történelem legszínvonaltalanabb ellenzékének nevezte a jelenlegit, ám figyelmeztetett, nem árt vigyázni, mert bár kicsik és jelentéktelenek, nyugati támogatóik nagyok és erősek.
A tanácskozásról kiadott nyilatkozatban közölték, a Nemzeti Fórum mindent meg fog tenni azért, hogy a sorsdöntő májusi EP-választásokat követően olyan képviselők kerüljenek az Európai Parlamentbe, akik a magyar emberek érdekeit képviselik és határozottan ellenzik az illegális bevándorlást. Egyúttal megkezdték az őszi önkormányzati választásokra való felkészülést is.
Magyar Hírlap