Igényként fogalmazódott meg ugyanis a házigazda önkormányzat részéről is, hogy a korábban elnyert projekteket érintő közbeszerzés ideje közeledvén, az infláció, az építőanyagár-robbanás okozta problémákra, a beruházások sikeres megvalósítására gyakorlati válaszokat kapjanak szakemberektől.
Erdős Norbert a találkozó végén tartott sajtótájékoztatón elmondta, konstruktív párbeszéd zajlott a megjelent 27 településvezető és az előadók között.
– Együttműködési megállapodást kötött az orosházi Oros Projekt Kft. a Tenderauditor Kft.-vel. Ők pedig bemutattak egy jelentős projekttervet, aminek a részleteit ismerhették meg a résztvevők – sorolta a politikus.
A Miniszterelnökségről két főosztályvezető érkezett a komlósi fórumra. Szabó Csaba a TOP és TOP Plusz projektek végrehajtásához adott praktikus tanácsokat, rávilágított a jelen problémáira. Stefán László pedig a TOP Plusz várható felhívásairól beszélt, amik 2023-ban várhatók. Olyan információkhoz jutottak a települések vezetői, a képviselő-testületek tagjai, az önkormányzatok pénzügyesei, amelyek megkönnyítik őket a döntéshozásban – tette hozzá Erdős Norbert.
Ahogy Zsura Zoltán házigazda fogalmazott: Tótkomlós jelenlegi nagyszabású projektjeihez (energetikai, turisztikai, belterületi utakat és a kerékpárútjukat érintő) hasonló a többi település vezetőjének is a megvalósítással kapcsolatos problémája. A projektek sikeres lebonyolításához kértek tanácsokat, ajánlásokat, hogy a jó döntéseiket ezek ismeretében hozhassák meg.
– A tanácskozás végén bejáráson vettünk részt az országgyűlési képviselővel és a vendégekkel, megmutattuk azokat a fejlesztési elképzeléseinket, azok helyszíneit (Rózsa fürdőnk, régi mozi épületét, a volt gépállomási iskola ingatlanát, a Komló, hátsó, még romos részét, a Száraz-eret), amelyekhez pályázati források bevonásával szeretnénk majd forrásokat szerezni – tájékoztatott Zsura Zoltán.
beol.hu