Erdős Norbertnek, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjének a meghívására érkezett kedden Orosházára Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi, valamint civil kapcsolatokért felelős államtitkár, akit fogadott Dávid Zoltán polgármester. A látogatás első helyszíne az Orosházi Evangélikus Egyházközség tulajdonában és fenntartásában működő óvoda volt. |
Soltész Miklós, Erdős Norbert és Dávid Zoltán közösen megtekintette az Orosházi Evangélikus Egyházközség tulajdonában és fenntartásában működő Hajnal óvodát. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Hajnal evangélikus óvoda egy nagyszabású felújítás során kívül s belül megújult. Erről a helyszínen meggyőződtek a vendégek is. Ahogy az épület belső kialakítása, úgy a játszóudvar is azt sugározza: ott minden a gyermekek kényelmét, életkori sajátosságának megfelelő nevelő-oktató munkához szükséges környezetet és eszközöket biztosítja.
Soltész Miklós elmondta: nagyszerű látni a fejlődést Orosházán, a sok közösségi épületet, amelyek megújultak, mint ez az óvoda.
Akik közösségben, egyházi közösségben élnek, fontosnak tartják, hogy a gyermekek, a családok jövője biztosított legyen. Békétlenség van a világban, nekünk az a felelősségünk, hogy az a sok érték, amelyeket szerte az országban, s itt is, megújítottunk, építettünk, ezeket tovább adhassuk a következő nemzedéknek és békességet sugározzanak. Arra szeretném biztatni a városvezetést, az önkormányzati választáson, a megmérettetésen részt vevőket, hogy ezt a békességet őrizzék meg. Akik ezt tudják képviselni, azok méltók egy település vezetésére. Erre építkezve tudnak alkotni a közösség élén.
A látogatás végén Dávid Zoltán polgármester hozzátette, a városvezetésnek is megnyugtató, hogy a beruházás által a gyermekek fejlődéséhez ilyen modern körülmények biztosítottak. A munkakörülmények is nagyon sokat javultak a felújításnak köszönhetően.
Erdős Norbert megemlítette, az 1978 óta működő óvoda minden dolgozójának, az evangélikus egyháznak is köszönettel tartoznak, hogy ilyen feltételek között tölthetik a gyerekek itt a napjaikat.
A békesség mellett kell letenni voksunkat
A látogatás egy fórumon folytatódott, ahol a politikusok találkoztak a Fidesz-KDNP orosházi polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjeivel. Bemutatkozott a polgármesterjelölt Dávid Zoltán, az 1. körzet jelöltje Sándor Zoltánné, a 2. körzeté Seres Péter András, a 3. körzeté Németh Béla, a 4. körzeté Lövei Ferenc Mihály, az 5. körzeté Gyapjasné Béres Enikő. A 6. körzetben indul Bojtor István, a 7. körzetben Kovács Péter Dávid, a 8. körzetben Tóth-Kása Sándor, a 9. körzetben Oravecz Nóra, a 10. körzetben Antal László.
Soltész Miklós államtitkár köszöntőjében azt hangsúlyozta, nehézségekkel teli időszakot élünk. A politikai porondon lévők terítsék ki a lapjaikat, hogy háborúpártiak, vagy a békességet akarják-e szolgálni. Aki a békesség mellett teszi le a voksot, az hosszú távon is jól, szépen tudja vezetni a települést. Azt külön kiemelte az államtitkár, hogy meg kell becsülni a vidéki élet erejét.
BEOL