A megállapodások aláírása előtt a miniszter arról beszélt: reményei szerint olyan együttműködési keretet létesítenek, ami lehetővé teszi, hogy időről időre, szervezetten és intézményesített módon beszéljenek egymással jogszabálytervezetek tartalmáról, stratégai célokról, "és általában Magyarország állapotáról".
"A területfejlesztés kényelmes és tágas keretet nyújt ehhez, hiszen minden, ami Magyarországon történik, valamilyen területi dimenzióval bír" - jegyezte meg Navracsics Tibor.
A miniszter emlékeztetett: 2010-ben fogadta el az Országgyűlés a jogalkotásról szóló törvényt, ami bevezette az intézményesített társadalmi konzultációt. Ennek lényege az volt, hogy a jogszabályokat kidolgozó szaktárcák rendszeresen kapcsolatot tartsanak azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyek azon a területen speciális tudással bírnak.
A nagy jogalkotási rohamban ez kicsit feledésbe merült, ezért gondoltuk úgy, hogy most, amikor megalapozhatunk egy szakpolitikát, ismét azokhoz fordulunk, akik sokkal többet tudnak erről a szakpolitikáról, mint mi, akik a gyakorlatban űzik ezt, ott vannak a terepen, találkoznak az emberekkel, szembesülnek a hétköznapi gondjaikkal, vagy adott esetben hivatásszerűen gondolkodnak a megoldásra váró helyzetek megoldásán - fejtette ki Navracsics Tibor.
Tanulni sohasem késő és mindenkitől lehet - fogalmazott a területfejlesztési tárca vezetője.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: abban bízik, hogy a stratégiai megállapodásokkal olyan sokszereplős, egyenlőségen alapuló kapcsolatrendszer alakul ki, ahol mindenki tud tanulni a másiktól. Ez a magasabb, jobb színvonalú jogszabályokban és a professzionális munkában hálája meg magát - mondta.
A miniszter kedden a Baptista Szeretetszolgálat, az Együtt Európáért Alapítvány, az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, a Népfőiskola Alapítvány, a Neumann János Nonprofit Kft., az Ökumenikus Segélyszervezet, a Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége képviselőivel írt alá stratégiai partnerségi megállapodást.
(Forrás: MTI)